Mohácsi testvérek (Carlo Goldoni azonos című darabja alapján): A nyaralás / Katona József Színház
2013.02.20.

Szerencsés a hajótörött, ha rumos hordóba kapaszkodva sodródik a szárazföld felé. Léket kapott színmű hajótörött nézőiként annyi az örömünk ezen az estén, hogy nem is túl ritkán jót húzhatunk a kotyogó szeszből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Vajdai Vilmos
Vajdai Vilmos
Goldoni trilógiája, A nyaralás nem elszenvedte a léket, hanem elnyerte. A Mohácsi testvérek, a rendező Mohácsi János és (Török Tamara fordító dramaturgtársaként) Mohácsi István felhasította, felnyeszetelte az eredetit, hogy – elég sűrű gyakorlat ez napjainkban – a színészekkel együtt új mondatok, gondolatok, szópatronok sokaságát tömjék a résekbe, s az így kor-szerűbbé eszkábált bárkát bocsássák mai vizekre. 

Az eredmény kedélyes katyvasz, ismételgetésekkel és következetlenségekkel fűszerezett mulatságos koktél (hogy a hajó-metaforáról magunk is átváltsunk a rum-metaforára). A szereplők olasz neveken és Donnak, Donnának szólítgatják egymást, a gazda/inas, úr/paraszt ellentétet feudális módon agyonhangsúlyozzák, közben egy Kittenberger Kálmán-vadászviccet rángatnak elő újra és újra (nem különösebb éllel és aktualitással játszva át zsidó Berger-viccbe). Ha nem kittenbergereznének, akkor is tipikus magyar vendégháznak néznénk Khell Zsolt m. v. tájakat megcsúfoló óriástapétákkal, világító és csorgó vízesés-giccsképekkel, gnóm pingpongasztallal és egyéb nyári alkalmatosságokkal bélelt díszletét, melynek közelébe néhány további Zimmerferi-zimmerfrei képzelhető. Távlatos-nyugodalmas természeti hátterével, tán a mediterrán Duna-kanyarban pöfögő játékgőzösével mindenestül hazug és hamis a percenként széthulló, szétvert idill, s ez remek, mert nem marad kétségünk: elegendő tizenkét különböző rendű-rangú, nem először együtt sziesztázó személy (és három odakeveredett zenész), hogy teljessé váljék a nyaraláscsőd, mindenki mindenkivel hadilábra keljen, s végül együtt legyenek benne nyakig, vállrándítással nyugtázva: jövőre talán jobban sikerül. Semmit sem közöl e három óra, de három órán át lehetne interpretálni mint létmodellt.

 
Rezes Judit
Rezes Judit
A Katona József Színház előadása azért úszik lehetséges fürgébb önmaga mögött, mert részint olajozatlan gegekből és gőze vesztett mesketéből próbál megélni, holott a hajnali vadászmámorban lepuffantott teheneknél, agyonsorozott víztoronynál (a részeg látomás „ördögeinél”) sokkal többet mond, ahogy „nagymosás” után „száradnak” a kötélre aggatott hangszerek. Minőségi különbség áll fenn a két képi/verbális eljárás, például a hosszas betétként előadott vadászat, vagy a „mindenki mindenkivel” éjszakát követő második felvonás macskajaja és az önmagukért hallgató mélyebb játék- és látványelemek között. A nyaralás többször, szívesebben vagy automatikusabban választja az elnyűtten vaskos erotikus és más humorformákat, mint az abszurdoid létábrázolás tragiko-ironikus finomhangolását. A darab (főleg az indítása) sokkal hosszabb és göcsörtösebb a kelleténél, a két nekirugaszkodású kibontás hullámvölgyei egymást érik. Igaz, a hullámhegyei is. Kiadós marhaság az egész, bőséges kritikai jellem- és világismerettel, viszont kevés színpadi filozófiával.

Néző és kritikus jókedvének egérútja ilyenkor, hogy „a feledhető, derűs játékban” a színészek „felszabadultan komédiáznak”. Rezes Judit valóban. Folyton valami ismeretlen közelgőt szimatoló, felszegett állú Donna Giuseppinája három órán át tartó szőkenő-vicc, a teljes test kígyózó koreográfiájába, a hanghordozás valamennyi csuklásába kódolt kacagtató figuraismerettel, a karikatúrát típussá emelve, a házasságából elvágyakozó feleség nevetségességében a szomort, a butaság mögött a sorsszerű szerencsétlenséget is láttatva. A túlsó végponton Ónodi Eszter Donna Floridája teremt magának keményen őrzött terrénumot s képez pompás ellenpontot fölényes aktivitásával: csupa smink nő, akinek megvan a magához való esze és szerető-tartó szisztémája. 

Kocsis Gergely, Takátsy Péter, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán
Kocsis Gergely, Takátsy Péter, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán
A szándékosan csiricsáré díszlet és Remete Krisztina m. v. jelmezei is a napsütötte kévéket, foltokat favorizálják, a pirosat, sárgát, zöldet, kéket. Ebbe a délszaki-magyaros szivárványricsajba lila, drapp és egyéb öltözékekkel kártyázza bele magát a négy, örökké a blattot verő vendég: Rajkai Zoltán közepesen macsósra vett Don Maurója, Kocsis Gergely facér és lehetőleg konfliktuskerülő, kissé fehérbohócos Don Cicciója, Takátsy Péter alamuszi Don Riminaldója és Elek Ferenc agyonverhetetlenül élelmes, valószínűleg újgazdag Don Eustachiója. Három Stan, egy Pan – klassz négyes, valóban.

A férfiak körét az inas, Zerbino szerepében Tasnádi Bence kitűnő, de az előadás tónusától teljesen elütő, letompított járású és beszédű jellemtanulmánnyal előrukkolva gyarapítja. Fekete Ernő Don Pauluccio világcsavargó költőként és nincskedvemhozzá hazatért szerelmesként mindig a miértisne? cinikus-fölényeskedő újrakezdésével galvanizálja a konfliktusokat, Vajdai Vilmos (Don Gasparo), a ház ura megint mintha valami részben új, koptatott egyéni stílust próbálgatna, amelyben azonban a színtelenségnek még nincsenek meg a színei. 

Fullajtár Andrea. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fullajtár Andrea. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Libera és Menichina parasztlányok, akiknek társadalmi állása az öröm- előtaggal is jelölhető. Jordán Adél és Pálos Hanna szélesre maszatolt vörös szájjal, lábukon bumfordi cipővel a női clownokat keresik, néha – állítólagos poetessaként – a monoton túlzásokat találják. E commedia dell’artés inspirációjú alakításokkal szemben Fullajtár Andrea fényéből épp veszteni kezdő tragikát mintáz (Donna Lavinia), bár ezt sem megcsalatottsága, sem két éve sajnálatosan szünetelő megcsalási aktivitása nem indokolja eléggé.

Mohácsi János úgy dolgozott, mint az ezer billentyűvel, nyomógombbal felszerelt gépezete előtt ülő színházi technikus. Legtöbbször a megfelelő helyre nyúlt, precízen programoz előre-hátra, halkít-hangosít, leköveti színészei mozgássorainak esetlegességeit és hagy réseket a jótékony véletlennek. Rendezői pályáján a remeklések mellett kezdettől akadt egy-egy, összességében túlpörgetett, túlnyújtott, háromnegyedkész munka. Ez is az. Kovács Márton m. v. zenéjével együtt is (a zenészek jelenléte, a hangkulisszákat kiegészítő-aláhúzó muzsikája nem mentes az esetlegességtől), a végső közös kivonulás félig civil szimbolikájával együtt is. 

A díszlettávol játékhajócskáját befejezésül gyermekien leemelik játékfolyócskájáról, majd gyengéden visszahelyezik: huss. Talán jövőre.
Rendezés:  Mohácsi János,  Játsszák:  Vajdai Vilmos,  Fullajtár Andrea,  Ónodi Eszter,  Rajkai Zoltán,  Fekete Ernő,  Kocsis Gergely,  Takátsy Péter,  Elek Ferenc,  Rezes Judit,  Jordán Adél,  Pálos Hanna,  Tasnádi Bence,  Díszlet:  Khell Zsolt,  Jelmez:  Remete Kriszta,  Zene:  Kovács Márton,  Dramatug:  Mohácsi István, Török Tamara,  Asszisztens:  Gerlóczi Judit