Cirkus Cirkör: Undermän / Trafó
2013.01.22.

És azt ismerik, hogy bejön három favágó és egy zenész a színpadra? A svéd Cirkus Cirkör akrobatái ráérősen, de azért nagyon profin mesélnek viccet, két poén között – meg néha helyett – pedig zenélnek is nekünk. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Mindig jólesik arról panaszkodni, hogy Magyarország messzire van, mármint Európától, de hát ez ügyben most kivételesen az örömnek van itt az ideje, úgyhogy másik lemezt veszünk elő. Mondjuk a háláét, első körben a Trafó és nemrég elbúcsúztatott vezetője, Szabó György iránt, mert ha ő nincs, akkor ma mifelénk – kis túlzással – azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák az újcirkuszt. 2001-ben ő hívta meg a Trafóba először a svéd Cirkus Cirkört, az akkor hat éve alakult, ma pedig már világszerte rajongott csapatot, akik azóta is rendszeres vendégek a Liliom utcában: a Trix után 2004-ben a 99% Unknown-nal, 2010-ben a Wear it like a crown-nal jöttek, láttak, győztek (ez utóbbiról szóló kritikánkat ld. itt – a szerk).

A rövid történeti felvezetésre azért volt szükség, hogy lássuk: a Cirkus Cirkör tevékenységét – kihagyásokkal ugyan, de azért mégis – folyamatában láthatjuk idehaza, a trupp szolid magyarországi rajongótábora tehát tudja, vagy legalábbis sejti, hogy mi vár rá az újabb vendégjáték alkalmából. Úgy tűnik, a svédek is tisztában vannak vele, hogy mit akar látni az ő drága közönségük, és épp ez az oka annak, hogy ahelyett ezúttal valami egészen mást mutatnak. Az Undermänt elsősorban emiatt gondolom tipikusan újcirkuszi produkciónak: tulajdonképpen minden megvan benne, amit a cirkuszban látni szoktunk, csak nem úgy, nem annyi ideig és nem azoktól, ahogyan, ameddig és akiktől eddig megszoktuk. 

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Mert a közönség beengedésével párhuzamosan a színpad mélyének félhomályát, a hangszerek mögötti székeiket elfoglaló három fura fazonról mindent el tudok képzelni, kivéve azt, amit a következő másfél órában egymással és velünk művelni fognak. A marcona külsejű, előadás közben kockásinget kockásingre cserélő nagydarab, szakállas fickók bármelyike komoly karrierbe foghatna egy Tolkien-adaptációban, de azon se lepődnénk meg, ha a Peer Gynt hegylakó manóit valaki róluk mintázná. (És ha hozzátesszük, hogy a svéd cím „csodaembert” is jelenthet, már helyben vagyunk.)

Finoman szólva sem a megszokott akrobata alkattal rendelkeznek tehát, pedig ők (és a kollégáik) azok, akik nélkül nem jöhet létre igazán látványos show: a cirkusz akrobatikus duettjeiben az untermann az, aki megtartja és emeli (általában nőnemű) társát. Olle Strandberg rendező fogott három, különböző okokból párját vesztett untermannt, aztán összeeresztette őket – így született az Undermän című előadás. Páratlan randevújuk szomorkás hangulatú számadás az ugyan nem tökéletesen kidolgozott, mégis elképesztő teljesítményekre képes testekről és a bennük rejlő zabolátlan erőről, ezáltal pedig a férfibarátságról, a mindenkori partner iránti feltétlen bizalomról és szükségszerű szeretetről, meg arról, hogy milyen következményekkel járhat, ha felborul a kényes egyensúly.

Fotók: Trafó. A képek forrása: PORT.hu
Fotók: Trafó. A képek forrása: PORT.hu
A virtuóz mutatványsort északias, kicsit darabos és nyers, száraz humorral pakolja elénk a három főszereplő, s ebben kiváló partnerük a nyurga, öntörvényű muzsikus, Andreas Tengbald. Az előadás emblémája lehetne, ahogy a mokány, nagydarab, fején vörös bozontot viselő Matias Salmenaho könnyedén felnyalábolja két, szintén nem pehelysúlyú társát, Mattias Anderssont és Peter Åberget, majd megindul velük kifelé a színpadról, amikor a zenész hangosan berobban a porondra két hangszertokkal a hóna alatt. Ahogy ez a kétszer, kétféleképpen megismételt szám, úgy a kettlebell-lel, vagyis az átlagosan harminc kilogramm körüli gömbsúlyzókkal végzett életveszélyes, szólóban vagy csoportosan előadott mutatványsor is tagolja, ritmizálja az estet, de – ízig-vérig újcirkuszi produkcióról lévén szó – érdemes figyelni az attrakciók között a mélabús-megmosolyogtató vallomások és a szintén az előadók által prezentált zeneszámok szövegére is. (Merthogy – újabb meglepetés – a három férfi kiváló zenész is egyben, profin kezelt hangszerkészletük harmonikától dobokig, csellótól gitárig és tovább terjed.)

Tulajdonképpen érthető, ha a Cirkus Cirkör eddig Budapesten látott előadásait abszolvált, egyszerre látványos, veszélyes és mulatságos jelenetek után vágyakozó nézők egy része kissé csalódottan távozott a vállaltan személyes hangvételű előadásról. Pedig az attrakció attrakció maradt, csak éppen az állán egy hosszú szívószál-oszlopon tollpihét egyensúlyozó, és eközben egy Rubik-kockát kirakó férfi nem úgy vállal kockázatot, ahogy azt a manézsban korábban megszoktuk. De a harsogó rockzenére, fél tucat, mindenkit elvakító intelligens lámpával körbevilágított egyik gömbsúlyzós epizód is szándékosan kelt ambivalens hatást: a bombasztikus körítés egyszerre parodizálja és mutatja fel a kivételes fizikai teljesítményt; azt, hogy a játszi könnyedséggel felkapott, majd minden elképzelhető és elképzelhetetlen pózban meglóbált kettlebell golyó nem okoz pusztítást se a színpadon, se az első sorokban. 

Egyszerű, lecsupaszított, minimalisztikus előadás a Cirkus Cirkör 2011-ben bemutatott, azóta már Argentínától Kanadáig, no meg majdnem egész Európában játszott Undermänje, ami komótosan igyekszik meggyőzni a nézőjét arról, hogy érdemes végigmenni ezen a nem sokak által kitaposott ösvényen. A három plusz egy játékos és a háttérben álló ötletgazda-rendező olykor akarattal veszi félvállról a feladatot, bátran belekalkulálva a hatásba azt is, ha valaki egészen másra számított. Az Undermän erő és líra, szépség és flegmaság nehezen feledhető, érzelmes elegye a hideg Északról.
Cím:  Undermän,  Ötlet és rendezés:  Olle Strandberg,  Előadók:  Mattias Andersson (Cirque de Soleil), Peter Åberg (Swedish Theatre in Helsinki), Matias Salmenaho (Cirque Aital, 7 Fingers), Andreas Tengblad (zenész),  Fényterv:  Eero Auvinen,  Fénytechnika:  Kamilla Hultman,  Hangtechnika:  Felicia Hamberg