Lakner Antal: Munkaállomás / Ludwig Múzeum
2012.12.03.

Minden olyan ismerős. A fehér fal elé állított ivóvizes ballon, a balra nyíló konditerem, odébb a biológia szertár, még tovább a földrajzi terepasztal. Csak éppen semmi sem az, aminek látszik. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Az egész úgy kezdődik, hogy az ember bemegy a Ludwig Múzeumnak tetsző épületbe, majd fel az első szintre, ahol betér Lakner Antal kiállításába, ahol nem fogadja semmi. Nem rossz nyitány, Lakner humora megbízhatóan ambivalens. Később, már a tárlat feltérképezése közben betévedünk egy olyan helyiségbe is, ami nem tarozik a kiállításhoz, szerencsére, az élénk felügyelet csírájában fojtja el a falhoz támasztott létra értelmének megfejtését, ugyanis ez a zug kivételesen, nem publikus.


Nem mi vagyunk a hibásak, az ember itt semmiben sem lehet biztos, már ami a műtárgyságot és a szokatlan térhasználatot illeti, még a vészkijáratos ajtókat is feltépnénk, ha a teremőrök meg nem akadályoznák. Pedig kulturált emberek vagyunk, és nem is teszünk mást, csak birtokba akarjuk venni a tárlatot, aminek a létrejöttéről Lakner egy interjúban azt nyilatkozta, hogy végül sikerült kialakítani a Ludwig Múzeummal egy olyan kompromisszumot, miszerint a rendszerezni vágyó filoszos áttekintés mellett a spontán nézői aktivitás lehetősége is megmarad. 
 
Hazai pályán persze a bölcsészek győztek orrhosszal, de inkább csak azért, mert az architektúra őket támogatja. Vagyis, a tárlat sterilebb, mint azt a termekben elhelyezett, a közönséget kipróbálásra ingerlő tárgyak-szerkezetek igényelnék (meg szerintem a művész), de hát a reprezentatív helyzet ezzel jár. 
 

A verniszázs nagyon eleven lehetett, az elbeszélés és a képek szerint jó páran levetkőzve a múzeumi illemet, rápattantak a mozgószőnyeget élvezetesebbé tevő walkway glider-re, a mozgólépcsőt kényelmesítő escalator rider-re, továbbá igénybe vették a tunnel surf-öt, amelybe belekapaszkodva, a metrókocsi kilengései hullámvasútszerűen élhetők át, meg feltették a lábukat az elevator strechingre, hogy feloldják a liftezés zombiságát.
 
Igen, ilyenekből (is) áll a kiállítás, sosemvolt/sosemlesz, ámbár az emberek komfortérzetét és spontán alkalmazkodóképességét nagymértékben fokozó fiktív eszközökből és szimulációs területekből, továbbá őszintesége révén hihetőnek vélt felfedezésekből, műtudományos eredményekből, valódiságából kifordított leletekből, melyek precíz dokumentációja hitelesen következetes, csak éppen valószínűtlen. Mindez persze körülbelül úgy vérkomoly, mint a Monty Python, de itt sem átverve vagyunk, épp ellenkezőleg, a közös, intellektuális játék hevében nagyon is komolyan véve.
 
Lakner Antal
Lakner Antal
Amikor én ott voltam, épp egy visszafogottabb, inkább csak szemlélődő társaság verődött össze, de azért mindenki „fűrészelt” egy csöppet azzal a formailag bakot és fatörzset imitáló vasszerkezettel, amely az INERS Passzív munkaeszközök sorozat egyik darabja, műjárda siklásra viszont nem akadt vállalkozó. Ez egyébként lényegtelen, egyáltalán nem minősíti a művek interaktivitását, mint ahogy a fizikai passzivitás sem gátja a kiállítás maximális átélhetőségének.
 
Mert például a Láthatatlan szobanövény tanulmányozásához csak álldogálni és olvasni kell egy iszonyú meggyőző szöveget és szemrevételezni egy iskolai szertár-emlékezetű, s ezáltal tudományos rangra emelt makett szelvényt, egy másik helyiségben pedig figyelni a National Geographic-os ismeretterjesztő filmet, amely a szeméthegy morfológiáját elemzi. Itt minden valóságos, ugyanakkor nem létező, de a nem létező létezhetősége is valószerű.  
 
Lakner Antal a Képzőművészeti Főiskolán végzett 1992-ben, a tanári mellett van egy festő szakja is, tehát végzettségére nézve képzőművész, csak éppen másképp képez művészetet, mint mások. Szerintem, fenemód jól taníthat (építészeknek teret értelmezni a BME-n), ezt a művei alapján gondolom, ugyanis, ha valaki ilyen abszurd, de kőkemény logikával tudja kinyitni és továbbértelmezni a hétköznapi jelenségek lezártnak tekintett rendszerét, a diákjait is rávezeti a rutin automatizmusát és a tézisek érinthetetlenségét megkérdőjelező, tágasabb horizontú gondolkodásra.
 
Fotók: Glódi Balázs
© Glódi Balázs/Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum Adattára
Lakner műveiben – ahogy maga mondja – „nem a műtárgypiaci struktúra érdekeit, hanem a hétköznapi látogatókat előtérbe helyező alkotói szemléletről van szó”, ami, mondjuk tetőtől talpig ritkaság, mint ahogy az is, hogy a szakmán kívül másoknak is szól egy kiállítás. 
 
Holott, ha a szélesebb közönség tudná, hogy Lakner Antal (választ illetve öndefiníciót kikényszerítő helyzetben) konceptuális művésznek vallja magát, minden bizonnyal futásnak eredne, szerencsére azonban mindez megmarad szakmai belügynek, a tárlat meg sikeres.
 
Attól, hogy köze van. Élethelyzetekhez és emberekhez. Hogy a művek intellektuális felkészültség (vagy feszültség?) nélkül is érthetők és értelmezhetők. Hogy a művészet megfogható, a gondolat megtapasztalható, és mindkettőnek abszolút köze van az ismerthez. És főleg, hogy a művészet letegezhető.

A kiállítás 2013. január 20-ig élvezhető.
Szerző: Ibos Éva
Kiállítás:  Lakner Antal: Munkaállomás,  Helyszín:  Ludwig Múzeum,  Időpont:  2012. szeptember 21 - 3013 január 6.