Vitéz Miklós – Vadnai László: Meseautó / Katona József Színház, Kecskemét
2013.03.12.

Hatásosan és dinamikusan kezdődik, jól kigondolt stilizációba öltöztetve, mozgás, ritmus, gegek mind együtt vannak és működnek, jaj, de jó, nem a filmet fogom látni, gondolom, és nagyjából úgy is lesz. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Trokán Nóra, Kiss Zoltán
Trokán Nóra, Kiss Zoltán
Lehet filmből színdarabot csinálni, ez most szokás, külföldön tán még jobban, mint itthon, ezt a gyakorlatot folytatja most a két Benedek is, akik a Meseautót ültették át színpadra. Benedek Miklósról sejthető volt, hogy azért csak módjával emeli ki a történetet a maga korából, s ebben (is) segédkezett neki a rendezőasszisztens, Benedek Albert, a fia. Benedek Miklós rendező viszont bátrabban kezdett a munkához, némi elemeléssel és iróniával.  

A kecskeméti Katona József Színház kamaraszínházának színpada a gurulós asztaloknak és a kiforgatható dobogónak hála, gyorsan és leleményesen változtatható át különböző helyszínekké, az irodából pikk-pakk autószalon lesz, aztán kispolgári (később nagypolgári) lakásbelső, minden jelzéses, de szellemes és jól használható, mi meg bizakodva követjük a pergő jeleneteket.

Amiket kívülről fújunk, vagy az 1934-es első, vagy a 2000-es utángyártott filmből, mese habbal, persze hogy, de mégis jó! Nem szégyen az, hiszen a bugyuta történet még Nemeskürty Istvánt is falhoz állította: „Furcsa egy film ez a Meseautó. Akárhányszor fog neki az ember, hogy írjon róla, jó lelkiismerettel csak a legrosszabbat írhatja. Ostoba mese… népbutítás. És mégis, miközben az ember bosszankodik, akárhányadszorra sem terhes végignéznie a filmet.” – írta az eredeti, nagyon-nagyon masscult-nak tartott változatról, s ez a „nézés” azóta sem változott.

És van is mit. Például Dévényi Rita gusztusos, a korok között egyensúlyozó, de hozzánk mégis közelálló ruháit, és persze bennük a színészeket. Akik jók, csak újfent zavaró kissé, hogy a főszereplők más-más iskolát képviselnek, tompítva legalábbis a kettőt. Az egyik szerint egyedül Trokán Nóra játszik - egy pátosztalan, romantikus túlérzelmektől és gesztusoktól abszolút mentes, őszinte zavarodottsággal és gátlásokkal küzdő mai lányt -, a másik szerint meg a többiek. Az ő iskolájuk régi ismerős, ebben a modorban látjuk évtizedek óta a kabaréjeleneteket és a habkönnyű vígjátékokat, ez se semmi, jó karakter- és stílusérzék kell hozzá. Csombor Teréznek van bőven mindkettő, rajongó és pletykaéhes titkárnője zamatos alakítás, jó párost alkot a Fernandel arcú Vida Péterrel, akire Halmos szerepét szinte ráöntötték. Vagy kiét is? Mert Vida alkata és színpadi habitusa hajaz a nagy elődre, hiszen Halmos Aladár = Kabos Gyula, azt se tudni pontosan, melyik az egyik és melyik a másik. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Kabos néhai szerepeire akár a „foglalt” táblát is ki lehetne akasztani, mivel a komikus az örökkévalóságig kisajátította az általa alakított figurákat, ezzel lehet szembe menni, meg mégsem, de az biztos, hogy a jelenség megidézése nélkül garantált bukás bármi, ami hozzá köthető. A rutinos Benedek se sokat vacillálhatott, mielőtt Vidát hívta a szerepre, aki szerencsére elsőrangúan hozza, amit kell, s még annál is többet, mert jól táncol és énekel, nekem mégis akkor tetszett a legjobban, amikor kaméleonság nélkül volt jelen. Nehezebb (egészen pontosan reménytelen) elfogadni és összeillőnek látni a szerelmespárt, mert Kiss Zoltán egyértelműen operett alkat, ám nem csak zenei kultúrájukban, küllemre sem passzolnak Trokán Nórával.

Az összességében jó ízű, lendületes előadás egyébként tele van kedves ötlettel. A szegény lány és a bankigazgató szerelmét egy, a Hamupipőkéből átvett motívum kíséri végig: Vera olykor elveszti a lépcsőn az egyik cipellőjét. A szituáció meseiségét lassított mozgás és csengő-bongó, varázspálcás hanghatás támasztja alá, a mozzanat reflexív, mintha Benedek azt mondaná: tudom, hogy a történet valószínűtlen. A másik bájosság a Picasso kalandjai című filmből merít (sajnos, az opusz régisége miatt csak keveseknek lehet ismerős), amikor is Kovácsék nappalijában a család élete akkor válik elevenné, amikor a betoppanó Vera behozza az életet.

Fotók: Walter Péter
Fotók: Walter Péter
Egy film színpadra való átigazításakor egyáltalán nem felesleges megemlíteni, hogy az eseménysor térben és időben könnyedén követhető, s így van ez végig, a második felvonás ennek ellenére mégis alatta marad az elsőnek. Mindenki tudja, hogy az ízlés és az elegancia Benedek Miklós színpadi sajátja, a korismeret a kisujjában van, intellektuális humora finoman szarkasztikus, ám a második részre eső lillafüredi epizód mintha megadta volna magát a filmbéli toposznak. Az még érthető, hogy Vida-Kabos hegymászó öltözetes magánszáma alkalmat teremt a megemlékezésre és a visszakacsintásra, s hogy maga a helyzet olyan jutalomjátékot jelent, amelyből vétek lenne nem kicsiholni az utolsó poénmorzsát is, ám legyen. A kisvendéglő falusias, muskátlis, idillikus turistaparadicsom világát viszont nehezebben viseltem – úgy kell nekem. De ez legyen a legnagyobb bajom, a végére minden újra összerendeződik, amiben nem kis szerepe van Szabó Andrea koreográfusnak, és az élőben játszó zenekarnak.

A záró kép remek és magáért beszél: mindenki benne ül a (dobogóból összehajtogatott, jelen esetben) Mercedesben, és hang nélkül tátogják a kíséretre a Meseautó hasonló kezdetű betétdalát. Elcsúsztatottságában tökéletes befejezés, nem kell ide keretjáték, pedig a feldolgozás szerint Vera mindezt csak álmodja, de ugyan minek, ez a mese álomnak, életnek egyként vágyott, de úgyis tudjuk, hogy elérhetetlen. 

Szóval, rendben van minden, és Nemeskürty tanár úrnak igaza van. Csoda, nem csoda, ez a mélységgel nem vádolható történet akárhányadszorra is végignézhető.
Szerző: Ibos Éva
Szerző:  Vitéz Miklós, Vadnai László,  Zeneszerző:  Márkus Alfréd,  Rendezés:  Benedek Miklós,  Játsszák:  Kiss ánZolt,  Vida Péter,  Csombor Teréz,  Trokán Nóra,  Magyar Éva,  Szokolai Péter,  Kiss Jenő,  Réti Erika,  Czeglédi Ákos, Puskás Gyula, Olasz Csaba, Varga Zsanna, Fejes Szandra, Sirkó Anna, Kiss Eszter, Fazakas Bendegúz ,  Zene:  Látó Richárd, Bognár Brigitta, Basa István,  Díszlet és jelmez:  Dévényi Rita,  Zenei vezető:  Károly Katalin,  Koreográfus:  Szabó Andrea,  Koreográfus-asszisztens:  Kiss Eszter,  A rendező asszisztense:  Frigyesi Tünde