Pedig a látszólag egyértelmű portálokon is el lehet tévedni – szellemileg mindenképp -, mert az amatőr nem veheti észre a fogalmi, ténybeli elmosásokat. Ezzel szemben, aki odatalál az artportálra, nyugodtan hátradőlhet, mert itt az intellektuális biztonság mellett valóságos kincsesbánya várja.
Az artportálon nem az a legérdekesebb, hogy kortárs magyar és külföldi művészekre, művészettörténészekre és természetesen aktuális eseményekre kattinthatunk, hanem eleve a rovatok bősége imponáló, amelyek más útvonalon ugyan, de mind ugyanoda vezetnek: a mai művészeti élethez. Bevált irányjelzőként választhatjuk a Galériák, Műgyűjtők, vagy Művészek táblákat is, előbb-utóbb izgalmas területre tévedünk. A Fogalmaktól se riadjunk vissza: első pillantásra száraz vidéknek tűnik, de egyáltalán nem az, főleg ha eszünkbe jut, hogy XX. századi stílusokról és irányzatokról az elmúlt évtizedekben magyarul alig jelent meg lexikonszerű összefoglalás nyomtatásban. Ráadásul az itt közölt szócikkek javát Sebők Zoltán írta – akinek „Az új művészet fogalomtára 1945-től napjainkig” című, 1996-ban kiadott könyve szinte az egyetlen, s ma már megszerezhetetlen munka e tárgyban -, s ettől e lehetőség máris értékesebbnek tűnik. Pontos, világos magyarázatait olvashatjuk azoknak a kifejezéseknek, melyek a múlt század közepe óta egyre kifinomultabb értelmezésekkel lepik el a képzőművészeti nómenklatúrát.
A szakértés hasonló fokú igénye jellemzi a többi rovatot is, mert úgy tűnik, F. Almási Éva főszerkesztő – és társa, Csizek Petra szerkesztő – nem is ismer más megoldást, mint a legautentikusabb források használatát. Ezért semmivel sem érdektelenebbek azok az oldalak, amelyeken művészeti életünk szervezeti formáit vagy kultúrpolitikai vonatkozásait tekintik át.
 |
Előbbinek tanulságos összevetését adja a galériák megyénkénti felsorolása, amiből kiderül, hogy Baranya, Pest, Győr-Sopron és Csongrád megyében található a legtöbb kiállítóhely (megyénként húsz körül), és Szabolcs-Szatmár mellett Zala, Vas és Tolna megye a sereghajtó négy-hat helyszínnel. A végkövetkeztetés – ha van, és ha egyáltalán szükséges levonni – a befogadó dolga, ám az biztos, hogy nyugat és kelet, észak vagy dél kulturális súlypontja ebből meg nem állapítható, a lista böngészése mégis elgondolkodtató.
Akkor is, ha az itt közölt adatok nem bombabiztosak és nem véglegesek. Mert egy ráérősebb böngészés során óhatatlanul kiderül, hogy a szájt szerkesztése – a rendületlen bővítés ellenére – soha be nem fejeződik, hiszen nem a közmegegyezéses, múlt idejű kánon, hanem a folyamatosan formálódó és bővülő jelen dokumentálását választotta feladatául ez az elektronikus újság.
Az oldalak ennek ellenére újabb meglepetéssel szolgálnak, mert amikor úgy tűnik, hogy valamennyi számbajöhető korrekt rovat megnyílt, a Lexikon címszó alatt felbukkan a legtitokzatosabb és a leggerjesztőbb: az Egyebek.
Itt aztán kiderül, mennyi mindenről hitted azt (tévesen), hogy nem érdekel, vagy hogy mennyi mindennek szerettél volna már rég utánanézni. Tisztázható például a hazai díjeső minden idevonatkozó homályos pontja. Íme egy közülük: a kevésbé ismert Mednyánszky-díj 1993 óta létezik, a Honvédelmi Minisztérium adományozza „a honvédelem ügyét szolgáló kiemelkedő képzőművészeti tevékenységért”. Az Érdemes művész címről azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a Munkácsy-díj és a Kiváló művész kitüntetés között helyezkedik el, de azt talán kevesebben, hogy a mindenkori Kossuth-díj pénzjutalmának egyharmada jár vele.
Jó lenne tudni, mely témákat éri el a legtöbb keresés? A művészeti lapok teljes – még a megszűnteket is tartalmazó – csoportját, vagy a művészekét? Elképzelhető, hogy az utóbbi a népszerűbb, hiszen a művészek mindig a toplista élén állnak. A neves minimál művészről, Donald Juddról például megtudható, hogy ő az elméletileg is alaposan képzett alkotók közül való – s talán pont ezért? – az egyik legracionálisabb és leghidegebb művész vált belőle. Tőle ugyan nem dob ki reprót a képkereső, de számos más kérésre reagál.