 Vacsora után |
A kilencvenes évek elején megélénkült Budapesten a kávéházi élet. A legnagyobb szám a New York volt – bár akkor még talán Hungáriának hívták. Minden héten itt találkozott néhány pesti egghead – egy adott napon, ugyanabban az órában. Irodalmi, társadalmi havilapot szerkesztettek. Egyik alkalommal a helyhez egyáltalán nem illő módon fotólámpák és állványok fogadták a kompániát, valamelyik külföldi magazinnak fotóztak. Őket is lekapták, ahogy az asztal körül ülnek – bár eufémizmus lekapásnak nevezni azt a majd egyórást piszmogást, amit a fotósok véghezvittek. Amikor végeztek, egy idős úr, szemlátomást a főfényképész, odalépett egyikükhöz: “Nekem nagyon tetszik a maga karaktere, csinálnék magáról egy portrét, esetleg egy családi képet. Keressen meg, amíg Budapesten vagyok.” Névjegyet vett elő a zsebéből, és a hátoldalára ráfirkantotta a szállodáját meg a szobaszámot. Az ifjú úr zsebrevágta, majd rögtön el is feledkezett róla. Három nap múlva akadt a kezébe a névjegy, rajta a legnagyobb élő fotós, Helmut Newton neve. Lélekszakadva rohant a hotelba, a vér a fülében dobogott, így csak másodjára hallotta tisztán, amit a portás mondott, miszerint Newton úr előző nap kiköltözött.
A fentiek fényében nem csoda, hogy ez a fénykép nem látható Szépművészeti Múzeum Helmut Newton kiállításán, hiszen sohasem készült el. A budapesti városképek, amelyeket a mester vélhetően a Cosmopolitan számára fotografált szintén nincsenek itt, sőt a berlini Helmut Newton Foundation vezető kurátorától számazó információ szerint ezek még a gyűjteményben lévő százezernyi kép mellett feldolgozásra várnak.
A nagyszabású kiállítás azonban bőven kárpótol a budapesti képek hiányáért. Valójában három kiállítást látunk, három készen kapott, a világot már jópárszor körbeutazott kollekciót, Helmut Newton három albumának fényképanyagát. A Private Property 45 fekete-fehér fotót tartalmaz a hetvenes-nyolcvanas évekből (maga az album 1989-ben jelent meg); a Newton által kitalált Helmut Newton Illustrated magazin teljes anyagát, amely saját kiadásában látott napvilágot 1987 és 1995 között, valamint a Gun for Hire-t (megjelent 2005-ben, már a mester halála után) elsősorban megbízások alapján készült, főleg színes divat- és reklámfotókkal. Ennek fényében a múzeumnak az a kijelentése, hogy “átfogó életműkiállításról” lenne szó, kis túlzás, de kétségtelenül az életmű három kiemelkedő, nagyon fontos fejezetét reprezentáló fényképek lógnak a falakon.
 Hugh Hefner vetítőterme |
De ki ez az ember, aki a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek legtöbbet foglalkoztatott, egyik legismertebb fotósa volt? A Szépművészeti Múzeum “szóróanyaga” kissé leegyszerűsítő tömörséggel fogalmaz: “Már fiatalon szeretett fényképezni, felnőtt korában pedig igazi szenvedélyévé vált”. Való igaz: hősünk, aki 1920-ban Berlin Schöneberg negyedében született Helmut Neustadterként jómódú zsidó családban, az első fényképezőgépét tizenkétéves korában kapta. Tizenhatévesen felhagyott a középiskolával, elcsábította a fényképészet, a nagynevű berlini fotós, Yva műtermében kezdett dolgozni. 1938-ban, a “kristályéjszakát” (november 9.) követően a család úgy döntött, nem marad tovább Németországban. A szülők Dél-Amerikába mentek, ő pedig december 5-én szállt vonatra a berlini Zoo állomáson, és az esti vonat ablakából, a magasvasút perspektívájából hosszan nézett egy házat azt gondolva, hogy ez az utolsó kép, amit Berlinből lát. Triest, majd Kína érintésével Szingapurban kötött ki. Egy helyi lapnak fotózott, de két év múlva a brit hatóságok kitoloncolták, Ausztráliába került. Itt további két évig kényszerlakhelyen élt, de 1942-ben belépett az ausztrál hadseregbe, majd ’45-ben brit alattvaló lett, egy évre rá vette fel a Newton nevet. Az ötvenes években vált ismert divatfotóssá Ausztráliában, a világhírre a Vogue magazin ausztrál különszáma repítette 1956-ban. ’57-ben Londonba költözött, majd ’61-ben Párizsba. Innen már egyenes út vezetett a többi nagy magazinhoz. Néhány évvel halála előtt (2004-ben halt meg autóbalesetben, Kaliforniában) megvette azt a berlini palotácskát, amit olyannyira megnézett magának tizennyolcévesen a vonatablakból. Nem költözött vissza Németországba, de a ház a berlini múzeumi hálózat részeként működik és otthont ad a Helmut Newton Foundationnek.
 X-ray |
Newton fotói rendkívül provokatívak, a szexualitás, az erotika, az elfojtott szadizmus szinte minden bugyrát bejárják. Sokan emiatt idegenkednek a munkáitól: kegyetlennek tartják. Állítják, hogy képein a nők csak tárgyak, a kegyetlenkedésre utaló fétisek borzongatóak, öncélúak. E sorok szerzője nem osztja ezt a vélekedést, és nem csak akkor nem, ha például Hieronymus Bosch Utolsó ítéletére gondol.
Newton képei nagyon sok utalást mutatnak, de ezek nem a festészetből, hanem sokkal inkább a filmművészetből eredeztethetők. Nem egy képén az elegánsan öltözött urak, hölgyek Alan Resnais Tavaly Marienbadban című varázslatos filmjét juttatják eszünkbe. Csakhogy Newton egyik idevágó képén a kifogástalanul öltözött csokornyakkendős úr mellett a két boába-csipkébe öltözött modell meztelensége villan ki a drága ruhadarabok alól (Vacsora után, Párizs 1977). Direkt utalás rejtőzik a Hugh Hefner vetítőterme (Beverly Hills, 1986) című képen, amely az egyik legkomplikáltabb képi világot felvonultató fotó. A vetitővásznon Jean Renoir 1937-es klasszikus filmjének, a Nagy ábrándnak két főszereplője: a francia főnemes, De Boeldieu a bal oldalon, takarásban, és vele szemben az, akire fókuszálnunk kell, a rokkant német tiszt, von Rauffenstein (Eric von Stroheim alakításában). Von Rauffenstein a filmtörténelem egyik legemblematikusabb kellékében, nyakmerevítőben. Eddig Renoir. Newton kettejük közé, a vászon elé állít egy aktot, a modell testére vetül a filmbéli ablak képe, kezében német katonai (repülős) sapka. Estélyiruhás urak és hölgyek, háttal a kép nézőinek (nekünk) figyelik a jelenetet. Nos, ez az emblematikus nyakmerevítő Newton fontos fétisévé vált, számos képén viseli a tökéletes testtartású aktmodell (Helmut Newton Illustrated No 4, 1995).
 Nastassja Kinski és Marlene Dietrich. Forrás: Szépművészeti Múzeum kiállítása. |
Nehéz a divat- és a reklámfotók közül választani. A legbizarrabbak számomra a röntgenfelvételek. Nem titkolt tisztelgés Wilhelm Konrad Röntgen első filmre rögzített felvétele előtt, amely 1895 decemberében a tudós feleségének a kezéről készült a gyűrűvel. Newton a Van Cleef and Arpels divatház karkötőjét (X-ray, 1979) illetve bokaláncát, a Shoe X-ray-t (Helmut Newton Illustrated No 4, 1995) reklámozó fotókkal hökkenti meg a nézőt.
Newton egyik legszebb portréján Nastassja Kinskit látjuk, áttetsző csipkeblúzban, fekete csipkével díszített kalapban. Mellette nagyméretű, élethű, szintén csipkébe öltöztetett Marlene Dietrich baba. Két korszak, két nagy filmcsillag.
Helmut Newton Berlinben, a schönebergi temetőben nyugszik Marlene Dietrich közelében.
A kiállítás a Szépművészeti Múzeumban július 14-ig tekinthető meg. A múzeum vezetése fölhívja a látogatók figyelmét arra, hogy mivel a kiállított képek némelyike nyíltan szexuális tartalmú, fiatalkorúak felnőtt kíséretében tekintsék meg a tárlatot.
Nyitvatartás: 10-18 óra között, hétfőn zárva.