Fontosnak tekinthették az ügyet, hisz színikritikával amúgy nem sűrűn jelentkeznek: hosszú hónapokra visszamenőleg elvétve ha találni ilyet a kulturális rovat archívumában. A szerző – bizonyos Th. B. – mindenesetre már az úgynevezett leadben siet megállapítani, hogy „a baloldali sajtó ignorálja” az Újszínházat a Dörner-Pozsgai féle központilag támogatott puccs óta (igaz, Th. B. ezt nem így nevezi). Bár aligha ingem – sajtó nem vagyok, az Újszínház botrányát pedig éppenséggel nem ignoráltam –, mégis magamra veszem. Úgy döntöttem, az év végi számadások idején megtöröm a balcsendet, amely a nemrégiben kerek 15 millióval megsegített intézményt övezi. (Nem, a rendkívüli támogatást nem az NKA szakmai kuratóriuma szavazta meg, az bizony a miniszteri keretből kiutalt – tehát politikusi jóindulatot tükröző – gyorssegély.)
Az előadások színvonaláról nem szívesen szólnék, hisz megannyi szubjektív elem homályosíthatja el valamennyiünk tisztánlátását. Maradok tehát a tényeknél: az elmúlt szűk esztendőt – illetve a színház műsorát – csakis a címek, a számok és a nevek felől vizsgálom, sovány következtetéseimet szigorúan statisztikai szempontok alapján fogalmazom meg, az esztétikai és ideológiai árnyalatokat teljesen figyelmen kívül hagyva.
Akad, aki komolyan hisz a számon kérhető szó erejében, a végiggondolt gondolatok komolyságában, ezért a rend (és az újszülöttek, valamint a feledékenyek) kedvéért idézzük fel, hogyan is festett a Dörner György és Pozsgai Zsolt – valamint eredetileg: Csurka István – által nyertesre polírozott pályázat vonatkozó része, s lássuk, mi valósult meg belőle. Az előző csonka évad nyitánya a felvázolt terv szerint Németh László VII. Gergely című drámája lett volna, majd egy vígjáték, „amelyet magyar szerző írt álnéven”. A „mártír pápáról szóló” klasszikust végül nem mutatták be, az álneves Pozsgai komédiáját azonban igen. Mert a Mamának Így Jó (sic! – legalábbis a színes-szagos reklámszínlapon). Bár – mint megannyi műsorra tűzött előadásuk – ez is afféle átvétel volt valahonnan. A továbbiakban a nemzeti dráma jelesei között szerepelt volna Vörösmarty, Csokonai és Illyés, Tomcsa Sándor és Sütő, Nyirő és Csurka (kétszer is) valamint egy „új magyar dráma pályázat útján – ha addig elkészül”. Ez utóbbi máig nem készült el – részben talán azért, mert pályázatot sem írtak ki. A felsoroltak közül ugyanakkor csupán egy (másik) Csurka-mű és a Nyirő-féle Jézusfaragó ember került színre, a többiek egyelőre elmaradtak – igaz, belépett helyettük egy sor Pozsgai-opusz és –feldolgozás.
A puszta számok meggyőzően mutatják, hogy az Újszínház (korábban Új Színház) vezetősége – jelesül Dörner György igazgató és Pozsgai Zsolt művészeti vezető – egyértelműen úgy véli, a magyar rendezőművészet és a magyar dráma legkiemelkedőbb élő alakja maga a művészeti vezető. A színház honlapjának tanúsága szerint a februári újrakezdés óta tíz drámát tűztek műsorra (a teljes listát lásd külön). Ezek közül Pozsgai Zsolt rendezőként illetve szerzőként ötöt-ötöt jegyez – igaz, utóbbi minőségében három eredeti művét egy Tamási- és egy Márai-adaptáció egészíti ki. Egyéb szerzők, rendezők neve nem bukkan fel egynél többször.
Kockázat nélkül leszögezhetjük, hogy az újvezetőség a pályázatot helyettesítő pamfletben megfogalmazott ígéretei egyikét biztosan teljesítette. A műsort valóban nem uralják a legmodernebb magyarországi trendeket követő újítgatók, művészkedők. Ha a polihisztor művészeti vezetőt kiemeljük a képből, azt találjuk, hogy a mellé felsorakoztatott hét magyar „társszerzőből” csupán kettő (Kodolányi és Csurka) született csonka kis hazánkban és csupán egy (Kocsis) található ma is az élők sorában. Darabjaikat, Pozsgai adaptálta regényeiket mindannyian a két világháború között illetve a hetvenes évek elején-közepén írták. Ám az így egyetlen kortárs honi drámaíróként fellépő Pozsgai maga sem igyekezett durva ellenpontot képezni: többször bemutatott s most újramelegített művei közül a legfrissebb is tízéves.
Pozsgai tehetségére és művészi rangjára – ígéretemhez híven – nem vesztegetem a szót. Amúgy sem hiszem, hogy egyedül az játszana szerepet a műsorterv kialakításában. Felelős színházvezető ugyanis nem csupán a művészi szempontokat veszi figyelembe. „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás!” – mondaná Hamlet árnyaltan, Arany Jánossal. Az Újszínház döntéshozói józan belátással nyilván úgy határoztak, hogy a néhányszáz milliós támogatásból és a csekély bevételből produkciókra költhető pénzt kár volna „külső” művészekre költeni, amit csak lehet, jobb lesz házon (irodán) belül megoldani. Miután a bemutatott művek egyike sem új, szerzők honorálására, megírási díjra biztosan nem kellett költeniük (a művészeti vezető ilyet nyilván amúgy sem venne fel a saját színházában). Persze mondhatjuk, az eladott jegyek után járó jogdíj sem feltétlenül aprópénz – főleg ha a repertoár fele után söpri be az ember –, de ez már igazán ne a mi lelkiismeretünket terhelje. Egyesek szemében különösnek tűnhet, ha állami pénzből működő intézmény vezetője önmagának ad megbízást, ám ha úgy vesszük, ez nem üt el az általános mai gyakorlattól, azt a pénzt pedig valakinek úgyis kifizetnék, hát nem mindegy, kinek a zsebében köt ki?
Apropó: gazdálkodás. Lássuk, mekkora pénz az a tizenötmillió forint, amit most a kulturális kormányzat mentőövként odaperdített Dörneréknek. A nyugdíjas tanárok jövedelméhez képest elképzelhetetlenül nagy, az amerikai csillagháborús program költségeihez képest láthatatlanul kicsi – kár volna ezekhez mérni. Még azt is könnyű lesz hatásvadász, demagóg összehasonlításnak minősíteni (de vállaljuk ennek ódiumát), ha rámutatunk, hogy egy-két kivételt leszámítva a legkiemelkedőbb független színházak éves támogatása sem éri el ezt az összeget. Rangos, évadonként kötelezően hatvannál több (olykor akár száz) előadást játszó társulatokról beszélünk. Az Újszínház viszont két produkcióra kapta ezt a pénzt – darabonként hét és fél milliót tehát. Hogy véletlenül se az almát hasonlítsuk össze a körtével: ez sokszorosa annak a néhány százezertől két-hárommillióig terjedő összegnek, amellyel az NKA egy-egy arra érdemes produkciót segít, sőt az Újszínháznál jóval méretesebb (és igazán kiemelt státuszú) Nemzeti Színház bemutatóinak hatmilliós átlagköltségét is tetemesen meghaladja (e számokat bárki ellenőrizheti az NKA honlapján évekre visszamenőleg, itt csak az Előadó-művészeti Kollégium legutóbbi, 2012. decemberi döntéseinek listáját szúrjuk be – a szerk).
Mellesleg ez a bizonyos tizenötmillió forint az új vezetés üzleti terveiben szereplő előirányzatnak is sokszorosa; Dörnerék a dokumentum szerint mindössze hárommilliós pályázati támogatással számoltak erre az évadra. Igaz: a jegyeladás arányában begyűjthető TAO-s támogatás valószínűleg jóval kisebb lett a vártnál. Úgy tűnik a közönség mérsékelt lelkesedéssel fogadja a kissé avíttas műsort, elkel hát a segítség.
Ám aki jelenkori művészetet, netán valamiféle korszerűséget kérne számon Dörneréken, kétszer is gondolja meg, mielőtt felemelné a szavát. Emlékezzen rá, hogy a magyar dráma ügyét zászlajára tűző és pajzsára pingáló, februárban hivatalba lépett vezetőség eleve világosan és egyértelműen (úgymond: pályázatilag) elhatárolódott minden ilyesmitől. És azt se feledjük, hogy a valóban új dráma bemutatására tett egyetlen kísérletüket (Hatodik koporsó – van-e, ki e címet nem ismeri?) éppenséggel az önmagát haladónak tekintő értelmiség nyomására buktatta meg Tarlós István és csapata, ki tudja mekkora bevételtől fosztva meg ezáltal a színházat – hisz igény ugyebár lett volna Csurka darabjára…
A városvezetés hibája ütötte rést most a Minisztérium (azaz a kormány) bőkezűen betömte. Nem rajtuk múlik, ha az Újszínház súlyos deficitjére ez is csak (csúf) szépségtapasznak bizonyul.
Melléklet:
Az Újszínház műsorán jelenleg szereplő előadások – a honlapon feltüntetett sorrendben. A cím utáni évszám az első megjelenés/bemutató dátuma. Ez utóbbi kiderítése nem mindig egyszerű. Bár az adatoknak igyekeztem alaposan utánajárni, az esetlegesen előforduló hibákért elnézést kérek.
Mert a mamának így jó – 1999 – (álnéven) írta, rendezte: Pozsgai Zsolt
Ábel – 2000 – Tamási Áron (1897-1966) trilógiáját színpadra alkalmazta, rendezte: Pozsgai Zsolt
Földindulás – 1939 – írta: Kodolányi János (1899-1969), rendezte: Pozsgai Zsolt
Vendégség – 1971 – írta: Páskándi Géza (1933-1995), rendezte: Pataki András
Árva Bethlen Kata –1975 – írta: Kocsis István (1940—), rendezte: Pozsgai Zsolt
Deficit – 1970 – írta: Csurka István (1934-2012), rendezte: Ádám Tamás
A szűz és a szörny (korábban: A szörny és a szép címen) – 2001 – írta: Pozsgai Zsolt, rendezte: Kautzky Armand
Szeretlek, Faust – 1996 – írta: Pozsgai Zsolt, rendezte: Kiss József
Jézusfaragó ember – 1938 – írta: Nyirő József (1889-1953), rendezte: Szőke István
A gyertyák csonkig égnek – 2002 – Márai Sándor (1900-1989) regényét színpadra alkalmazta, rendezte: Pozsgai Zsolt