Dürer: Meztelen önarckép |
Magában a Leopold Múzeumban azonban derekasan teljesítik ígéretüket, hogy meztelen férfiakat mutatnak be 1800-tól napjainkig. Sőt, alapos ugrásokat tesznek visszafelé, hiszen a férfiakt a felvilágosodás és a neoklasszicizmus korszakában görög mintákból táplálkozott; a heroikus meztelenség a görög szobrászatban a férfiak kiváltsága volt. A nagybronz Magdalensburgi ifjú is vagy görög szobor római másolata, vagy görög ízlést követő római eredeti volt. A XVI. században találták Karintiában, majd elveszett. Amit itt látunk, az reneszánsz öntvény, máskor a szomszédos Kunsthistorisches Museumban kell fölkeresni. S van mutatóban egy-egy amfora, kratér az i.e. 6. századból, reneszánsz művek is, de a koncepció valóban azokkal a XVIII. századvégi-XIX. századi műtermi zsánerképekkel indul, amelyek megmutatják, miképpen tanulmányozták a művész-tanoncok az akadémiák és magániskolák akt-termeiben a férfi meztelenséget. Például Martin Ferdinand Quadal 1787-es festménye a bécsi akadémiát ábrázolja. Különösen becsesek e tárgyban a korai fényképek, néhány ismeretlené. Igen fontosak Louis Igout (1837-1881) képei és persze nem maradhatnak el Wilhelm von Gloeden (1856-1931) kezdetben a meleg szubkultúrákban kultikussá váló, de ma már általánosan elismert fotó-idilljei.
A festészetben úgy látszik a meztelen férfi csak a klasszicistákat, később konzervatív klasszicistákat foglalkoztatta a XIX. században; így látható a későbbi giccsre nagy hatást gyakorló William-Adolphe Bouguereau (1825-1905) A halál előtti egyenlőség című hatalmas vászna.
A klasszikus modern hozta a nagy áttörést, méghozzá éppen a bécsi: Schiele, Anton Kolig (1886-1950), akinek a férfiakt volt a legfőbb témája, és Richard Gerstl (1883-1908), akinek tragikusan rövid – saját maga által véget vetett – életében a főművei éppen önaktjai voltak.
A Benetton reklámja |
Ettől kezdve – a kortárs művészet felé haladva ez a tematikus kiállítás al-témákra oszlik. Fürdő és sportjelenetek (itt látható Dürer 1498-as férfifürdőt ábrázoló fametszete is), gyász, nemek harca, női tekintetek, férfi tekintetek. Alfred Courmes (1898-1993) bizarr Szent Sebestyén-önarcképe 1934-ből, Cocteau, Gilbert & George, David Hockney, Bruce Nauman, Mapplethorpe, egyebek.
Robert Mapplethorpe-tól számos lehetőség közül – hogy mennyire számos, azt a tavalyi budapesti Ludwig-kiállítás is mutatta – a híres Poliészter öltönyös férfit állították ki. Nehezen érthető, hogy a Louise Bourgeois 1982-ben Fillette-tel című fotó miért nem látható, amikor magának a szobrásznőnek (1911-2010) rejtélyes 1968-as munkája ki van állítva. A Fillette fiatal lánykát jelent, de a szobor megtermett hímvesszőt ábrázol, heregolyókkal. A latexszel fedett gipsz erősen naturalisztikus hatást kelt – így aztán valami száradó húsként való felakasztása meglehetősen sokkoló. Mint ahogy az a fénykép is, amelyen a szobrásznő hóna alatt viszi művét, mint valami kézitáskát. Lehet, hogy valamiféle freudista magyarázatot kellene keresnünk, pénisz-irigység és ironikus győzelem a felett, vagy éppen ugyanennek kinevettetése.
Számomra a kiállítás legmegrendítőbb darabja a nagy ukrán fényképésznek, a csúnyaság költőjének, Borisz Mikhailovnak (1938) egy sorozata volt, a 2011-es Men’s Talk. Kis fekete-fehér képeken láthatjuk, szegényes körülmények között két férfi beszélgetését, vacsoráját, szerelmi együttlétét egy – mint az utolsó képek valószínűsítik – börtönben.
Mapplethorpe: Louise Bourgeois 1982-ben Fillette-tel |
Lehet, hogy a budapesti Cézanne-kiállítás koncepció-gazdagsága elkényeztetett (egyébként itt is látható egy kis férfifürdőzőket ábrázoló Cézanne), de a bécsi kiállítás kurátorainak előadásában nem látok mély elgondolást, s a bécsi modernség kézenfekvő bemutatásán kívül mindenütt lukakat, esetlegességeket érzékelek a koncepcióban és a minőségérzékben.
Ezért arra gondoltam, hogy három olyan képpel illusztrálom ezt a beszámolót, amely nem szerepel a kiállításon, holott kellene. A Leopold Museum honlapján a kiállított művek egy része amúgy is könnyen elérhető. Számomra minden idők legtökéletesebb individuális férfiaktja Dürer kis, 29×15 cm.-es önarcképe, amely 1505 körül keletkezett. Nehezen tudok elképzelni olyan „Meztelen férfiak”-kiállítást, amelynek elején nem ez fogadja a látogatókat. Igaz, a cím szerint a kiállítás 1800-tól akarja számba venni témáját, de láttuk, hogy ezt rugalmasan értelmezik, s egy másik Dürer-mű helyet is kapott. A második a reklámművészetben elöljáró Benetton egy néhány évvel ezelőtti plakátja, hasonló üzenettel, mint a kezdetben említett Vive la France. A harmadik pedig a már említett Mapplethorpe-fotó.
Megtekinthető: 2013. március 4-ig.