A Ránki család koncertje / BMC
2013.05.14.

Gerő Katalin szobrászművész budapesti Liszt-szobrának felállítását szolgálta a Ránki család – Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp – május 3-i zongoraestje a BMC nagytermében. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Számomra az est egyszersmind az új hangversenyterem bemutatkozását is jelentette, ugyanis teljesen elkészült állapotában még nem volt alkalmam megtapasztalni. A szokásosnál nagyobb súllyal voltak tehát jelen „külső” tényezők ezen a hangversenyen – amelynek azonban mégiscsak a nem mindennapi zenei élmény maradt a középpontjában.

Klukon Edit, Ránki Dezső
Klukon Edit, Ránki Dezső

A műsor természetesen Liszt Ferenc műveiből állt, sajátos elosztásban. A szólista ezen az estén Ránki Fülöp volt: ő a hangverseny első felében játszott egy mind technikailag, mind zenei gazdagságában rendkívül jelentékeny programot (a család legfiatalabb tagja, mint megtudtuk, az érettségijére készül). A második félidőt a mester karácsonyi ciklusának, a Weihnachtsbaumnak négykezes változata képezte a szülők előadásában.

A kivetítőn mindvégig részese volt az eseményeknek a Liszt-szobor Varsóban már felállított változata; biztosak lehetünk benne, hogy ez a koncert számára sem jelentett csalódást. Ránki Fülöp programja jelképesen átfogta a teljes liszti zongora-oeuvre-t: a talán legutolsó zongoradarabbal, a Hangnem nélküli bagatellel kezdődött, és két ugyancsak egészen kései mű, a Harmadik elfelejtett keringő és a Magyar történelmi arcképek Mosonyi-portréja, továbbá a Lidércfény című transzcendens etűd után a fiatal Liszt egyik emblematikus, nagyszabású kompozíciójával, az ún. Dante-szonátával (Après une lecture du Dante – fantasia quasi sonata, a Vándorévek 2. évfolyamából) fejeződött be.

Ránki Fülöp játékát az első pillanattól a teljes koncentráció és a technikai megvalósítás csiszoltsága és magabiztossága jellemezte. A fiatal zongorista feltűnően emlékeztet édesapjára megingathatatlan nyugalmával, a kezdések és folytatások kellő idejének sietséget nem ismerő kivárásával, s a testtartásnak, a mozdulatoknak azzal a rendkívüli ökonómiájával, amely elvet minden olyan lendületes gesztust, amely csupán a szemnek szól, és minden olyan érzelemnyilvánítást, amely nem szigorúan a megszólaló hangok révén óhajt hatni a közönségre. Ez már az első négy darabban elismerésre méltó interpretációkkal társult; különösen igaz volt ez a Lidércfény villódzó puhaságú, illetve a Mosonyi elmélyült és a darab komplexitását követni tudó előadására. Ám a Dante-szonáta a biztató kezdet után is jelentős élmény és igazi meglepetés volt számomra: ebben a kiemelkedően legnagyobb szabású és legösszetettebb műben nyújtotta ugyanis Ránki Fülöp a legérettebb és kifejezetten jelentékeny előadói teljesítményt. Hogy a Ránki-féle nyugalom mennyire nem azonos a megnyilatkozás visszafogottságával, valamifajta introverzióval, arról ez a Dante-szonáta is igen szemléletesen tanúskodott: az érzékenység, az elmélyült és átgondolt előadás a fiatalos életerő robusztus, de tökéletesen kontrollált kitöréseivel találkozott itt. S talán nem is volt igazságos, hogy a „legérettebb” szót használtam az imént, mert ez az előadás igenis – érett volt. Ránki Fülöp bizonyára sokat fog még változni, fejlődni, de máris sokkal több ígéretnél: pódiumra érett művész.

Ránki Fülöp
Ránki Fülöp

Klukon Edittől és Ránki Dezsőtől több nagyszabású négykezes Liszt-kompozíciót, illetve átiratot hallhattunk az utóbbi években. Ezekhez képest a Weihnachtsbaum kamara-jellegű, bensőségesebb mű, tulajdonképpen karakterdarabok sorozata, amelynek lírai és harmonikus jellegét meghatározza a karácsonyi hangulatkör; miközben ettől a témakörtől az utolsó három-négy tétel el is oldódik, szabadabb, schumannos-debussys jelleget nyer. Persze a Szenteste hangulata, a Három Királyok induló-tétele, az ábrándozó vagy éppen népdal- vagy tánczene-karakterű tételek ebben a kamarazenei miliőben is hallatlan zenei gazdagsággal szolgálnak az előadók számára. Klukon és Ránki pedig valóban kamarazenei elmélyültséggel, precizitással és érzékenységgel zenélt együtt – talán nagyobb egymásra hangoltsággal, mint valaha. Liszt békés és letisztult arca szépséges és változatos tételek sorában bontakozott ki előttünk a két művész és a közönség bensőséges együttlétében – szinte repült velünk az idő a koncert második felében.

S hogy el ne felejtsem – az akusztika is nagyszerűnek bizonyult.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Budapest Music Center,  Időpont:  2013. május 3.