Megtalált emlékek
2013.03.13.

A camera obscura mesés szerkezet, egy kicsi lyuk elég, hogy a világ a feje tetejére álljon. Júlia Murat filmjében megtörténik a csoda, és egy fényképezőgép megmozdítja az addig állóképszerű brazil falu életét. FÜRTH ESZTER KRITIKÁJA.

Az, hogy a fénykép elragadja az emberi lelket, régi legenda. Repül a kismadár, a fotóalanyból galamb képében kiszálló lélek ráragad a képérzékelőre, és huss, már tova is tűnt a testből az élet. A metódus elsősorban olyan archaikus technikák esetében hihető, mint a borzongatóan egyszerű camera obscura, ahol még lencse sem áll a fény útjába, a kép egyszerűen átszökik a pici lyukon, megfordul, leképeződik és megtapad a fényérzékeny papíron. 

A boszorkányos szerkezet lélekszippantó hatását bizonyítja az eredmény, a kép, amelyen szellemként lebeg a homályos alak, aki valaha az élő fotóalany volt. Az egyszerűbb embereknek félelmet, a műveltebbeknek fotóesztétikát ajándékozott a fény leképzésének ezen egyszerű módja. Az elsőfilmes Júlia Muratnak köszönhetően pedig most filmként merenghetünk el azon, miként szippantja ki a lelket az emberből egy egyszerű fotómasina.

A Megtalált emlékek egy brazil faluban játszódik, amelynek lakói ugyan még élnek, teljes joggal nevezhető szellemfalunak. Az élet ugyanis megállt, jobban mondva a halál állt meg, amikor a pap, vagyis a papon keresztül Isten bezárta a temetőt. Az öreg lakók számára minden nap egyforma. Főhősünk, Madalena (Sonia Guedes) minden hajnalban felkel kenyeret sütni, amit reggel a síneken baktatva átvisz a helyi közértesnek, Antoniónak (Luiz Serra). Miután együtt megisszák a kávét, misét hallgatnak, Madalena gondozza, na nem férje sírját, hanem a temető zárt kapuja előtt sorakozó virágokat. Éjszaka levelet ír évek óta halott férjének, majd kezdődik minden elölről. Madalena hiába vágyik elhunyt férjéhez, hiszen ahogy Antonio mondja, ebben a faluban az emberek elfelejtetek még meghalni is. 

A falubeli élet repetitív jellegét a film olyan meggyőzően tárja elénk, hogy időnként elbizonytalanodunk, nem csúszott-e hiba a gépezetbe, hiszen az épp futó jelenetet már láttuk egyszer. A változást csak az egy-két lépést megtevő kameraállások jelentik, amelyek ugyan nem meglepően új szemszögekből, épp csak egy picit másképp mutatják a naponta lezajló koreográfiát. A lassan hömpölygő állóvizet a faluba érkező fiatal lány, Rita (Lisa Fávero) töri meg, aki fotográfusként, témát keresve érkezik meg a faluba. Rita beköltözik Madalenához, belefolyik az emberek életébe, és a megkövült faluba életet, vagyis halált lehel kamerájával.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Ahogyan a történet, úgy a film maga is inkább statikus, semmint kezdetet és véget ígérő, dinamikus narratíva. Inkább nevezhetnénk fotók összekötött láncolatának, semmint filmben elbeszélt narratívának. Hihetetlenül erős képekben feszül meg a történet, amelyek lassan feloldódva cammognak tovább egy újabb intenzív, megtorpanó pillanat felé. Ezek a képek ugyanakkor nem a Rita által elcsípett pillanatok, ahogy azt egy egyszerűbb felépítésű filmtől várnánk. A lány fotóit mindig hátulról, vagy elmosódva látjuk, a fényképezés inkább mint leképező és nézői aktus jelenik meg. A fotójelleg így nem a történet, hanem a képi elbeszélés szintjén jelenik meg. Persze végül megpillanthatjuk Rita képeit is, ám az már az egy helyben toporgó élet végét jelentő megváltó átlényegülés, az élet új formát öltött statikussága.

Rita, bár több gépet is használ, végül camera obscurájával alkalmazkodik a közeg egyszerűségéhez és a lakók szellemszerűségéhez. Képein árnyak, sziluettek, málló falakba olvadó arcok szerepelnek, mintha tényleg egy kísértetfalu lelkeit kapná lencse-, vagyis lyukkamera-végre a fotós. Madalena előbb félénk, majd egyre magabiztosabb kitárulkozása a fényképezőgépnek az egyszerre félt és várt halált hozza bolygó lelkének, beteljesítve a halálhozó fénykép legendáját. A fénykép és a halál kapcsolatát, ha nem lenne mindenki számára egyértelmű, jó erősen hangsúlyozza a film. Madalena holtak képeit őrizgeti, ha pedig ez sem lenne elég, hát elmeséli kisfia történetét, aki egy portrékészítéskor elszenvedett baleset után halt meg. 

Ez utóbbi történet talán már túlzás is, ami egyébként sem áll távol a filmtől. Minden jól a néző szájába van rágva, nehogy lemaradjunk valamiről. Madalena a zárt kapuk mögül vágyakozik halott, elérhetetlen férje után, az utolsó képsorozaton viszont fotóról fotóra kinyílik a lakat, hogy Ritával együtt Madalena is bejusson a kapun. A történet egyszerűségét a szereplők sem egyensúlyozzák ki, legtöbbször egysíkú, egyetlen funkció betöltésére korlátozott karakterekkel állunk szemben. Az egyetlen kivétel Madalena, aki a film legkomplexebb személyisége. Sonia Guedesen gyakran rajta felejti tekintetét a kamera, amit egy percig sem bánhatunk, hiszen a színésznő remekül kihasználja a kapott teret.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A film lényege tehát nem az elmélyült gondolkozás, inkább a képek önfeledt élvezete. Mivel a történet kibontásával vagy a szereplők analízisével nem kell foglalkoznunk, marad energiánk belefeledkezni a csodálatos kompozíciókba. A színek burjánzóak, mégis zökkenőmentesen olvadnak monokrómmá Rita rögtönzött fotólaborjában. A fény és az árnyék játékát erősíti a camera obscurás képek kiégett fehérsége és alulexponált feketesége, ami nagyszerűen visszhangozza a gyakran egyetlen petróleumlámpával megvilágított jeleneteket.

Az egyetlen kérdést a cím veti fel. Histórias que só existem quando lembradas, vagyis történetek, amelyek csak akkor léteznek, ha emlékeznek rájuk. A két szavas, kompakt magyar cím nélkülözi a portugál meghökkentő bőbeszédűségét, valamint annak lehetőségét is, hogy elmerengjünk azon, ki létezik, ki emlékezik és mire emlékezik a filmben. Az egymásra emlékező, vigyázó öregek, az idősekre fényképeivel emlékező Rita, a holtakat örökre életben tartó élők? Nos ezen gondolkozhatunk képnézegetés közben. De ha nem tesszük, az sem gond, hisz a látvány önmagában is elég szellemi élményt jelent.
Szerző: Fürth Eszter
Cím:  Megtalált emlékek,  Rendező:  Júlia Murat,  Forgatókönyíró:  Júlia Murat, Maria Clara Escobar, Felipe Sholl,  Zeneszerző:  Lucas Marcier,  Operatőr:  Lucio Bonelli,  Vágó:  Marina Meliande,  Szereplők:  Sonia Guedes, Lisa Fávero, Luiz Serra, Ricardo Merkin