Az öt döntőbe került trombitás közül Koós-Hutás Áron nyert, nagy fölénnyel. De mindenkinek, aki idáig eljutott, érdemes megjegyezni a nevét, és még egyvalakiét. A nyugalmi állapotban is megszállott dervisek dühével ágáló Maloschik Róbert szerkesztő (akinek megszállottsága nélkül aligha lennének egy évtizede jazz tehetségkutató versenyek a Magyar Rádióban, pontosabban az MR3-on), a döntő elején bejelentette, hogy most rögtön igazságot akar szolgáltatni. Barabás Lőrinc ugyan nem került a döntőbe, de Maloschik úgymond saját hatáskörében meghívta egy szám erejéig, versenyen kívül, mert csak fél ponttal maradt le a döntőről. Barabással együtt tehát hat tehetséges trombitás mondhatja el magáról, hogy több fordulós, alapos kiválasztás során jutott be a legjobbak közé: 21 jelölt hangfelvételei alapján 12 versenyző lépett fel – a döntőhöz hasonlóan – élő adásban közvetített korábbi fordulókon, amelyek február vége óta zajlottak.

Barabás Lőrinc

Persze, a hatfős zsűri egyik tagja később rámutatott, hogy „lepontozásról” nincs szó, ők „csak” pontoztak, végezték a dolgukat. Két trombitás volt köztük, a londoni Gerard Presencer, nagynevű, pompás szólista, akit nemrég a MÜPÁ-ban is megcsodálhattunk, s az alelnök, Szalóky Béla, elnökük pedig Ráduly Mihály, a legendás Rákfogó szaxofonosa. A végső eredménybe legalább annyira beleszámított a művészi előadói készség, s hogy mennyire partnere a szólista a ritmusszekciónak, mint a hangszeres technika.

A hangszeres versenyeket Maloschik mindig az adott instrumentum egyik iskolateremtő mesteréről nevezi el, ezúttal Tomsits Rudolf – akinek özvegye is adott át különdíjat – nevében zajlott a harminc alatti trombitások versengése. A korábbi fordulókat és a döntőt a Márványteremben rendezték, amelynek ugyan a közönség kevésbé örülhet, mert éppen ennek a teremnek „hideg” az akusztikája, de hát ehhez építettek egy nagy stúdiót, így az MR3 élő adását jó minőségben követhették a kedves hallgatók. A szervezők dicséretére legyen mondva, annak, akit nem untatott a kötelező darab ötszöri meghallgatása, kiváló koncertélményben lehetett része, amihez persze hozzájárultak a verseny izgalmai.

A kötelező darab egy trombitásról, Clifford Brownról íródott, igazi sztenderd. A feladat nem csak ennek interpretációja volt, hanem hozzá egy bevezető szóló improvizáció is. A döntősök másodiknak, szabadon választottként kivétel nélkül gyors témához számoltak be, és sok múlt azon, hogy ezt ki, mennyire választotta ki jól.

Tettamanti Tamás

A sorsolás sorrendjében Tettamanti Tamás kezdett, aki a kőbányai zeneiskola végzőse. A zongora húrjainak felhangjaival színezte szárnykürtös intróját a kötelező darabban, szólója ritmikailag és színvonalában kicsit egyenetlen volt. Még keresi magát, de jó úton indult el. A Zeneakadémia végzőse, Subicz Gábor következett, akitől sokat vártak a korábbi fordulók alapján. Nagyívű, szépen szerkesztett zenei gondolatai már a bevezetőben megmutatkoztak. Rapszodikus egyéniség, és inkább a lassú darab állt közel hozzá, bár tudott a következőben, egy Victor Feldman számban is meggyőző lenni, miközben stílusérzéke igen fejlett. Ő ezen az estén talán indiszponáltabb volt, de azért jól tudta inspirálni a kísérő zongorás triót.

Meggyes Ádám, aki ugyanott, a Jazz tanszéken másodéves, egészen más felfogásban szólalt meg, talán túlságosan elkalandozott „out” bevezetőjével. Azért kiderült, hogy nagy tűzön égő, ihletett előadóművész, aki ugyan szertelen, de jól teszi, ha kultiválja játékos oldalát. Koós-Hutás Áron is a Weiner Leó zeneiskolába járt korábban, mint Meggyes, de ezekben a hetekben már diplomázik a Zeneakadémián. Egy nagy, igényes zenei körmondatban oldotta meg a bevezetőt, ami valóban vízválasztó feladatnak bizonyult. Annyit közbe kell szúrni már itt, hogy a zsűri igazán csak azért volt csalódott a verseny végén, mert senki sem szedte igazán szét a kötelező darabot, inkább csak választékosan adták azt elő.

Koós-Hutás Áron

Koós-Hutás, néha szépen fátyolozott trombita-hangjából kihallatszott, hogy a melódia imádója, egyébként neki és Pecze Balázsnak voltak a legszebb vibrátói. Ő is határozott kiállású egyéniség, akár Tettamanti és Pecze. Második száma egy Porter-örökzöld volt, és ebben Koós-Hutás a legnagyobb szerelmes szenvedélynek adott hangot a döntősök közül, de díszítéseiben semmi tetszelgés nem volt. Pecze, aki 20 évével közöttük a legfiatalabb, a többi döntős ugyanis 26-27 éves, kevesebbre vállalkozott Subiczhoz, vagy Koós-Hutáshoz képest, de azt nagyon pontosan véghez is vitte. Ő is komolyan bizonyított szárnykürtön, és nagy dobása az volt, hogy második számnak a vele egyidős szaxofonos, Bolla Gábor témáját választotta. Igaz, hogy a szerzemény teljesen a sztenderdek sémáját követi, de dallama változatos, színes, és ez jól állt Peczének.

Ezek után a zsűri visszavonult döntéshozatalra. Ezalatt a közönség két dologgal múlatta az időt: természetesen tippelt, és lelkesülten lapogatták Cseke Gábor (zongora), Hárs Viktor (bőgő) és Sramkó János (dob) hátát. A tapasztalt muzsikusokból álló trió ugyanis fantasztikus támaszt adott a versenyzőknek, és mellette még egy briliáns szólót is oda-odatett, a zsűri is külön méltatta őket. Mint kiderült, az első hely, Koós-Hutásé, ami minden vitán felül állt, csak a további díjakon folyt eszmecsere köztük. Sajnos indoklást csak általánosságban mondott a zsűri, nem személyre szólóan, jó lenne ezt azért írásban is látni, főleg a művészpalántáknak.

Márpedig a tét nagy volt, forintban is. Az állami és közintézmények pénzjutalmai (MR, OKM, NKA) mellett a „privát” szféra is nagyon komolyan kiállt a verseny mellett, valóságos díjesőt produkálva: Csíder Károly például cége, a FonTrade nevében például összesen több mint egymillió forint értékben osztott ki hangszert és ajándékot. A Gramy Records CD-t vesz fel és ad ki a győztessel, és minden számot tevő magyar lemezcég is osztott különjutalmat. A második helyezett, a szekszárdi Pecze Balázs is szépen megpakolva vonult le a színpadról, a harmadik Subicz Gábor pedig azzal vigasztalódhatott, hogy az előző fordulók alapján tartott internetes közönségszavazást is ő nyerte. Meggyes és Tettamanti, leginkább pedig Barabás mind sok felkérést kapó előadók már, akik saját együtteseik élén szerezhetnek további rutint. Az első hármat viszont – a különdíjakról most nem is beszélve – szinte az egész nyári és őszi szezonra elhalmozták meghívásokkal. A verseny után, az általános eufória hangjaiból még részesültek a rádióhallgatók is: az elő adás végén jam session zajlott, amihez csatlakozott az egyik felkészítő tanár (Fekete Kovács Kornél, akinek névrokona, Fekete István volt a másik, aki a legtöbb döntőst tanította), a zsűri angol díszelnöke, Tomsits egyik számát hat trombitára hangszerelve adták elő. Az örömzene sokáig tartott azután is, hogy a piros lámpa elaludt, másnap pedig a Budapest Jazzklubban, a Gálán folytatódott.