Volt egy tánc
2012.12.20.

Aki szerette a Blue Valentine című filmet, a Volt egy táncot is valószínűleg kedvelni fogja. És nem csupán azért, mert mindkettőnek az angyali Michelle Williams a női főszereplője, hanem mert a hangulatuk is nagyon hasonló: érzékeny, intim, lírai, lebegős-levegős, melankóliára hajlamos. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

A kanadai Sarah Polley színész-rendező második nagyjátékfilmjének középpontjában is a férfi-nő viszony, vagyis a párkapcsolatok állnak. Azzal, hogy a direktor honfitársa, Leonard Cohen híres dalát választotta alkotása címeként, és hogy ez a szám egy dramaturgiailag fontos jelenet alatt elhangzik, jelzi: nem csak egy konkrét kapcsolatot látunk – Polley a kapcsolatok természetére, mibenlétére szeretne rávilágítani, vagy legalábbis megmutatni a nézőnek, hogy mit gondol róluk.

Ehhez az általánosításhoz igazodik a forma is: a nyitó képen Margot (Michelle Williams) muffint sütöget; később lekuporodik a sütő elé, miközben elsétál mellette egy férfi, akinek a lábait láthatjuk csupán. Hogy ki ez a férfi – a múltból jött, a jelenben létezik vagy a jövő előrevetülése – a következő jelenetekből sem válik egyértelművé: Margot, aki szabadúszó copywriter, egy munka miatt Louisbourgba megy, ahol megismerkedik Daniellel (Luke Kirby), akivel a repülőn, a visszaúton Torontóba, szintén egymás mellé sodródnak. A közös taxiba beszállva már egyértelmű, hogy alakul valami közöttük, ám a kellemes flörttel fűszerezett út végére mindketten feladják a labdát a másiknak: Daniel az új, épp szemben lakó szomszéd, Margot pedig házas.

Méghozzá egy látszólag jó, öt éve stabil, utódok nélküli házasságban: a férj, Lou (Seth Rogen), szakácskönyveket ír, és imádja a nejét, ahogy Margot is szereti a párját. Ám ahogy a két férfi Margot-hoz való viszonyulása mindinkább kibontakozik, egyre érthetőbbé válik, hogy miért is olyan vonzó Daniel hősnőnk számára. Margot házasságában van valami mérhetetlenül gyerekes, óvodás jelleg, még a szex is játékos, míg Daniel fülledt, szenvedélyes, felnőtt erotikát ígér. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Polley nem ítélkezik morálisan, nem kövezi meg a hősnőjét kibontakozó vonzalmáért, kíváncsiságáért, hanem – és innentől: fokozott spoilerveszély! – Margot két viszonyán keresztül bizonyos következtetéseket von le a kapcsolatokra nézve. A Daniellel elkezdett viszony tényleg szenvedélyes, de egy montázsban (mely ugyanúgy lehet a jövő előrevetítése, mint fantáziakép), azt is láthatjuk, hogy idővel ugyanúgy kezd rutinszerűvé válni és kiüresedni, mint Margot házassága Lou-val. Így nyer értelmet a film címe, és a visszatérő kép, mellyel az említett montázs is zárul: már egy másik pár férfiláb halad el a sütő előtt üldögélő Margot mellett; nincs holtodiglan-holtomiglan, csak egy tánc létezik, – partnertől függően: hosszabb, rövidebb – amiben az embert/nőt akár le is kérhetik. 

Lehet Polley nézetein háborogni, lándzsát törni felette, de épp azért olyan líraian szép ez a film, mert leszámolva az illúziókkal, a tündérmesékkel és az önáltatással, Margot gyászán, választásán, kapaszkodásán, próbálkozásain keresztül szembesíti a nézőt azzal, hogy minden kapcsolatnak van „szavatossági ideje”, zenitje ugyanúgy, mint lecsengése – a szerelem bizony múlandó. (Ezt a szomorú életbölcsességet osztják meg hősnőnkkel az uszodában a zuhany alatt a nagymama korú úszótársak is.) 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A párkapcsolatokra reflektáló másik párhuzam, Margot sógornőjének, Geraldine-nak (Sarah Silverman) köszönhető. Az alkoholista nő a film elején épp tiszta periódusát éli, de a film végére visszaesik, amit Margot-nak azzal magyaráz, hogy egy alkoholistának a részegség a természetes állapota. Magyarán: csak a partnert, önmagunkat azonban nem tudjuk lecserélni egy kapcsolatban. Ha Margot azt a zsongást keresi, amire a záró jelenet metaforája utal (a nő egyedül ül a ringelspielen, és önfeledt boldogsággal élvezi, hogy átadhatja magát a keringésnek és a hangos zenének), törvényszerű, hogy a viszonyainak mindig ez lesz a kifutása: csak egy tánc erejéig tartanak majd. 

A kérdés az csupán, hogy tényleg általános-e ez, ahogy Polley filmje sugallja. Csak a mesében létezik a holtomiglan-holtodiglan? Nagyobb önáltatás, csalás, elárulása a másiknak, ha kényelmi szempontból benne maradunk egy kihűlt kapcsolatban, mintha kilépünk belőle? Nem az bátrabb-e – ítélje el bármennyire is a közvélemény –, aki váltani mer, és gyáva, aki megalkuszik? Ehhez hasonló „bagatell” kérdésekkel szembesít a Volt egy tánc, amely tényleg csak azoknak a nézőknek ajánlott, akik nem riadnak vissza az elveszett illúzióktól.
Cím:  Volt egy tánc,  Rendező:  Sarah Polley,  Forgatókönyvíró:  Sarah Polley,  Zeneszerző:  Jonathan Goldsmith,  Operatőr:  Luc Montpellier,  Vágó:  Christopher Donaldson,  Szereplők:  Michelle Williams, Seth Rogen, Luke Kirby, Sarah Silverman, Jennifer Podemski, Aaron Abrams, Vanessa Coelho, Graham Abbey