Zalán Tibor: Amese marad / Szabadkai Népszínház
2008.06.02.

A matematika szabálya szerint mínusszor mínusz végeredménye plusz. Az Amese marad szabadkai ősbemutatója ennek ellenkezőjét állítja: a plusszor pluszból is lehet mínusz – pláne közhelyek esetében. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.

Végy egy kis Háyt, adj hozzá némi Parti Nagyot, a Sárbogárdi Jolános fajtából, hintsd meg a Portugál és a Sóska, sültkrumpli Egressyjével, és tegyél bele csipetnyi társadalmi felelősségtudatot a délszláv háborúra vonatkozóan – így kezdődhetne Zalán Tibor darabjának a receptje.

Jelenet az előadásból. Fotó: Molnár Edvárd
Jelenet az előadásból. Fotó: Molnár Edvárd

A dráma műfaji megjelölése az alcím szerint: Jelenetek egy kocsmai teraszról. Ezt a kocsmát, sőt magát a magyar-szerb határ mentén levő falut szürrealitásba játszó realitásban tervezte meg Szilágyi Nándor. A háromszögű, fűzölddel borított tér a nézőtér felé lejt. A szerzői utasításnak megfelelően műanyag szalagokból álló függöny lengedez a háttérben, a Wendi kocsma pultjáról csattog a vakolat. A színpad előterében villanyoszlop, jobbra-balra kerítéstöredék - mögé ülnek az épp nem játszók (bár ha nincsenek jelen, akkor hogyan tudnak párbeszédekre reagálni gesztusaikkal?) -, hátul egy talán keresztre vagy madárpihenőre hasonlító alkalmatosság. Középtájt hatalmas fehér függöny lóg, mögötte él a kocsmárosnál Amese, a 14-16 éves lány, aki – mint a rejtélyes darabindító telefonból kiderül – elveszti szüleit, s akinek „örökbefogadásáért” a falu versenyez.

Az istenes vénkisasszony, a beteg anyját egyedül nevelő, mások múltját előszeretettel felhánytorgató Irmus; a feltehetőleg alkoholista Piros, aki valami megmagyarázhatatlan okból gyakran leesik a lépcsőn, s férje, Sándor, aki nem veti meg a szebbik nemet (nekik nem lehet gyerekük, az asszony szerint a férfi meddősége, Irmus szerint inkább Piros fiatalkori abortusza az ok); a húszas évei elején járó, kikapós, sőt kikapósságára még rá is játszó Vica, valamint az ő portugál szakra készülő, a szótanulással nehéz feje miatt hadilábon álló Traktoros Janika nevű vőlegénye. Bár ők inkább a dögöljön meg a szomszéd tehene-program miatt szeretnék Amesét (meg házicselédnek, gyerekpótlónak vagy éppen csak úgy). A magyar oldalon élő bölcs, jószívű, dolgos és derék kocsmáros, Vendel (akiről mellékesen kiderül, hogy valaha nagy kujon lévén megvolt neki Piros és Irmus is) puszta altruista szándékból fogadta be a lányt, hogy túlélje a háborút. Ő nem versenyez a néma vagy a sokktól megnémult, ám remekül szaxafonozó lányért (fújja az Kovács Katit, a Derrick főcímdalát, a Száz forintnak ötven a felét, de még az Ederlezit is), sőt, a lealacsonyító verseny fölé emelkedve Amesét, mint egy csak a vadon szabadságában boldog őzikét vezeti el a kiserdő végébe, megmutatja neki a határ túloldalát, a bizonytalant, az otthonát, s példabeszéde megtartása után a többiek részeg mulatozása alatt felakasztja magát az ajtó szalagjaira.

Jelenet az előadásból. Fotó: Molnár Edvárd
Jelenet az előadásból. Fotó: Molnár Edvárd

A darab cselekménye és szövege igencsak másodlagos frissességű. Szórakoztató, majd szép szomorúba, sőt tragédiába forduló falusi kocsmai életkép – mintha már láttunk volna ilyet. Közhelyekből, nyelvtanilag hibás mondatokból, s ezekre épülő létfilozófiai poénokból is írtak már drámát. (És nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megmondjuk: fognak is még írni.) Amit látunk a színpadon, az viszont messze az alapanyag fölött áll, csakúgy, mint a kacagtatási szándék, mert az egyes karakterek magánkudarcai, sőt tragédiái nem válnak megrendítővé. (Az sem teljesen világos, hogy Vendel nem bírván élni e képmutató világban, menekülésként miért követ el öngyilkosságot. Ebben azonban alapvetően a szerző ludas, aki túlságosan felmagasztosítja az alakot.)

Janovics Erika ruhái remekbe szabottak, rondán szépek: szín-, anyag- és stíluskavalkád, amibe a gumicsizmától a susogós mackóig, a műselyem blúztól a flitteres topig bármi belefér, s ezek úgy feszülnek vagy épp lötyögnek a színészeken, mintha rájuk öntötték volna őket. A szerepek viszont tökéletesen passzolnak rájuk, bár a közhelyeket és a kliséket épp a szerző miatt nem kerülhetik el. Ezeket azonban ízléssel használják. Péter Ferenc takarékos gesztusokkal dolgozik az enigmatikus kocsmáros szerepében, aki soha nem zökken ki nyugalmából. Vicei Natália megcsúnyul Irmusként, süt róla a rosszindulat, a besavanyodottság, a kielégületlenségből fakadó irigység, állottság szagát árasztja, egészen furcsán, félrehúzott szájjal beszél, sőt így issza meg a fröccsét. G. Erdélyi Hermina Piros szerepében egykedvűen áriázik, a lányért Irmussal kötött véd- és dacszövetség hatására fokozatosan fúriává alakul. Pesitz Mónika tenyeres-talpas femme fatale-ként mórikálja és riszálja magát, s rusztikus erotikával húzza ki szájából a rágót (gyönyörű!). Csernik Árpád (Sándor) és Pálfi Ervin (Janika), ha a szerzőn múlna, hagyományos tökös-töketlen párossá válhatna. Pálfi viszont véresen komolyan játssza a lúzer fiút, akiben azért egy pillanatra felhorgad a férfi erő, s ezzel menyasszonya előtt újra lesz renoméja, Csernik pedig komédiázó kedvének kiélése közben azért a fanyarságról sem feledkezik meg.

Történnek, történgetnek ebben a név nélküli faluban a dolgok. Amese amolyan Godot-ként élt köztük, s úgy is ment el, de hogy mit álmodott, nem tudjuk meg. A mese azonban megmaradt. Lehet továbbadni. Legföljebb új kocsmatulajdonos lesz.
Szerző: Papp Tímea
Szerző:  Zalán Tibor,  Cím:  Amese marad,  Rendező:  László Sándor,  Díszlet:  Szilágyi Nándor,  Jelmez:  Janovics Erika,  Zene:  Bunford Gábor,  Dramaturg:  Góli Kornélia,  Szereplők:  Péter Ferenc,  Csernik Árpád,  G. Erdélyi Hermina,  Vicei Natália,  Pesitz Mónika,  Pálfi Ervin
Megítélt támogatás: 2 250 000 Ft
Támogató: Katona József Produkciós Pályázat
Az előadás megvalósítására