Az elképzelt, lecsúszott, kicsiny erdélyi faluban Ince, az alkoholista ex-vájár és újraválasztásáért küzdő polgármester rendőrt hív a városból, hogy ellenlábas szomszédja, a szélsőjobbos Izsák bűnös üzelmeit leleplezze. A kiérkező snájdig román rendőr, Florin azonban nemcsak Izsák viselt dolgaira kíváncsi, hanem hamar fényt derít a polgármester korrupt ügyleteire, mi több, családi bűntények is napvilágra kerülnek. Merthogy a polgármester húga, Iringó anno eltette láb alól alkoholista férjét, balesetnek álcázva a gyilkosságot, s persze Ince hajdani önbíráskodása sem marad titokban. 

Ezek azonban csak mellékszálak, amik ugyan motiválják a cselekményt, ám a drámai fősodorba most is a kiúttalan vergődés kerül, az alkoholizmus, a munkanélküliség, az elvágyódás, az egymásra utaltakat bénító gyűlölet, némi székely–magyar–román nacionalizmussal fűszerezve. Meg persze humor, minden mennyiségben, hiszen a színjáték most is ott billeg a könnyű kézzel színre vitt pergő komédia és a súlyos, társadalomkritikus tragédia pengeélén.    

Székely Csaba ezúttal is ügyesen bonyolítja a cselekményt, remekül építi fel darabja hatásmechanizmusát, dupla fenekű briliáns gegeket sorjáztat, élettől duzzadó hús-vér figurákat teremt. A kipárnázott hivataláért minden aljasságra kész korrupt polgármester, az elnyomó hatalmat megtestesítő ravasz rendőr, a hangoskodó, drabális, vértahó szélsőjobbos alakja a mi világunkból is igencsak ismerős, s gondolom, a tágabb kelet-európai régióéból is. Akárcsak az örökké aggodalmaskodó, a széthulló családot összetartani próbáló, cselédsorba alázott asszony figurája. Ám Székely megfejeli alakjait és szituációit némi zabolátlan játékossággal, vajákos székely humorral, meg a klasszikus bohózati dialóg-technikával, amivel el is emeli némiképp a játékot a realizmus síkjáról. A fekete humor átsegít a kiúttalanság mocsarán, a végletessé fokozott példázatok átlendítenek az idült történelmi traumákon. 

Szakács László és Bányai Kelemen Barna

Az előadás kitüntetett pontján, a színpad szélén egymás mellett ücsörög két, előbb még békésen pálinkázgató cimbora, a munkanélküli székely polgármester s a román rendőr. Elázottan kezdik felhánytorgatni vélt vagy valós történelmi sérelmeiket. Előbb Trianonig hátrálnak vissza, majd századokat visszalépkedve az időben, csakhamar kikötnek a római kori anyafarkas nemzőszervénél. A kezelhetetlen s mindörökre kibeszéletlen román–magyar konfliktus bohózati szcénába úszik át, kikacagtatva a vitázók bigott csököttségét, nézőpontjának hajlíthatatlanságát. Székely Csaba poéntechnikája mélyről fakadó, metszően acélkemény poénokra épül. Ha úgy tetszik: történelemfilozófiai fogantatású. Akkor is, mikor a magyart törve beszélő román rendőr bohózati párbeszéddé emeli a szótévesztéseket. S akkor is, mikor az alkoholmámorban közösen elgajdolt szakrális magyar dalok történelmi evidenciáit fordítja fonákjukra: „Miért kell várni, hogy még egyszer üzenjen az a Kossuth Lajos?” 

Sebestyén Aba, a marosvásárhelyi előadás rendezője, a Bányavirág tavalyi, kirobbanó sikere után most némileg sötétebb tónusú, ám ugyancsak összetett stílusvilágú, élesen szatirikus tragikomédiát rendezett Székely Csaba darabjából. A produkció hatásmechanizmusa a pergő, megcsavart, üdítő tréfákra alapozott humor, s a lopakodó, lassan kiteljesedő tragikum sajátos kölcsönhatására épül. Hőseink nemcsak kedélyesen vagy a végletekig csigázva, véresen játszadoznak egymással, hanem a szó szoros értelmében is halálba gyilkolják egymást. A fölindult polgármester, miután látja, hogy a vendégül látott, ajnározott rendőr milyen álnokul s élvezkedve fordul ellene, szétzúzva ezzel törékeny egzisztenciáját, ellenlábasa, Izsák szomszéd tevékeny asszisztenciájával megöli a csodálkozó férfit. Megpecsételve mindannyiuk kilátástalan sorsát. Egyetlen reménysége, egykor egyetemista lánya, Izabella ekkorra már odadobta magát a basáskodó szomszédnak, s Olaszországba készül kivándorolni. Az utolsó jelenetben a hatalmát vesztett Ince elnyúlik a padlón, s kiterítve tűri sorsát az új polgármester szolgájaként. 

Fotók: Rab Zoltán. Forrás: PORT.hu

Sebestyén Abának ütőképes együttes áll rendelkezésére koncepciója megvalósításához. Különösen a kiismerhetetlenül szeszélyes rendőrt megformáló Bányai Kelemen Barna, s a lehengerlő modorú, majd egyre inkább meghunyászkodó Incét játszó Szakács László remekel az előadásban. Bányai Kelemen Barna úgy játszadozik környezetével, mint macska az egérrel; könnyedén adja a kissé értetlenkedő, jó szándékúan érdeklődő idegent, aki látszólag mindenkihez empatikusan közelít, de sosem tárja föl igazi arcát. A megnyerő, nyílt tekintet, a bohém furfangosság kidolgozott rámenősséget takar. Kapatos férfit látunk, aki számítóan, színjózanul cselekszik, s élvezi szellemi fölényét. Bányai Kelemen Barna, sokféle alakváltozatban láthattuk már – a krisztusian szenvedő Platonovtól a Bányavirág szelíd doktoráig, a Mélyben tétován halálra szánt, hősiesen szertelen Színészéig, s most a Bányavakság délceg Florinjáig –, az egymásba úszó életérzések, összevillanó, egybecsúszó létállapotok specialistája, finom átváltozások művésze. E játékban a megfoghatatlan hatalom képviselőjeként úgy néz partnereire, s beszél hozzájuk, hogy nem tudni, mire gondol közben. Sima modorával kígyótermészetű. Rejtélyességében félelmetes. 

Szakács László afféle elfuserált, lecsúszott vidéki kishivatalnokot mutat be polgármesterként, aki foggal-körömmel ragaszkodik előjogaihoz, a korrupciós baksishoz, de szüntelenül kicsúszik az irányítás a kezei közül. Kiszolgáltatott helyzetét – húga tartja kegyelemkenyéren, s ha elveszti hivatali pozícióját, azonmód nincstelenné válik – nemigen igyekszik titkolni. A fizikai erejével s dühödt, vad nacionalizmusával tromfoló szomszédot, Izsákot Ördög Miklós Levente játssza élénk színekkel, árnyaltan érzékeltetve a szélsőségesség elvakultságát, röhejes alpáriságát. Nagy Dorottya Iringó asszonya a női odaadás, türelem, a testvéri empátia és hűség eleven szobra, Czikó Julianna e. h. Izabellája hebrencs és indulatos. 

Mindannyian fegyelmezetten, odaadással játszanak, nem mellesleg hibátlan artikulációval. Az intim kamarajáték a rusztikus, pici szobával, a hegygerinces, szarvasagancsos, giccses óriásposzterekkel (amelyek egyúttal mozgó keretként nyílnak, s zárják a szűkre szabott teret), ihletett, groteszk miliőt teremtenek. (Díszlet-jelmez: Bartha József.) Az élőzenei betétek jótékonyan követik a játék lélegzetvételeit; a címben idézett ironikus falvédőszlogen mellé a szeánsz végére az épülő szebb jövő szimbóluma, árpádsávos címerpajzs társul. A marosvásárhelyiek POSZT-ra is beválogatott előadásának víziója sötétlően komor, mégis mulatságos. Igaz, közben néha elszorul a torkunk.