Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MOZGÁSTANULMÁNY AZ EGYENSÚLYRÓL

Ünnep / M Studio, Sepsiszentgyörgy
2008. jún. 1.
Mindig hihetetlen áhítat övezi, ha valaki képes prózai színészekkel mozgásszínházi vagy táncelőadást létrehozni. Nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Uray Péter elég régóta ezt teszi. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Karinthy A cirkusz című novellája ugrik be a sepsiszentgyörgyi M Studio és a Panboro közös előadásáról, az Ünnepről. A cirkusz az előadóművészetek legkegyetlenebbje, sűrített esszenciája, ebben viszik leginkább vásárra a bőrüket az előadók. Csak akkor léphet valaki közönség elé, ha egy négy emeletnyi magasságban, vékony pálcán egyensúlyozott ingatag asztal- és székoszlopon lépdel a semmibe mutató pózna felé, hogy végre eljátssza azt, ami mindig is a szívét nyomta. Mindez az Ünnepet látva már nem is tűnik olyan abszurdnak.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Hogy pontosan kiket is fed a Panboro-Háromszék együttműködés? Uray Péter rendező olyan társulattal dolgozik, melynek magja három éve végzett prózai színészként Kolozsvárott (őket Uray már az egyetemen is tanította), és jelenleg a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi tagozatának, az M Stúdiónak a tagjai.

Uray Péter előadásaira jellemző, hogy maximálisan él a szereplői fizikai adottságaival, ügyességével, erejével: ebben az előadásban nincs blöff, minden pillanat a játszók reakciókészségén, hajlékonyságán, rugalmasságán, állóképességén, koncentrációs készségén, erején, testi-lelki összpontosításán múlik. Az előadás kapcsán kiderül, hogy a fiatal sepsiszentgyörgyi művészek (úgy mellékesen) mindent tudnak, amit egy artistanövendék éveken át tanul, a bonyolult erőemelésektől a zsonglőrködésen át a függönyszámokig. Multitasking, alapjáratban.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Bajkó László és Polgár Emília gólyalábon nyitja meg az előadást, loboncos, hosszú parókában, mintha a májuskirály és a májuskirályné toppanna be hirtelen. Szekrényes László az erőemelés mestere, aki bárkit, bármilyen kacifántos pózban megtart, függetlenítve magát a gravitációtól. Fehérvári Péter hatalmasakat szaltózik a levegőben, Polgár Emília szalaggyakorlatokkal tűnik fel, Nagy Eszter a gumiasztalon hullahopp-karikával cifrázza ugrásait, Nagy Attila és Kubánda Lilla Tünde függönyszámban remekelnek: leomló, vörös anyagon függeszkedve, pörögve a levegőben (esetükben komolyan felmerült bennem, hogy „beépített”, valódi artisták). Dávid Attila Péter színpadi karaktere némiképp eltér a többiekétől: hatalmas zsabós ingben, lila selyemmellényben, púposra kitömött ezüst frakkban settenkedik, csetlik-botlik a színpadon. Nevetteti a nézőket, bevonja a gyerekeket az előadásba, ellenpontozza a nagyszabású attrakciókat, és bár a hagyományos bohóckaraktertől fényévekre van – sokkal fifikásabb és kevésbé harsány –, funkciója hasonló: megismétel, parodizál, kifordít bizonyos számokat.

Jelenet az előadásból. Forrás: hamlet.ro
Jelenet az előadásból. Forrás: hamlet.ro

A cirkusz mint téma, vagy egyes tipikus cirkuszi karakterek gyakran bukkannak fel különböző koreográfusok munkáiban: Bozsik Yvette-nél (vagy legutóbb Kántor Katánál) nem lepődünk meg egy mélabús bohócon, Frenák Pál pedig előszeretettel épít be előadásába függönyszámot a tánc ellenpontjaként. Mégis, az a fajta cirkuszi világ, mely Uray Péter előadásában megjelenik, picit más, hiszen nem arról van szó, hogy a rendező új kontextusban használja a cirkusztól kölcsönzött mozgáselemeket, figurákat vagy jelképeket, hanem inkább arról, hogy a cirkuszi kereteket megtartva színészeit-táncosait a test használatának új lehetőségeire tanítja. Mozgástanulmány az egyensúlyról, a testek egymásrautaltságáról, a reflexek felgyorsíthatóságáról.

Jelenet az előadásból. Forrás: hamlet.ro
Jelenet az előadásból. Forrás: hamlet.ro

Az Ünnep műfajokon átívelő produkció, a színház, és a hagyományos- illetve az új cirkusz ötvözete, mely amellett, hogy messze nem csupán attrakciók sorozata, mégis őriz valamit a régi vándorcirkuszok hangulatából. A hagyományos cirkusz a csillogás és varázslat illúziójára épít, és néha egy-egy pillanatra beleláthatunk a kulisszák mögötti világba is. Uray Péter rendezéséből azonban hiányzik ez a fajta skizofrén, vadromantikus kettősség: amit látunk, az igaz. Nincs smink és strasszos tornadresszek, hihetetlen bűvészmutatványok vagy egyéb trükkök. Az van, amit látunk: fiatal, ragyogóan tehetséges színészeket, többnyire kényelmes próbaruhában, akik bármit képesek megtanulni, lendületesen tágítva testük határait. De a légiesen játékosnak és könnyednek ható mutatványok mögött nyilvánvalóan nagyon kemény munka van, Hajagos Lászlónak, Hajagos Zsanettnek és Mező Bettinának, a felkészítésben segítséget nyújtó cirkuszművészeknek is jár az elismerés.

Mivel a műfaj épít a közönséggel ápolt szoros kapcsolatra, nem mindegy, kik ülnek a nézőtéren; én az előadás gyerek-verzióját láttam, hatéves átlagéletkorú, besózott, lelkes, szájtáti, izgő-mozgó közönséggel, akiknek a jelenléte kicsit eltolta a hagyományos cirkusz felé az előadást. Bár a számok végén nincsenek leállások és a szokásos, zenei aláfestésű tapsoltatás (attrakció-ó-ó) is hiányzik, a kicsik minden mutatványt lelkesen megtapsoltak, ahogy azt is lehetett hallani, amikor egy-egy veszélyesebb szám közben sutyorogva izgultak a szereplőkért.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek