Székely Csaba: Bányavakság / Szkéné Színház
2013.01.15.

A korrupció és a román-magyar-ultramagyar együttélés témáira íródott Bányavakság helyszíne a Bányavirágból ismerős, reménytelenségbe süppedt erdélyi falu, ahol nem pusztán az alagút végén nem látni a fényt, de a bejárat sem volt túl világos. Ezért aztán mindenki masszívan töményezik útközben. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.

Székely Csaba trilógiájának középső darabja az erdélyi utalások ellenére inkább egy szellemi táj panorámáját, ennek – a szó legnemesebb értelmében vett – közhelyeit tárja elénk. Ne tévessze meg a nézőt, hogy időközben egy román rendőr is a történetbe toppan. A Bányavakság könnyen alkalmazható bármely magyar településre, s Csizmadia Tibor rendezését is az érzelmi és politikai nyomor határtalanságának gondolata mozgatja.

Bozó Andrea, Kaszás Gergő
Bozó Andrea, Kaszás Gergő
Ince (Kaszás Gergő), a községből faluvá visszaminősített falu polgármestere szeretné újból megnyerni a választásokat, ezért szintén korrupt ellenfele, a szélsőjobbos Izsák (Széles László) lebuktatásához rendőrt hív a központból. Ám a nyomozás ellene fordul, az I-betűs szereplők rendjét megzavaró Florin (Tóth József) mindenkiről lerántja a leplet, amiért végül pusztulnia kell. Székely drámai technikájának truvája, hogy egy kitett színházi beszédet működtet, miközben a történet alakítása, a jól súlyozott fordulatok révén minduntalan meglepi a nézőt, s bár típusszereplőket mozgat, a köztük lévő viszonyok életszerűen bonyolultak. Csizmadia rendezése visszafogott színházi javaslatot tesz a drámai anyagra, mintha elsősorban a színpadon ejtett szónak nyitna teret. Statikus tér, kevés cselekvés jellemzi az előadást. Bár időnként csomópontszerűen sűrűsödik össze a feszültség, majdnem felöklelnek, falhoz préselnek, majd hasba szúrnak szereplőket, a dráma a humor teljes arzenálját – szóviccet, késleltetett poént, nyelvi ferdítéseket, frappáns válaszokat, nem- és félreértésekből adódó komikumot – felvonultató dialógusokon keresztül történik meg voltaképpen. 

Bozó Andrea
Bozó Andrea
A Bányavakság sokat merít a társalgási színmű hagyományából, ennek megfelelően a Cziegler Balázs tervezte díszlet a tipikus realista belsőkre játszik. Csakhogy a szalon helyett itt a szalonnázóban, egy falusi nappali-konyhában zajlanak az események. Az asztalra kitett szalonnához egyébként minden szereplő leül falatozni az antréja után. A berendezés szegényes, szinte vázlatszerű (egy régi kredencből, ágyból, asztalból, székből áll), s miközben a tér a realista drámákból ismert szerkezetet ismétli színpadra – kétoldalt a hálóba illetve a főzőfülkébe nyílik ajtó, hátul üveg nélküli ajtósor áll, mögötte állványzattal –, mindez idézőjelbe kerül. A kint és bent közti határ annak ellenére mosódik el, és válik a szereplők ideiglenes létállapotának kifejezésévé, hogy közlekedésük következetesen jelzi a különbséget. A nejlonnal lobogózott építkezési állványok és ajtók, a vakolatlan beton, a konyha mindent befedő, kék csempéje rideg, a szükségmegoldások folyamatában tákolt otthont mutat. Az alkoholista Ince, valamint sebhelyes arcú húga, Iringó (Bozó Andrea) közös élete sem fest másként.   

De a történet épp arról szólna, hogy legyen szó idegengyűlöletről vagy emberi viszonyokról, ezeket a terhes csomagokat az élet illetve a történelem eseményeinek kényszerű egymásra rakódása hozza létre. Csizmadia előadása érzékenyen kezeli ezt az analógiát, amelynek lényege, hogy a sértés eredete felkutathatatlan. Amikor Ince és Florin jól tájékozott történelemtanárrá isszák magukat, hogy retrospektív licitbe kezdjenek az etnikai visszaéléseket illetően, a román urbanizációs projekttől Horthyn keresztül el egészen az anyafarkas csecséig, ez nem különbözik az érzelmi zsarolás rafinált játszmáitól, amelyek Ince és Iringó közt zajlanak az előadás teljes ideje alatt, csak éppen más lélektani mozzanatokat mintázva. Az érzelmi és ideológiai mechanizmusok azonban mélyen emberi helyzetekbe ágyazódnak: a testvérpár egymást kínzása, Ince és Florin szalonképessé formált előítéletei személyesek.  

Bozó Andrea, Széles László
Bozó Andrea, Tóth József
Csizmadia rendezésének alapja ezért a fajta rétegzettségért nyugszik erősen a Kaszás-Bozó-Tóth által formált hármason. Bozó Andrea alakítása a legkifinomultabban tragikus, ő a humoros nyelvvel párhuzamosan apró gesztusokkal teszi áthatóvá a keserűség egész háttérvilágát. Szeretetért borul Ince karjába, miközben Ince vigasztalása vegytiszta női önbizalom rombolás. Aztán felvillan egy reménysugár: Florin egyetlen bókja elég ahhoz, hogy a következő jelenetben már sárga nyakláncban szorongjon a hokedlin, a vegetáriánus rendőrnek szánt madáreledeles zacskót gyűrögetve a kezében. Tóth József Florinja félszeg, rosszul öltözött, ám éles szemű nyomozó-hivatalnok, a „legpuhább” férfi a pénzre és hatalomra éhes környezetben; amikor lehajtja a pálinkát, pár pillanatra lebénul, mint egy kis állat. Kaszás Gergő impulzív, hajlékony gerincű Incéjét a teljes kétségbeesés energiája hajtja, hiszen a polgármesteri címmel megvalósítható, a falu kárára elkövetett mellékes biznisz az utolsó esélye bármiféle pénzre, munkára, a maradék család megtartására. 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Kaszás Gergő. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
 
 
A Bányavakság szereplői sorában van különbség a parodikus ábrázolás árnyaltsága között: a Széles László által játszott Izsák például markáns színpadi jelenség, de a gárdista vadmagyar ikonjánál nem tudunk meg róla többet. Arrogáns, mohó, tahó macsó, akin jól lehet szórakozni: az előadásnak viszont azt kell megoldania, hogy az elrajzolt alakot úgy találkoztassa egy árnyaltabban kidolgozott világgal, hogy a figura fenyegetése megmaradjon – vannak pillanatok, amikor ez kevésbé sikerül. Kétdimenziós Ince lányának figurája, aki manírok gyűjteménye – az apához és nagynénihez fűződő kapcsolatában épp a valódi érzéseknek nincs helye (attól függetlenül, hogy beszél ezekről).  Izabella figurája Székely drámájában és az előadásban is sablonos marad, és ez – amellett, hogy kérdés, a kolozsvári egyetemistával miért épp a budapesti szleng (annak felszínes változata) tör be a gondosan, szellemesen munkált mű-tájnyelvi világba – azért zavaró, mert színre lépésével megcsikordul az eddig olajozottan, szervesen működő drámai masinéria; mintha a figura dramaturgiai eszközként lenne használva az akció továbblendítésére. A hiányra Csizmadia rendezése túlzással, gegekkel válaszol: például óriási hátizsákot pakol Eke Angéla hátára, amivel ő minduntalan hanyatt vágódik. Izsák már az ábrázolás más regiszterébe tartozó erőszakos mozdulattal löki ágyra a lányt, de sem ennek, sem a nemi erőszak tényének nincs fokozó ereje.

Ezek a megoldatlanságok (illetve formai megoldások) picit visszavesznek a nyíltszíni gyilkosság hatásából, Ince veszteségének súlyából. Az előadás aktualitását, erejét azonban nem kérdőjelezik meg. Csizmadia rendezése arra ad lehetőséget, hogy rápillantsunk magunkra és mindazokra, akikkel közös életünk van. Amikor nem is kis lépésekben tolódik ki a közbeszédben a nacionalista vagy antiszemita megnyilvánulások tűréshatára, ez igen fontos színházi vállalás. Főként mivel az előadás épp azzal a naivitással számol le, hogy a másik iránti gyűlölet, előítélet, indulat az identitásról könnyen lecsatolható elem. Nem az, mélyebben gyökerezik a kultúránkban, és hat át minket, mint ahogy hisszük; olyan mélyen, mint ahogy Iringó és Ince élete egymásba fonódik.
Szerző: Varga Anikó
Szerző:  Székely Csaba,  Rendező:  Csizmadia Tibor,  Játsszák:  Kaszás Gergő,  Bozó Andrea,  Eke Angéla,  Tóth József,  Széles László,  Díszlet, bábok:  Cziegler Balázs,  Dramaturg:  Lőkös Ildikó,  A rendező munkatársai:  Gábor Anna, Skrabán Judit