Rutkai Bori: Festménymesék és dalversek
2013.02.27.

Interart – mondom, és mentegetőzöm is: nem annyira a kategorizálás kényszerűsége ez; megállnék tisztelettel, egy stációval előtte, a megragadhatóságnál, hogy valamiképpen mégis csak nevezni lehessen azt az összművészeti banzájt, amit Rutkai Bori rendez, miközben már a könyv előszavában kijelenti, ő nem „art-ist”, hanem kreatív. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.

Így írja, jelentés-teljesen használva az idézőjelet, amellyel az első, kanonizált, és ehhez az áradáshoz viszonyítva mindenképpen túl merev és rideg fogalmat keretezi. 


  
Itt minden határ rugalmas: a művészetek közötti és a művészetek és hétköznapi valóság közötti is; nem intruzív módon, provokatívan, felhördülést kiváltón kánonszakasztó Rutkai Bori könyve, hanem játékosan-kacsintósan húzogatja az akadémikus esztétizálás bajszát – inspiratívan, szellemesen és folyamatosan olyan archékból feltörően, amely aztán tényleg összeköt boldog-boldogtalant, képzett-képzetlent, és a művel való önfeledt együtt-létre hív.

A képek például nem „hagyományosan”, egyetlen pillantással, szimultán befogható felületek, hanem gyakran a képfelület részévé tett szöveget tartalmaznak, egyszerre szakrális és naiv művészeti elődjeiket idézve. Van, ahol egyenesen képregénnyé duzzad a játék, például a sajnálatosan semmilyen módon meg nem nevezett 44. és 45. oldali képeken, ahol valóságos piktogramm-erdőben kevergünk, gyermeki perspektívából szemlélve a körömtisztaságtól a szekundáig az összes iskolai kelléket, majd a napfény energiáinak okos felhasználási módjait. Később hasonló módon látható-olvasható: Szabadkőmíves Kelemenné krónikus receptje. Tekintet, fej, gondolat, perspektíva forog, ahogy a képet és szöveget együtt nézzük, fejtegetjük. Aztán jön a vice versa, többnyire a képpel átellenes oldalon, amikor kiderül, hogy az a pár sornyi szöveg nemcsak a képnek része, hanem a versnek vagy a dalszövegnek is. Átcsúszik a szó innen oda, betűinek különös vagy megszokott képével, és átcsúszik a kép is a versbe, szétválaszthatatlanul. Csak még egy példa erre a kigabalyíthatatlan és rendkívül szellemes összjátékra: a versek-szövegek címeit a szerző magán-kalligráfiájával írták, mintha ott meg a betű képe lenne pajkos viszonyban a lineárisan felfogható írással – nem megy el a kalligramig, nehogy címkézhető legyen, de megint csak ott őgyeleg, a határvonal rugalmas feszegetésével foglalatoskodva.

Aztán fut még ebben a könyvben az interart szigorúan nem kategória-érvényű címszava alatt horgolt ruha, horgolt szív, mindenütt szív, a dallamok, amelyek ott dudorásznak a szövegek mögött, akár ismerjük a dalt, akár nem. Fut az a már szintén sokszor érintett hétköznapiság és művészet világa jól összefonogatva, hogy éppúgy ne lehessen különválasztani, mint falvédő-feliratot a rajzától, vagy Kassák Lajos alsógatyáját a versétől. És körülbelül ezek is jutnak minduntalan az ember eszébe: a városi-falusi folklór minden eleme konyhaszagtól kisrigmusig és a szürrealisták tudatalatt-fölöttije, amint jólesően erős színekben bombázza a retinát. 

Az extatikus kavalkád világhabzsolás és -teremtés közben – csak azért, mert szeretjük mindennek a cáfolatát – a mantraszerű rigmusok és szövegek mégis tiszta és szürreális, kontúros képeket hordoznak. Fékevesztettség és fegyelem. Vagy talán inkább koncentráció. 

Rutkai Bori
Rutkai Bori
Mesefolyondár – mondja Rutkai Bori szintén az előszóban, utalva arra a magánmitológiára, amit bár ő maga építgetett föl és alá, erre-arra, mégis, mindezt közös lényegünkből kiindulva tette. Saját sztorik, pillanatok, képek, olyan mélyről jövők, hogy közzé tehetők – nem csak tipográfiai értelemben, persze. Szövögeti a motívumokat, amelyek mindvégig ott futnak minden kép és szöveg és ritmus alatt; soha nem fut ok-okozat logikus linearitásán, mindig több dimenzióban kalandozik. Mitológiát sző, nem lezártat, hanem élhetőt: sok ajtóval, ablakkal, ki-be tehető elemekkel, több alteregó szereplővel. Kovácsnéval, Bivaly Ibolyával, Szabadkőmíves Kelemennével, Siesta Ladyvel – többek között. De gyanítom, ő maga A veszélyes Hulladékok Angyala és a Combino is, sőt minden további tárgynak látszó élőlény, a beton-lakóteleptől a közös képviselőig. Animista, összes porcikájában szuszogó-érző-reagáló mindenség.

Átfonja a könyvet a nő témája, Rutkai Bori énjének különböző megtestesüléseiben; befogadó lelke-teste, mindenütt-szíve, a mindenütt-fájó és lüktető szerelemmel együtt (A szerelem kísérő tünetei), és a prostikkal (Kurvák önfeledt csoportja a téren a Szűz csillagjegy konstellációjába rendeződik éppen), és naivan pajzán játékossággal: „Kispajtások összefutnak, mint a szájunkban a nyár. / Papás-mamást pogánykodnak a Gyónta-tó partján” (Kispajtások).

És itt a síkos-csuszamlós haza toposza, igen izgalmasan és tágan és az alkotó fején kívül a mi jelenünkben és tereinkben is jelen: a messzire utazó visszapillantásában, a lakótelepen, a villamoson, a Szikra parkban. Egy részben létező, részben képzeletbeli tér; valamennyire az alkotó, valamennyire a befogadó helye; hatalmas kohéziós erővel a tudatalattinkban és a közös tapasztalatainkban egyaránt. „Szétszaggat a fájdalom, / Vékony álmokat dob rám az éj. / A Kóbor Kutya Hotelben lakom, /Bújj hozzám és mesélj!” (Hazám). És nagyon okosan, egyszerűen csak perspektívát váltva, messziről, kétszeresen idegen szemszögből visszatekintve, mint az Orosz nő elmegy Romániába, és ott egy kicsit meghal című akrilfestményen. Kitakarja a sebeket, majdnem szemérmetlenül teszi ezt, éppen úgy jár el vele, mint ahogyan a vágyaival. Elébünk teszi szerelmetes életét, életteli szerelmetességét.

A halál vagy halálvágy ezek között a különösen színes-szerves díszletelemek között, a latin-amerikai érzetre hajazó tobzódásban hirtelen mélyre szalad, lehet mondani, hogy kelet-európaiasan, egzisztenciális-rettegősen sikolt az erős pirosak- kékek- zöldek között. 

Szervezet ez a könyv, élő egység: folytonosan mozog, és még változik is, valóban, aszerint, hogy merről merre lapozzuk. Nem letehetetlen, hanem letevős könyv. Felütős és letevős és továbbgondolkodós, továbbérzős. Féktelen. Szabad. Itt és most: szinte döbbenetes, mennyi életerő és elevenség bukfencezik benne. Itt és most: mi más lehet fontosabb? De akár máshol és máskor is.
Szerző:  Rutkai Bori,  Cím:  Festmények és dalversek,  Kiadó:  Scolar,  Kiadás éve:  2012,  Terjedelem:  128 oldal,  Ár:  5950 Ft