Miért gondolja mostanság minden magyar filmes (lásd még Magic Boys – a filmről szóló kritikánkat ld. itt – a szerk), hogy a humor legmagasabb szintje, ha egy pasi neglizsében lejt erotikus táncot? Ideje lenne, ha a forgatókönyvírók, rendezők és színészek is felismernék, hogy ez már leginkább szánalmas – főleg azon a módon, ahogyan ez most tárgyalt filmünkben zajlik.

No de ne vágjunk egyből a közepébe: a Nejem, nőm, csajom végeredményben Szajki Péter első filmjének, az Intim fejlövésnek (kritikánkat ld. itt – a szerk.) a „női” változata, amelyben ugyanúgy magánéleti (elsősorban szexuális eredetű) problémák megoldásán van a hangsúly. Bizonytalan eredetű kisfiú miatt kirobbanó válság, sztár-szingliségében magányos középkorú nő, vallásossága miatt szegényes szexuális élettel rendelkező pár, és házasság előtt némi kalandra vágyó pasi áll több szálon párhuzamosan futó cselekményünk középpontjában. A történetek illetve az egyes jelenetek helyzettől függően hol harsányan vígjátékiak próbálnak lenni, hol pusztán finom mosolyra ingerelnek, néhányszor pedig felvillantanak egy-egy valóban emberi pillanatot és érintenek egy-egy igazi problémát. A szerzők a kétezres évek dán filmjének azt a lightosabb vonalát próbálják több-kevesebb sikerrel követni e tekintetben, ahol az érzékeny megközelítés keserédes humorral és csipetnyi életbölcselkedéssel társul, és amelynek nálunk legismertebb képviselője Susanne Bier. 

Az, hogy ez némiképp sikerült nekik, javarészben a színészeknek köszönhető. Mindük közül Rudolf Péter és Schell Judit kettősét kell kiemelnünk, akik úgy tudnak viccesek maradni, hogy közben többször láthatóvá teszik a szituáció fájdalmas, kegyetlenül emberi mivoltát is. Rajtuk kívül leginkább Tompos Kátya az, aki olyan hihetetlenül van benne a (ráadásul korábbi szerepeitől távol álló) szigorú vallási szabályok által szabályozott sminkmentes élet szerepében, hogy egyetlen pillanatra sem esik ki belőle: minden gesztusát elhisszük. A színészek feladatát egyébként nem könnyítette meg a forgatókönyv, ugyanis a figurák rendkívül egysíkúak, szinte minden esetben az az érzésünk, hogy életük a jelenet elején kezdődik és a jelenet végén megáll, legtöbb esetben még csak nagy vonalakban sem vázolódik fel az a világ, környezet, ahonnan a filmbe kerülnek. Legerősebben ez talán a szvingerbulira ácsingózó páros jeleneteiben érződik, ahol a színészek minden erőfeszítése ellenére sem tudjuk meg, hogy azon kívül, hogy a pasi még néhány nőt megdugna, kicsodák ők azon a szűkre szabott klisén kívül, amit a forgatókönyvírók rájuk osztottak.

Ha már a könyvnél tartunk: bár azt a férfi rendező mellett egy nő is jegyzi (Vörös Adél), felháborító a sztori és a szereplők felfogásában megnyilvánuló hímsovinizmus. Már a tény, hogy az Intim fejlövés night klubja után a Nejem, nőm, csajomban a nők egy szépségszalonban találkoznak, sokat elmond arról, hogy a szerzők nagyjából mit gondolnak a szebbik nem intelligenciájáról, szexuális hierarchiában elfoglalt helyéről és kikapcsolódási formáiról. Ugyancsak nagyon árulkodó, hogy ebben a filmben, ha egy nő csak úgy szexelne, akkor az vagy gyereket akar, vagy kurva, vagy leszbikus (esetünkben mindkettő). De legalább elmondhatjuk, hogy a szerzők sem tartanak előrébb a nemi szerepek megítélésében, mint a magyar társadalom nagy része, úgyhogy ezen lépjünk is túl.

Amin viszont nehéz túllépni, az a film vizualitása, ami alig éri el egy beszélgetős reggeli tévéműsor szintjét. És itt nem csupán az – egyébként korrekt – operatőri munkáról van szó, hanem a vizuális koncepció teljes hiányáról; arról, hogy a rendezőnek semmiféle elképzelése nem volt filmje mondanivalójának, témájának, problémafelvetésének vagy műfajának filmes képi fogalmazással való kapcsolatáról. Úgy tűnik, mintha Szajki nem értené a mozgókép kifejezőeszközeinek a gazdagságát, amelynek révén vizuális módon lehet atmoszférát teremteni, érzéseket kelteni, egyszóval: jelentést létrehozni. Mindez valójában színpadon ugyanígy elmesélhető lett volna – és ez most nem dicséret.

Mindezek ellenére ki kell mondanunk, hogy a Nejem, nőm, csajom a romantikus vígjáték műfaján belül egy viszonylag élvezhető alkotás, amely nagy igények nélkül képes szórakoztatni. Aki szerette az Intim fejlövést, arra számítson, hogy ez egy sokkal könnyedebbre vett, felszínesebb film, amiből hiányzik az első mű kiszámíthatatlansága, viszont helyenként többet lehet rajta nevetni. És még egy fontos részlet: ez a film teljesen magánpénzből készült, tehát az, hogy újra magyar játékfilmet láthatunk a mozikban, még mindig nem a filmfinanszírozás új rendszerének és nem a lottópénzekből kistafírozott Filmalapnak köszönhető.