A Halálhegy – A Dyatlov-rejtély című horrorral, Renny Harlin mozijával annyi a gond csupán, hogy a kiindulópontja az igazán hátborzongató, míg az1959-es rejtély tovább-, illetve újragondolása meglehetősen közhelyesre sikeredett. Pedig nem indulunk rosszul: eredetinek tűnő, fekete-fehér helyszíni fotók sokkolják már az első percekben a nézőt – a hóval félig betemetett holttestek látványa és a narrátor rövid összefoglalója kellő hangulatot teremtenek a borzongáshoz. 

A Dyatlov-incidens (magyar átírásban egyébként: Gyatlov) néven elhíresült eset további részleteit már egy oregoni filmes stábtól tudjuk meg, amely dokumentumfilmet szándékozik forgatni a helyszínen, végigjárva a hajdani expedíció útját. A valóságban Igor Gyatlov az Urál északnyugati részébe, az úgynevezett Halál-hegyhez szervezett túrát egyetemi társaival. A hegymászókör tagjai a húszas éveik elején jártak, és kilencen vágtak neki annak a területnek, ahol a szovjet hadvezetés nagy valószínűséggel pár nukleáris töltetet is tárolt. Miután a csoport a megjelölt időpontra nem ért vissza, a keresésükre indultak. Felderítőgépek vették észre az utolsó táborhelyüket – a helyszín és a körülmények meglehetősen bizarrak voltak: első körben öt holttestre találtak rá, a további négynek csak a tavaszi olvadás után bukkantak a nyomára. A meztelen tetemek felén nem volt lábbeli, az egyik lánynak hiányzott a nyelve, a belső szervei mind elmozdultak, páran a csapatból közepes radioaktivitást mutattak. A hadsereg – táptalajt adva a további pletykáknak és a legendának – ráadásul 1962-ig lezártnak nyilvánította a területet, és a meglehetősen hiányos aktákat is csak a kilencvenes években tette közzé.       

Renny Harlin mozijához az új évezred népszerű horror-formátumát (found footage) választotta, melynek lényege a belső nézőpont és a dokumentarista jelleg (az oregoni stáb is folyamatosan rögzíti a film javát kitevő eseményeket, melyek az 1959-es expedícióra rímelnek így rekonstruálva a történteket). Az ilyen formai jegyekkel bíró mozik esetében valaki általában megtalálja a kamerát és később végignézi a felvételeket, melyeket gyakran egy tévéműsorban is leadnak (Ideglelés – The Blair Witch Project, Rec, Cloverfield). A Halálhegyben a külső nézőpontra azonban nem kapunk semmiféle logikus magyarázatot – a „talált felvételek” egy nagy tömbben, visszatekintésként peregnek a vásznon negyedóra felvezetés után, amely egy híradórészlet erejéig már előrevetíti, hogy az oregoni diákoknak is nyoma veszett.   

Kapunk azonban magyarázatot magára a Dyatlov-rejtélyre – a film az összes lehetséges megoldást megpendíti (jeti, lavina, UFO-k, a hegy szelleme, manysi vadászok, katonai kísérlet, teleportálás), hogy aztán kiválasszon egyet közülük, méghozzá a leginkább kínosat. Fokozatosan csúszunk hát bele egy biztonságos horror-kliségyűjteménybe, jóllehet kezdetben még más irányba is elindulhatnánk – a laza amerikai diákok és a posztszovjet miliő kontrasztja a kóbor ebekkel, a lepukkant lakótelepekkel, lehangoló ipartelepekkel bíztatóan realista benyomást keltenek. Harlin azonban csakhamar felcsapja a horror műfajának közhelyszótárát: halált küld a buja szereplőkre, talál egy titkos bejáratot az Urál gyomrában, hogy aztán a film utolsó harmadában teljesen kontrolt vesztve néhány anorexiás jégzombit is csatasorba állítson. 

Az ötletorgiával azt mindenesetre eléri, hogy a film kiindulópontja teljesen homályba vész, pedig a nyugtalanító valóságra, az igaz történetre emlékeztető fekete-fehér fotók tényleg felkavarók, szemben a fantázia szülte és már számtalan horrorban jól, rosszabbul megidézett teremtményekkel.   

Festői, bár kissé barátságtalan tájképekre, csontig hatoló hóviharokra és egy vége-csavarra mindenesetre még futja a finn rendező erejéből, bár az is igaz, hogy kissé túlmagyarázza a befejezését. Ráadásul ahhoz, hogy a konklúziót megértsük és értékeljük, nem árt, ha tudjuk, az eredeti civil mentőcsapat egyik tagja nem sokkal a halála előtt azt nyilatkozta, hogy a helyszínen nem kilenc, hanem tizenegy holttestet találtak, de a katonák kettőt eltüntettek közülük. 

Röviden: hullámzó színvonalú, közepes horror, mely arra azonban mindenképpen jó apropó, hogy utánaolvassunk a Dyatlov-rejtélynek, és frászt kapjunk tőle.