Bodor Ádám-est / Literárium – Kortárs írók a Müpában
2013.02.25.

A címben szereplő állítás magától Bodor Ádámtól származik, és ennek legalább két gondolatfutamot kellene elindítania abban, aki hallja-olvassa. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.

Az egyik, hogy vajon született-e megegyezés arra nézve, mit értünk írói alkat alatt, vagy csupán a kultúrsznob/elitista tekintetet veti le magáról a Literárium-est januári vendége, aki egyébként is minden gesztusával és megnyilvánulásával ezt teszi. A másik pedig, hogy ha Bodor Ádám nem írói alkat, akkor vajon ki az? 

Bodor Ádám
Bodor Ádám
Arról van szó, természetesen, hogy Bodor Ádám nem úgy jár-kel a világban, hogy jegyzettömböket szenvedélyesen teleirkálva gyűjtögeti a mondanivalót, vagy, ha kötelességszerűen készít is jegyzeteket a maga megnyugtatására, saját bevallása szerint később elő sem veszi azokat. Nem szenvedélyes – mondja tehát magáról, pedig ezzel vitatkozni lenne jó, mert nem tudom, mi lehetne erőteljesebb, mint ez a visszafogottság, a helyenként megálló írói gesztus, aminek a lendületén a befogadónak kell tovább haladnia. Nem is ír évente egy kötetet – folytatja az érvelést a nem írói alkat – mert csak akkor és csak azt írja meg, ami éppen akkor izgatja, és olyankor sem kéz közeli élményeit, hanem képzeletét mozgatja. Maradjunk is ezzel stílusosan függőben, hadd gondoljuk át, mekkora (minimum) szemantikai csapdába sétáltunk bele gyanútlanul, ahogy elbíbelődtünk az eredeti, hiátusos állítással.

Remélem, a fentebbiekből érzékelhető, hogy Bodor Ádámot hallgatni sok tekintetben hasonló élmény, mint az írásait olvasni: a szikárság és kihagyásos építkezés minden mozzanata együttműködésre hív, miközben folyamatosan mozog az értelmezés lehetőségeinek talaja a lábunk alatt. Mégsem frusztrál, inkább kuncog az egész hóbelevanc: szerzővel, beszélgetőtárssal, felolvasókkal, vendégekkel és persze a hallgatósággal együtt. 

Nagyon izgalmas választás László Attila globális-szabad jazz-zenéje a felolvasott novellákhoz és részletekhez, ehhez a közép- és kelet-európainak tűnő, mégis meghatározhatatlan etnikumú, vallású, világnézetű kavargáshoz. A döbbenetesen fiatal Szilágyi Csenge kifinomult intelligenciával, egyben érzékenységgel olvas, egyenesen a szöveghelyzet kellős közepéből. Széles László kissé távolabb áll ettől a világtól; nem zavaróan, inkább reflexíven. Bele is zavarodik a nevekbe. Szinte természetszerűleg. És a kérdező Winkler Nóra kezére játszva. Hiszen ki- és elgondolhatatlan nevek röpködnek Bodor Ádám prózájában, éppen ezen a balkáni-latinos-szlávos tengelyen Anatol Korkodustól Edmund Pochorilesig és Zsedu Babáig – hogy éppen a Verhovina madaraiból idézett Aliwanka rövid fejezetét tekintsük. Csak úgy előbukkannak a nevek is spontán módon, hangzik a soha nem bőbeszédű válaszok egyike, majd, hogy a spekuláció, a morfondírozás megöli a névadás lendületét, annak az önmágikus karakter- és sorszabásnak a módját és bizonyítható eredményét, amelynek értelmében például a Bélák hasonlítanak fátumszerűen egymásra. A Sinistra körzet Andrej Bodorja persze egészen más eset, mondja némileg bosszúsan az erről éppen tizenvalahanyadszor megkérdezett: a névadás mikéntjének hivatalos változata egy németországi faggatózás során felment pumpa alkalmával született. Eszerint azért éppen ezt a nevet választotta szereplőjének, mert pillanatnyilag más nem jutott eszébe. Meg tetszett is neki.

Nem lehet elmenni amellett, hogy Bodor Ádám arca mindeközben komoly. Többnyire, és a komolyságot zárójelbe nem tevőn derűs is persze, de szó sincsen itt a szórakoztatni vágyás frivolitásáról, vagy a keretből kilépő iróniáról. Pusztán van, ott van, a szövegek is pusztán vannak, és ez a mindannyiunk számára valamennyire ismerős, valamennyire mesei-abszurd-szürreál félvilág is minden fölösleges körülményeskedés nélkül lép elénk. Ennek az élménynek a megfoghatatlansága a teljes est kulcsa; a tartózkodás és személyesség elegye, az egyszerű jelenlét erőtere. Dadoghat itt a recenzens, nem fog meg atmoszférát úgysem, legfeljebb jelezni tudja: a szellem ott volt, bizony.

Kiengedés ehhez képest a két vendég: Szüts Miklós festőművész és Melis László zeneszerző. Kicsit téblábol itt a közönség, mert nem is tudja, kell-e neki hallani a félig szavakkal, félig hallgatással takarózó írónak a szokásait, szilveszterezési és felhőnézési eseteit. Több kép és Melis-zene lett volna alkalmasabb talán.

Ezúttal – valószínűleg a sokdimenziós áthallásosság esete miatt – a képzőművészeti párhuzamok nem viszik tovább az estet: Joe Tilson és Szotyori László képei, Ana Lupas identitás-ingei, teljesen függetlenül saját, inherens értéküktől, ebben a jelenlegi beszélgetésben a semmiben landolnak. Mint ahogy a megfilmesítésekről sem lehet sokat mondani. 

Visszatérve az alapvonalra: nem úszható meg pusztán nevetgéléssel az est, még ha nagyon tartalmas, áthallásos, felismeréses nevetgélésről is van szó. Nem is reméltünk semmi ilyet. Illetve: csalódás lett volna, ha nem akaszkodik ide valami önsúly. Történik ugyanis, hogy ebben az elgondolkodásra és kuncogásra alternatívan és szimultán is sarkalló ott-létben két, szinte axiomatikus állítás hangzik el teljesen csupaszon, mintegy felfüggesztve az eddig finoman rezgő sejtelmességet. Az egyik a valóban megélt börtönélménnyel és nyilván a Sinistrával kapcsolatos; a meggyőződés, hogy a szabadság és a boldogság egyképpen belső képesség függvénye, amit semmi külső körülmény nem módosíthat. És hiúság is van ebben – mondja ugyancsak nagyon pőre módon Bodor Ádám – annak a hiúsága, hogy az ember nem adja oda magát akárminek vagy akárkinek. A másik megfellebbezhetetlen törvényszerűség az est vége felé hangzik el, talán véletlenszerűen, talán kicsit provokációként, hogy a hazaúton ezt kezdje ki a továbbfutó gondolat, vagy ha nem, legalább a képzeletünk. Ez pedig így hangzik, könyörtelenül: már a domborzati viszonyok okán sem tud ezen a helyen megvalósulni a demokrácia. 

Az író nem írói alkat. Arcán és szövegeiben rezignáció és derű. A regényei nem regényszerűek. Beszélni vele eszméletlenül nehéz és végtelenül jó. Rengeteg köze van a zenéhez, a képekhez, mégis, minek ide társművészet. Ne hagyjuk nyitva a kijelentést, miszerint –
Helszín:  Művészetek Palotája,  Időpont:  2013. január 21.