Karinthy A cirkusz című novellája ugrik be a sepsiszentgyörgyi M Studio és a Panboro közös előadásáról, az Ünnepről. A cirkusz az előadóművészetek legkegyetlenebbje, sűrített esszenciája, ebben viszik leginkább vásárra a bőrüket az előadók. Csak akkor léphet valaki közönség elé, ha egy négy emeletnyi magasságban, vékony pálcán egyensúlyozott ingatag asztal- és székoszlopon lépdel a semmibe mutató pózna felé, hogy végre eljátssza azt, ami mindig is a szívét nyomta. Mindez az Ünnepet látva már nem is tűnik olyan abszurdnak.
Jelenet az előadásból |
Hogy pontosan kiket is fed a Panboro-Háromszék együttműködés? Uray Péter rendező olyan társulattal dolgozik, melynek magja három éve végzett prózai színészként Kolozsvárott (őket Uray már az egyetemen is tanította), és jelenleg a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi tagozatának, az M Stúdiónak a tagjai.
Uray Péter előadásaira jellemző, hogy maximálisan él a szereplői fizikai adottságaival, ügyességével, erejével: ebben az előadásban nincs blöff, minden pillanat a játszók reakciókészségén, hajlékonyságán, rugalmasságán, állóképességén, koncentrációs készségén, erején, testi-lelki összpontosításán múlik. Az előadás kapcsán kiderül, hogy a fiatal sepsiszentgyörgyi művészek (úgy mellékesen) mindent tudnak, amit egy artistanövendék éveken át tanul, a bonyolult erőemelésektől a zsonglőrködésen át a függönyszámokig. Multitasking, alapjáratban.
Jelenet az előadásból |
Bajkó László és Polgár Emília gólyalábon nyitja meg az előadást, loboncos, hosszú parókában, mintha a májuskirály és a májuskirályné toppanna be hirtelen. Szekrényes László az erőemelés mestere, aki bárkit, bármilyen kacifántos pózban megtart, függetlenítve magát a gravitációtól. Fehérvári Péter hatalmasakat szaltózik a levegőben, Polgár Emília szalaggyakorlatokkal tűnik fel, Nagy Eszter a gumiasztalon hullahopp-karikával cifrázza ugrásait, Nagy Attila és Kubánda Lilla Tünde függönyszámban remekelnek: leomló, vörös anyagon függeszkedve, pörögve a levegőben (esetükben komolyan felmerült bennem, hogy „beépített”, valódi artisták). Dávid Attila Péter színpadi karaktere némiképp eltér a többiekétől: hatalmas zsabós ingben, lila selyemmellényben, púposra kitömött ezüst frakkban settenkedik, csetlik-botlik a színpadon. Nevetteti a nézőket, bevonja a gyerekeket az előadásba, ellenpontozza a nagyszabású attrakciókat, és bár a hagyományos bohóckaraktertől fényévekre van – sokkal fifikásabb és kevésbé harsány –, funkciója hasonló: megismétel, parodizál, kifordít bizonyos számokat.
Jelenet az előadásból. Forrás: hamlet.ro |
A cirkusz mint téma, vagy egyes tipikus cirkuszi karakterek gyakran bukkannak fel különböző koreográfusok munkáiban: Bozsik Yvette-nél (vagy legutóbb Kántor Katánál) nem lepődünk meg egy mélabús bohócon, Frenák Pál pedig előszeretettel épít be előadásába függönyszámot a tánc ellenpontjaként. Mégis, az a fajta cirkuszi világ, mely Uray Péter előadásában megjelenik, picit más, hiszen nem arról van szó, hogy a rendező új kontextusban használja a cirkusztól kölcsönzött mozgáselemeket, figurákat vagy jelképeket, hanem inkább arról, hogy a cirkuszi kereteket megtartva színészeit-táncosait a test használatának új lehetőségeire tanítja. Mozgástanulmány az egyensúlyról, a testek egymásrautaltságáról, a reflexek felgyorsíthatóságáról.
Jelenet az előadásból. Forrás: hamlet.ro |
Az Ünnep műfajokon átívelő produkció, a színház, és a hagyományos- illetve az új cirkusz ötvözete, mely amellett, hogy messze nem csupán attrakciók sorozata, mégis őriz valamit a régi vándorcirkuszok hangulatából. A hagyományos cirkusz a csillogás és varázslat illúziójára épít, és néha egy-egy pillanatra beleláthatunk a kulisszák mögötti világba is. Uray Péter rendezéséből azonban hiányzik ez a fajta skizofrén, vadromantikus kettősség: amit látunk, az igaz. Nincs smink és strasszos tornadresszek, hihetetlen bűvészmutatványok vagy egyéb trükkök. Az van, amit látunk: fiatal, ragyogóan tehetséges színészeket, többnyire kényelmes próbaruhában, akik bármit képesek megtanulni, lendületesen tágítva testük határait. De a légiesen játékosnak és könnyednek ható mutatványok mögött nyilvánvalóan nagyon kemény munka van, Hajagos Lászlónak, Hajagos Zsanettnek és Mező Bettinának, a felkészítésben segítséget nyújtó cirkuszművészeknek is jár az elismerés.