Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„NEM BIZTOS, HOGY NEM LETTEM SZÍNÉSZ”

Kovács András Ferenc-est / Literárium – Kortárs írók a Müpában
2013. ápr. 18.
Par excellence költő – javasolta a sorozatszerkesztő Keresztury Tibor az áprilisi vendég bemutatásán töprengő Winkler Nórának. És igaza is volt, hiszen Kovács András Ferenc költői műfajok univerzumát zongorázza végig könnyed kézzel, gyakran idegennek tűnő maszkok mögé rejtőzve. Nem meglepő módon a színházi metafora és gyakorlat sem áll távol tőle. Az est csak most kezdődik, és lesznek itt még képzőművészeti meglepetések is. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.
A sokadik Literárium-est ez már, és megint bebizonyosodott, milyen jót tesz egy ilyen jellegű sorozatnak egyfelől a biztosra várható struktúra – némi képzőművészet az aktuális íróra/költőre hangolva a LUMÚ-ból, az alany két vendége, akár „civil”, akár irodalmi berkekből, felolvasások és zene –, másfelől pedig a rugalmasság, amennyiben az író/költő személye adja a lényegi részleteket. Ezúttal tobzódtunk.
A Balkán: a kocsmában-sörfelétkiloccsantva-asztalracsapós, egyben túl érzelmes és a sírva vigadást életvitelszerűen űző Balkán telepedett meg – részben – Kovács András Ferenc verseiben. Egészen meglep, hogy a KAF-ritmusokat megzenésítő Sebő Ferenccel és együttesével csak nemrégiben alakult ki állandó kapcsolat; annyira törvényszerűnek tűnik, hogy eredendően összefogja őket a szüreti mulatság csujogatós-borongós écesze. Ide jön vendégnek Mavromatisz Aposztolisz, „a görög”, akivel tovább lehet bogozni a levantei identitást, és aki tiszteletbeli görögként tartja számon a költőt, többek között Kavafisz-átiratai miatt. Ebből később majd hallunk is Mihályfi Balázs előadásában, a Phormión a költészetről címűt, amint játékosan-keserűn a megszólítottat, az olvasót és persze saját magát egy időben buzdítja és eltántorítja az irodalomtól.
Kovács András Ferenc
Kovács András Ferenc
Újra visszacsaltak tehát bennünket a szerepjátszás felé, amikor is elhangzik KAF-tól a címben idézett mondat. Indokolja is alkotói pozícióját: a számtalan irodalmi álca, a néhol létező, néhol képzeletbeli költők neve, stílusa, világlátása mögött talán a megírandó drámák állnak, hiszen, mondja KAF, neki nem alteregója Jack Cole, Alekszej Pavlovics Asztrov, Calvus vagy Lázáry René Sándor, hanem szerepe. Anekdotikus-életrajzi szinten pedig a rendező apa (Kovács Ferenc) és színésznő anya (Elekes Emma) gyors felfogású fiaként a szolgálati panelben együtt lógott a többi „színházi gyerekkel”; és bár szülei óvták attól, hogy szakmájuknak túlságosan közelébe ólálkodjon, annyira azért futotta, hogy hatévesen, hasonló korú elkövetőkkel a szatmári templom előtt találja elénekelni boldog összekapaszkodásban a Koldusopera „mikor a bordélyházban éltünk rég” megragadó sorát. 
A Sebő Együttes helyenként muzsikál: komolyan veszi a versek ad notam megjegyzéseit, ameddig és amennyire lehet – az „angol gyermekdal után” például egészen country-hangulatúan indul, majd belecsúszik kedélyesen a balkáni cirkalomba (és nem is róhatjuk fel neki ezt, vagy ha már fel akarunk róni bármit is, az inkább az angol gyermekdal és a country-muzsika egybemosása lehetne).
A képzőművészeti munkák érzékletesen rímelnek a versekre. Tót Endre Muskétás (Távollévő Picasso) című képe például olyan művészettörténeti reflexió és egyben újragondolás, a befogadót az alkotásba meghívó gesztus (ti. az eredeti Picasso képet csak az üres kép alatti jegyzetben idézi meg), amellyel KAF is előszeretettel játszik, El Kazovszkij Piros felhők című képe pedig a drámaiságot idézi – nem véletlenül, hiszen díszlettervezőről van szó. Ezen a ponton pedig KAF a véletlenszerűen magával hozott kötettel egészíti ki egyébként a képeket prima vista művészetelméleti alapossággal elemző eszmefuttatását, és felmutatja az idősödő Goya fekete-fehér, teátrális Zarándoklatát. Lengyel András Mintha kék égbolt… alatt építészeti törmeléket, csempedarabkákat ért, amely találtság, keretbe foglalás és játékos dekonstrukció-újrateremtés pontosan ahhoz a széttört nyelvhez hasonlatos, amelyet a költő hamarosan felolvas Aranyos vitézi órák című kötetéből: ragok, képzők és mondatszerkezetek pontos használata, versmérték akkurátus betartása mellett – játékos és szignifikáns a látszólagos jelentéstelenség.

Tót Endre: Muskétás (Távollévő Picasso). Forrás: Ludwig Múzeum
Tót Endre: Muskétás (Távollévő Picasso). Forrás: Ludwig Múzeum

Závada Pál, a költő második vendége egy szótagoló-versenyen részt vevő úttörő jó kisfiús attitűdjével számol be ismeretségük kezdetéről: „Én Kovács András Ferencet 1991 nyarán a tatai tó partján ismertem meg, de ő ezt nem vette észre.” Ez idő tájt – mint megtudjuk az író baráttól – KAF haja dús, fekete, hosszú mágiával vonzotta a női nemet a fentebb jelzett táborban. Závada visszaemlékezése a plasztikus leírás örömén túl, időbeni avagy megismerkedés-elméleti összekoccanást idéz elő, tudniillik KAF szerint egy évvel korábban is találkoztak már Marosvásárhelyen, amikor is az akkori Írószövetség némileg lerobbant mikrobuszával a HOLMI szerkesztősége erdélyi látogatást tett – igaz, e megismerkedést, KAF szerint legalábbis, Závada nem észlelte. 

Szó esik még arról is, hogy az írói-költői négyes – a két jelenlévőn kívül Bodor Ádám és Parti Nagy Lajos állandó tagságával – összejövetelein nem nagyon esik szó rímekről, valamint úgy általában a vidéki vagy marosvásárhelyi értelmiségnek a pesti létbe való szocializálódásáról. És a poén megint átcsúszik valami nagyon lényeges és felelősségteljes lét-geográfiába, miszerint az értelmiségre-írói társadalomra nem úgy kell(ne) gondolnunk, mint egy pesti centrummal ellátott, majd a hierarchiában egyre lennebb álló vidéki és határon túli entitásra.
Itt van lassan az est vége, Závada ott folytatja, hogy KAF Marosvásárhelyen Európa kellős közepéből beszél, és lesz még vicces dal (A falánk elefánt), lesz pamflet (Óda egy ganajtúró bogárhoz), Sebő nagy nevetések közepette be fogja bizonyítani, hogy Weöres Őszi éjjel izzik a galagonyája tulajdonképpen az Országúton hosszú a jegenyesor dallamára született, és KAF még felolvas egy kicsit Latinovits hangján-modorában is. 
De ami a legfontosabb, ami bevésődik, mégiscsak az összefoglaló mondat, ami benne van a mindenféle értelemben sok nyelvet beszélő költő minden rezzenésében is, a széles karimájú kalapban és a hirtelen, kicsit kamaszosan felrántott fej mozdulatában: befogadónak lenni – ez adja az esélyt a kulturált létezésre.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek