Az Angéla súgólyuka elnevezés ugyanis egy videónaplót takar: Réterdősi Angéla (Pokorny Lia), a réterdősi Alig Színpad amatőr művésze tárja a világ elé csip-csup, szakmai, valamint ébrenlét-filozófiai gondolatait. Ám a spontán behatárolás tévesnek bizonyul. Mert ha a Réterdősi Angélát kiötlő Kiss Márton szerzőként társítható más kortárs magyar alkotóval, akkor nem Parti Nagy Lajost kell felhoznunk oldalági rokonként, hanem Pintér Bélát.

Kiss Márton és Pintér Béla darabjai között több hasonló vonást fedezhetünk fel, és nem esik rosszul nekünk ez a felfedezés. Mindkettejük műveire jellemző a jól szerkesztettség, a meseiség, a humor, valamint bizonyos erőteljes beleérzés és benneélés napjaink köz- és magánéleti témáiba(n). Kiss Mártont persze inkább valamiféle kistestvérként emlegethetjük Pintér Béla mellett, de – ezt talán nem is kell mondanunk – nem utánzója ő a „nagyobb”-nak, már csak azért sem, mert megvannak a maga sajátos és egyéni jegyei is. Történetei mozaikosabbak és lebegősebbek. Meg színházból is másmilyent csinál.

Kiss Márton az eddigi jóféle alternatív szerzői színházi produkciói nyomán mostanra nagyjából létrehozta a maga alakzatát. Úgy tetszik, leginkább három színésszel szeret dolgozni – két nő és egy férfi –, ám ez nem három szereplőt jelent, hanem sokkal többet. A Kiss Márton-darabok főhősei retrospektív figurák. Ha kell, könnyedén váltanak idősíkokat: hol a múltjukban, hol a jelenükben, hol a jövőjükben mutatkoznak. A három játszó személy időben, térben és a figurák között is könnyeden közlekedik. Olykor kapunk egy-egy markáns színészi jelzést vagy kelléket, jelmezkülönböztetést, de enélkül is tud a szerző úgy komponálni, hogy nem veszünk értetlenségbe. Előbb-utóbb minden részlet megtalálja a maga helyét és magyarázatát. (Ez a kitervelésbeli gondosság ugyancsak sajátja Pintér Bélának is.)

Kiss Márton eddigi produkciói – Pilonon, Cucc, Foglalkoztató, A Rácz Vivien-projekt, Valika világa, Belső Gyermek – egészséges módon oda vezettek, hogy a független színházcsináló most bekerült a Centrál Színházba, annak kisszínpadára. Jóhiszemű feltételezésünk szerint egyrészt azért, mert Puskás Tamás igazgató szívesen nyit egy újabb közönségréteg, az alternatív színházban járatos fiatalok felé (ők egyébként már korábban is találhattak kedvükre való bemutatót néha a Révai utcában), másrészt mert együttműködés gyanánt készségesen nyújt segédkezet a kulturális kormányzat által halálra ítélt és lelkiismeret-furdalás nélkül ki is végzett független színházi szcéna felé. Egyben szép feladathoz juttatta az Újszínházból diadalmasan menekült státuszú Pokorny Liát. Így kerülhetett sor a Centrál Színház felkérésére írt Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó bemutatójára.

Réterdősi Angéla abortusztúlélőről 33 éves korában kiderül, hogy hyperpregnózisos, ami azt jelenti, hogy gyorsított eljárásban, fogantatás után röpke kilenc nappal ép, egészséges fiúgyermeket tud világra hozni. Kapóra jön ez dr. Keserű Béláné Soós Megyessy Mária Magdolna tagsági bizottsági tagnak és dr. Édes Zsolt bizottsági tagsági tagnak, akik az Állami Audiencia („a bizalom hajléka a mindennapokban”) keretében épp a versenyképes középosztály megteremtésén fáradoznak. A tagsági bizottsági tag asszony szeme előtt máris ott lebeg a fényes jövő: új középosztály kinevelése, a legelején kezdve! Még a születés előtt! Semmelweis Ignác terv! SIT! A Gyermeki Erőforrás Serkentő százával inszeminálhat hyperpregnózisos közmunkás dajka anyákat, így teremtve meg a nemzet aranyát! Angéla, a példaadó kísérleti alany rövid idő alatt 49 fiúcsecsemővel gyarapítja az államkincstárat. Egy alkalommal elvetél, s ez a kiszuperálásához vezet.

A köz oltárára helyezett cselekmény mellett magánéleti szálakat is kihúz és összekötözget a szerző. (Kicsit kifésültebben, kicsit kevésbé poétikusan dolgozik most Kiss Márton, mint korábban. Bizonyára keresi még a helyét az új, más terepen.) Résztvevője a történetnek Angéla értetlen és bűntudatos édesanyja, valamint az anyák napi Patkányfogó-premierre készülő Alig Színpad (zene-mozgás-tánc-akrobatika-szinkron- és musical stúdió) vezetője és amatőr musicalszínésznője. „Töltsük ki a teret, töltsük ki energiával!” – adja ki a jelszót a csoport főnöke. A teret Reich Wanda és Gara Olívia díszlete szabja ki: törtfehér színű textilek kifeszített hálózata. Asszociatív találmány: ha kell, szocreál művház amatőr dekorációjának látszik, mennyországnak is megfelel, máskor viszont szülőcsatornát idézi. Szabatos ki-bejárata voltaképp nincsen, a szereplőknek meg kell találniuk a legközelebbi réseket és a megfelelő ollózó lábmozdulatot a távozáshoz. Ez – és nemcsak ez, egyébként – nagy elismerésre késztet bennünket Papp Jánost illetően. A 64 éves színész irigylésre méltó fizikai és szellemi kondícióról és koncentrációs készségről tesz tanúbizonyságot az előadásban. Csupa jót mondhatunk a két női szereplőről is. Földes Eszter – akit szintén az Újszínházból evakuáltak – meglehetős szakmai vértezettséget, kifogástalan ritmus- és stílusérzéket mutat. A legemlékezetesebben talán a tenyérbe mászóan magabiztos és fensőbbséges állami asszonyt alakítja. 

Az Angélát játszó Pokorny Lia az egyetlen, aki mindvégig ugyanabban a figurában marad. Remekül hasznosul az előadásban a színésznő ama különleges vonása, hogy miközben alkatilag egy díva, egy dáma, egy nagyasszony, a tekintete és a hangja naivát idéz, egészen enyhe ironikus árnyalattal.

A gyerekek megformálóiról nem volt még szó: átlátszó fehér labdák. Egy katartikus pillanatban ott pattognak a díszletfüggönyíveken, máskor rakoncátlanul terelődnek édesanyjuk által. Angéla egy súlyos pillanatban – túszdráma kellős közepén – úgy menti őket, hogy egyesével lesöpri a labdákat a színpadról a nézőtér felé. Akad az első sorban, aki az együttműködést megtagadva visszatereli az egyiket, de ő is úgy ér a labdához, olyan gyengéden, akárha gyermekhez.