Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház - POSZT 2008
2008.06.05.

Társadalmi és kulturális alapjelek, kor- és művészettörténeti átjátszatások tömkelegét szívja magába az előadás. Például a bábbá lefokozott címszereplő verejtékező homlokán töviskoszorú módjára font fehér menyasszonyi ék a korona. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Így ül utolsó vacsorájához, hogy a neki szánt fullasztó kárászszálkát kötelezően lenyelje. A hal, a Krisztus-szimbólum okozza halálát. Vesznie kell, mert közelében a királyi udvar egyetlen tagja sem képes már elszámolni bűneivel.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele

A bemutató mégsem a saját műveltségünket, jártasságunkat vizsgáztató kimittud rébuszfejtő játékörömét nyújtja csupán. Remek mimetikus és imitatív jelenetek sokaságával, időnként a figurális és technikai tökély csúcsáig jutva, a színházi kommunikáció a néző közvetlen megszólításától a televíziós kép közvetettségéig számos eszközt használó arzenáljával jeleníti meg a különleges, de alaphelyzetet: egy emberi közösség gépezetébe szinte a véletlen folytán bekerül az antitest (aki egyben más, megfoghatatlan lélek), s innentől valamennyi érintett kivetkőzik addigi testi-lelki énjéből. Egy bizonyos idő elteltével ezt nem tűrhetik, és végletes érdekellentéteiket félretéve egyöntetű alantassággal a fura kis idióta lány (a trónörökös menyasszonya!) megsemmisítésére szövetkeznek (a trónörökös is). Illetve össze sem beszélnek, s máris legalább három akció indul, hogy közülük az egyik betöltse a közös óhajt. (Az értelmezéshez távoli összefüggéseket keresve Weöres Sándor Octopusa kínálhat az Yvonne-éval rokon szereplőket és szituációkat.)

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele

Bocsárdi László rendező felvállalja a vizuális és akusztikus hatáskeltés karneváli sokféleségét, mely ugyan alkalmanként lehet fárasztó, unalmas és érthetetlen is, de kétségkívül illik Witold Gombrowicz darabjának tudatosan a szövegbe, szerkezetbe komponált hasonló jellemzőihez (udvariasabban: az alkotás koncepciózusan kaotikus nyitottságához). A nagyszabású haláltánc – melyben csak szegény együgyű Yvonne, az alsóbb néposztályok „talált tárgy” képviselője leli halálát – a semleges díszlet és az eklektikusan akciózó jelmezvilág időtlenségében elhelyezkedve is mai példázat, videokamerázó kamarással, újságolvasó előkelőségekkel, a harmadik évezred metakommunikációjának a mesés-kabarés visszaforgatást átütő jeladásaival, jelfogásaival. A széttartó ábrázolást e homogenizáló törekvés is zabolázná.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele

A színmű régóta tudott hamleti kódjai a dán királyfi drámáját mint párhuzamot, magyarázatot akkor is a textus alá csúsztatják, amikor nem gondolnánk. A két másként gyilkos király (Ignác és Claudius), a két másként rossz anya királyné (Margit és Gertrud), a két másként össze nem illő pár (Hamlet/Ophelia és Fülöp/Yvonne), az itteni és az ottani udvaroncok kara között evidens kapcsolat kereshető. A saját linearitással bíró Yvonne-történetet (mely legkevésbé az ő története) Bocsárdi nem a Hamlet tragédiás hangján adatja elő (illetve ha mégis, akkor a Helsingőrbe vetődő színészek szemszögéből, a leleplező gúnyszínház kritikai közelítésével), hanem a bolondériától a háborodottságig skálázó személyiségbomlással, tudathasadással, szellemi és fizikai deformációk közepette. Megnő a groteszk, bizarr, torzult testtartások, a fölösleges jelenlétek, az elcsúfított külsők – megnő a nem uralt szavak, a dadogó, sikoltó, üvöltő, animális artikuláció fontossága. Bartha József fekete-fehér kontrasztú, kazettás díszletének iszapos medencéje a charentoni elmegyógyintézet vízkúrás kádtermére is asszociáltat. Az Yvonne-ban nem a társadalmi forradalom hátborzongató paródiája megy végbe (miként Peter Weiss Marat/Sade-jában): az események és személyek azt parodizálják, ilyen morális állománnyal és ilyen nagytörténettel miért nincs szikrányi remény sem a darab elején oly gigantikus (és nevetséges) ígéretű radikális változásra, emberkép és erkölcs meghirdetett, kedvező elmozdulására. A zuhanyrózsából is fröcskölt víz mindent lehűt, az orcákat, ruhákat mocskoló sár mindent lehúz, elszutykol.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele

Bármennyire örülnénk is a szöveg meghúzásának, Bocsárdi a szünetektől, tördelésektől, ismétlésektől, bújócskáktól (is) hosszú este időbeli kiterjedését alapvető esztétikai összetevőként érvényesíti. S kell is az idő helye a Dobre Kóthay Judit ezer leleményű jelmezeit viselő nagyszerű színjátszóknak. (Az öltözékek a második részre a mesésből a divatosba hátrálnak vissza – vagy előre? –: ez a következetlen következetesség is okoz elég fejtörést.) Nemes Levente belül gipsz márványember Ignác királya, a tűbe fűzhető Pálffy Tibor latin-amerikai titkosügynök-kamarásának éles-hegyes cikkanása, az udvaronc Cirillt játszó Váta Loránd agyongyűrt, fellinis bohócarca, Erdei Gábor Innocentjének hőbörgő nyavalygásai, az abszolút lakáj vén Valentint tökéletessé aszaló Botka László óramű pontosságú ingázásai be-ki: rendezői és színészi értelemben is emlékezetes fragmentumok a szuverén előadásból, melyet Könczei Árpád mitikus-örökzöld zenéje fest alá.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele. (A képek a budapesti vendégjáték próbáján készültek)
Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele. (A képek a budapesti vendégjáték próbáján készültek)

A király oldalán aggok, a költői vénájú királyné (a „lírikusi” áriájára összpontosító Gajzágó Zsuzsa) körött csábos külsejükkel kaméleonkodó szexbomba gráciák szimbolizálják az erotikus értelemben is irizáló, csapongó színmű (meg)osztottságainak, konfrontációinak egyikét. A szőke óriás Mátray László hétmérföldes léptekkel járja Fülöp herceg, a trónörökös útját, szajkózva, de nem tudva a honnan hovát. Pályi András fordításának is köszönhetően ő (és a fiók-zeuszi Nemes Levente) szólaltatja meg legteljesebben a gombrowiczi stiláris abszurditást. Kicsid Gizella viaszos gyerekember, pákosztos fiúlány Yvonne-ja nem elsősorban fiziológiai mestermű (az is): a rezzenetlen áldozatiság, a vesztét elfogadó-provokáló mártírium sugárzik ebből a nem is olyan üres urnalényből. Mimikája, gesztusai a (néha fölöslegesnek tetsző) képernyőről felnagyítva, szinkronban szemlélhetők lassított, fedett játékával. (Az „élő adás” a színfalak mögé rejtett epizódokban és a becketti matricákban érvényesül jól.)

Miért bábszínházian kitömött, műmelleit tépkedő emberállatka Yvonne a hirtelen elhatározásának engedő Fülöp kiválasztottjaként, s miért lenyalt hajú, kamaszruhás élőhalott a létezésből való kiiktatásának szertartásakor? Nem tudom. Parodikus, karikírozott, cirkuszias hangsúlyok, élményfoszlányok élnek bennem egy (fenn)tarthatatlan birodalomról, melyben mindegy is, pontosan miért (fenn)tarthatatlan.

Kapcsolódó cikkünk:

POSZT 2008
Szerző:  Witold Gombrowicz,  Cím:  Yvonne, burgundi hercegnő,  Rendező:  Bocsárdi László,  Díszlet:  Bartha József,  Jelmez:  Dobre-Kóthay Judit,  Dramaturg:  Czegő Csongor,  Mozgás:  Fatma Mohamed,  Videó:  Sebesi Sándor,  Szereplők:  Kicsid Gizella,  Nemes Levente,  Gajzágó Zsuzsa,  Mátray László,  Pálffy Tibor,  Pal-Ferenczi Györgyi,  Váta Loránd,  Kolcsár József,  Molnár Gizella,  Krizsovánszky Szidónia,  Erdei Gábor,  Botka László,  Kőmíves Mihály,  Veress László,  László Károly,  Fekete Mária,  Ruszuly Éva,  Magyarosi Imola,  Fatma Mohamed,  Darvas László,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a POSZT gyűjtőlapján