A Nemzeti Színház, a Francia Intézet és a Comédie de Caen-Centre Dramatique National de Normandie közös produkciójához a rendező, Jean Lambert-wild, az utóbbi intézmény vezetője írta a szöveget. A darab cigánymeséken, mesékből ismert motívumokon (például aranytojást tojó tyúk, nem túl eszes ördög, csalafinta lány) alapszik, de a „családi előadás” egyedi, sajátos képződmény, melynek jeleneteit a színházat teremtő fantázia fűzi többé-kevésbé egy történetbe.

A keret szerint egy kicsi kunyhóban éldegél a szegény cigányasszony és fia, Miklós, aki naphosszat mást se csinál, csak heverészik és történeteket talál ki. Eközben az egész ország nagy nyomorúságban él: mindenki folyton éhes, és főleg a gyerekek táplálásához szükséges tejben van nagy hiány, csak a gazdagoknak jut belőle, ahogy kolbászból és színházból is… Miklós anyja sokat zsörtölődik (de persze jól látszik, hogy helyén van a szíve – ahogy az anyukáknak általában), hogy felnőtt fia miért nem néz már  napi betevő és feleség után. Ám a fiú az élő bizonyítéka annak, hogy nem csak kenyérrel él az ember, sőt hogy olykor nélküle is megél – legalábbis a mesében. Az ismeretlen eredetű (vagyis talán mesékből odapottyant) tyúkocska sorra tojja a tojásokat, Miklós bort tud fakasztani az üres üvegbe és nagy szál kolbászok is varázsolódnak a sparhelt fölött száradó konyharuhából, amikor egy arra járó vándor enni kér. Ezeken kívül még sok bűvésztrükk látható az előadásban, melyek nagy része inkább csak trükk marad, s nem válik igazi varázslattá. (Ilyen szempontból A sötétben látó tündér az etalon, melyet Bagossy László rendezett.)

Mindezzel együtt nagyon is elevenné, tapinthatóvá válnak a cigányfiú történetei, s ebben a mesék haszontalansága miatt dohogó anyja is ludas, hiszen úgy járkál az életre kelt mesealakok között, mintha ebbe a világba született volna. A hatalmas, rozoga szekrényből ördög bújik elő, a vetetlen ágyban csavaros eszű lány terem, a tükörben pedig tejjel folyó Kánaánt ígérő uraság jelenik meg. A mese elkezd hatni a valóságra (és persze fordítva): összeolvadnak a szerepek, például az anyából és az ördögből lesz egy későbbi mese öreg házaspárja; Miklós narrációja hívja elő a mesék történéseit, melyek egyre inkább vele esnek meg, alakmásával párban veszi feleségül a tyúkká változtatott lányt. A végén teljesen elválaszthatatlan lesz a valóság és a fantázia világa, vagyis valóra válik a mese és Miklósnak „valódi” menyasszonya lesz. 

A két világ átjárhatóságának e mechanizmusa azonban inkább csak az előadás második felében működik gördülékenyen, és az alaphelyzet is rendkívül nehezen bontakozik ki. Pedig a mesére akkor lehet igazán ráhangolódni, amikor elkezdenek visszatérni a motívumok, vagyis amikor tulajdonképpen kiderül, hogy a történet elején valami miért így, s nem máshogy történik. Az ördög szekrényében nagyon lassan jutunk el erre a pontra, s az első jelenet – a rádió Strausst játszik, a cigányfiú egy nem igazi tyúkot szorongatva heverészik, és a zenére mozgatja a szemöldökét – bosszantóan hosszú. 

Ahogy a mese, úgy a színészi játék is egyre élvezetesebbé válik az előadás előrehaladtával. Tompos Kátya tűzről pattant cigánylány – kár, hogy a szerepe nem teremt plasztikusabb figurát. Mesebeli párját Farkas Dénes játssza – a jég hátán is megélő, furfangos cigányfiú akkor a legemlékezetesebb, amikor kedélyesen virslit falatozik, miközben alakmása nem tud jóllakni több szál kolbásszal sem. Miklós (Horváth Virgil m.v.) szemében huncutul csillan meg valamiféle biztos tudás a saját igazáról, a mesék szabadságáról. Anyját Molnár Piroska játssza: szeretetreméltó, nagyszívű, fontos igazságokat kimondó, zsörtölődő némber. Fodor Tamás ördöge a legkedvesebb figura: Belzebub öreg szolgáját száműzték a Pokolból, s most kénytelen-kelletlen lakik a rozoga ház rozzant szekrényében, s űz ördögi tevékenységet: derékfájósan bújik ki a kályhából, maga is megijed saját mutatványaitól, s igazából fél a háziaktól – bravúros, ahogy Fodor voltaképpen elkoptatott bohóctréfákból teremti meg ezt az esendő, és a néző szimpátiáját szintúgy elnyerő alakot. 

Ebben az előadásban minden szereplőben van valami szeretetreméltó, nincsenek benne igazi gonoszok. Az a kegyetlen és nyomorúságos, ami a kis házon túl van, de a teremtő képzelet még arra is képes, hogy a könyörtelen külvilágot barátságosabbá varázsolja: az előadás végén, a házfalakon túl kinyílik a remény kertje.