Az Írók Boltja könyvbemutatóján Dubravka Ugrešić regényének (A félelem minisztériuma) bemutatóján túl a BÓRA kulturális kontextusait térképezte fel Lóránd Zsófia, Konrád György és Radics Viktória.
 Dubravka Ugrešić |
A könyvsorozat szerkesztője, Lóránd Zsófia bevezető szavaiban röviden ismertette a BÓRA tematikáját. Jugoszláviában és annak utódállamaiban a női irodalomnak, női íróknak különleges jelentésköre volt és van. Az egykori államszövetségben a női irodalom egyszerre volt releváns ellenzéki beszédmód, és a titói keretek közt létrejött ország multikulturalizmusának esztétikai bizonyítéka. A kilencvenes évek agresszív cezúrája után, a háborúkban fogant nacionalista nemzetállamokban – amilyen például Tudjman Horvátországa lett – a nyílt társadalmat, plurális és interkulturális elveket valló írónők, például Dubravka Ugrešić, többé nem érezhették otthon magukat. Ami a provinciális osztrák kultúrpolitikában a „fészekbepiszkító” (magyar példa talán az „idegenszívű” lehet), az a posztjugoszláv közegben a „boszorkány”. Így nevezték el azt az öt értelmiségi nőt, akik a ’91 utáni állapotokat és a bezárkózó, soviniszta, ultranacionalista nemzettudatot következetesen kritizálták. Ugrešić az emigrációt választotta, Amszterdamban él.
Konrád György méltatásában az esszéista és regényíró Dubravka Ugrešić tekintetében lakozó három nőről beszélt. A világra rácsodálkozó kislány, a mindent átélt nagyanyó, és a profi, „a mesterség őrületével” megáldott írónő együttesen van jelen Ugrešić arcában. Konrád felidézte az írónő látogatását a CEU egyik, konferenciával egybekötött vacsoráján, ahol a volt jugoszláv tagállamokból érkezett fiatal egyetemisták és kutatók előtt Dubravka Ugrešić, a „reflexív száműzött” úgy beszélt, mint egy láthatatlan köztársaság elnöknője. Konrád beszédében az írás és az identitás kapcsolatát elemezte, és visszaemlékezett a PEN egyik viharos dubrovniki ülésére, ahol Dubravka Ugrešić és írótársai megítélése volt a téma.
Konrád laudációja után a könyvsorozat szerkesztője Lóránd Zsófia kezdeményezett beszélgetést, majd átvette a szót, valamint a mikrofont a könyv fordítója, Radics Viktória. Az irodalmár hevülten és szenvedélyesen emlékezett vissza a hajdan volt Jugoszlávia kulturális sokszínűségére. Személyes élményeken keresztül elevenítette fel, milyen is volt a többnyelvű, többnemzetiségű és többfelekezetű államszövetség, de mindez, tette hozzá azonnal és nyomatékosan, semmilyen szempontból sem jelenti a diktatúra iránti retro-nosztalgiát. A kultúrák összeszövődése, a magasfokú és empatikus vitakultúra, a recepció képessége, a gondolkodás szabadsága – néhány elem, mely Radics (és teszi hozzá rögvest a fordító: Ugrešić) szerint is menthetetlenül eltűnt. Ami maradt: a háború romjai, illetve az újjáépítési kísérletek. A mostari híd kockacukorból – meséli Radics néhány nappal ezelőtti útjának élményét a makettvárosról, mely az egykori és mindenfelől bombázott Mostarból maradt, illetve lett. Lóránd Zsófia félévet élt nemrég Zágrábban, Radics a benyomásait kérdezi. Lóránd Zsófia szerint érzékelhető egyfajta elmozdulás a korábbi nemzetállami-nacionalista attitűdtől egy nyíltabb, patrióta szemlélet felé. A patriotizmusra Konrád György rávágta, hogy azt követheti majd a matriotizmus állapota. Maga Dubravka Ugrešić a lábadozás metaforáját használja regényében, amikor erről a helyzetről ír. A bemutató végén Radics Viktória olvasott fel egy monológrészletet A fájdalom minisztériumából.
A könyvsorozat újabb kötetének bemutatójára hamarosan sor kerül, és reméljük, hogy a BÓRA minél több alkotást fúj el felénk.