Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

COLLODI VILÁGOS

Parti Nagy Lajos: Pinokkió / Katona József Színház
2012. nov. 11.
Köztes előadás. Gyereknek felnőtt, felnőttnek gyerek. De a címszerepben Keresztes Tamás nagyszerű és szeretnivaló. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Ascher Tamás pályáját végigkíséri a Pinokkió. Egy híján negyven esztendeje Kaposvárott vitte színre először Litvai Nelly átiratát – a nagysikerű vizsgaelőadása, a Patika után ez volt a frissen szerződtetett rendező első munkája –, amelyet aztán kétszer, a főbb szerepekben lényegében változatlan szereposztással felújított (1978, 88), de 1975-ben a Budapesti Gyerekszínház előadását is ő jegyezte. 
Keresztes Tamás
Keresztes Tamás

A Carlo Collodi regényéből készült darabot a színházak újra meg újra elővették (negyven év alatt közel harminc bemutatót ért meg!). A Pinokkió-bábelőadások is sokszor e műből születtek, bár a bábosok közül többen Alekszej Tolsztojnak a témát továbbíró Aranykulcsocska című regényét dolgozták fel. Litvai dramatizálása felvállaltan gyerekelőadáshoz íródott, nagy szerepet kap benne a Játékország bemutatása, és erősen didaktikus a végkicsengése (gyerekek, járjatok rendesen iskolába, különben olyan sorsra juttok, mint Kanóc, és majdnem Pinokkió is!). 

A didakszist azonban Ascher rendezése és Pauer Gyula látványa háttérbe szorította, és új alapra helyezte a gyerekeknek szóló színházat. Előadásukban nyoma sem volt az addig szokásos (és máshol csak lassan változó) leegyszerűsített, kétdimenziós játékstílusnak, a gügyögésnek és a szótagolós szövegmondásnak, a nyomatékos gesztikulálásnak s más színházidegen rémségnek. Olyan előadás született, mint bármely más, felnőtteknek is szóló produkció, ám ebben minden megoldás a játékosságból következett, s minden a nézők szellemi-érzelmi aktivitását szolgálta. Itt magától értetődő volt, hogy a Gepettót és Pinokkiót egyaránt befaló cetnek csupán lécből készült s a zsinórpadlásról mozgatott hatalmas szája van – a többit a gyerekek képzelhették hozzá –, hogy a híreket szállító lepke bricseszben, ellenzős, bőr motoros sapkában és motoros szemüvegben, felfüggesztve száll-teker a színpad felett, hogy a kopott kabátú, kinőtt nadrágú, bakancsos tücsök egy hosszú sáltól és nagy szemüvegtől egyszeriben Táltostücsökké válik és így tovább. Az alkotói és befogadói fantázia mozgatta a cselekményt, rajzolta ki egésszé a felvázolt részleteket, s alapozta meg évekre a kaposvári gyerekelőadások stílusát és karakterét.
Az akkori újdonság azonban mára már nem nóvum. Alaposan megváltozott a világ, s a gyerekek is másként reagálnak a valóságra és a színházra, mint a három-négy évtizeddel ezelőttiek. Érthető, hogy a Katona József Színház a mostani bemutatóhoz már nem a Litvai-szöveget választotta, hanem újat készíttetett. Biztosra ment, amikor Parti Nagy Lajost bízta meg a munkával, hisz az borítékolható volt, hogy az író-átdolgozó szellemes és több irányban áthallásos szöveget fog írni. Parti Nagy e várakozásnak lényegében megfelelt. 
Haumann Péter és Keresztes Tamás
Haumann Péter és Keresztes Tamás

Az író mindkét alapműből merített. A cselekményvezetésben többé-kevésbé Collodiét követi, de a hangsúlyok máshova esnek, mint a regényben vagy Litvainál. Nem jelenik meg a Játékország, csak beszélnek róla – mindenekelőtt Kanóc (Ötvös András), aki ott kap szamárfület (bár ennek sem a szövegben, sem a rendezésben nincs következménye) –, nagy teret kap a bábszínház és egyáltalán a színház, illetve a bohóc-fabábuk élete, szerelme, s mindenekelőtt annak a rideg, pénzorientált, illúziótlan világnak a bemutatása, amelyben Pinokkió keresi a helyét. Érthető, hogy itt a vég sem elviselhetetlenül szájbarágós, hiszen a hazatérő Pinokkió nem a kötelességteljesítés szükségességét látja be, hanem rádöbben: szereti apukáját – aki, nem mellékesen, az életre keltett báb-fia elvesztése miatti bánatát sörfolyamba fojtja, s az egymásra találás örömére még megiszik egy dugi doboz Collodi világost.                

Nem ez az egyetlen epizód vagy szövegrész, amely a produkció műfaji tisztázatlanságára vagy dramaturgiai-nyelvi megoldásainak nagyvonalú kezelésére utal. Csak néhány közülük. A gyerekirodalomban előszeretettel használják a szójátékokra épülő, blikkfangos névadást – s ez általában Parti Nagytól sem idegen –, ám ezek többsége ezúttal elsősorban a felnőttek számára jelent poént (Dr. Kand Aloyz, Rókay Móric, Csajkovszkij, a hattyú, Kanóc Rómeó, Pinok Karcsi). Ugyanez mondható el a szövegben bőségesen előforduló idézetekről és utalásokról is (diákhitel, okostelefon stb.). Nem az álszenteskedés és a prüdéria nevében kifogásolhatók a szar, pöcs s egyéb hasonló kifejezések, hiszen nyilvánvaló, hogy e szavak egyetlen gyerek számára sem ismeretlenek, hanem azért, mert ezek elhangzása rossz, olcsó, nem a darab egészének színvonalához illő nevetési ingereket indít el. Az eredeti műből átemelődik Gepetto barátja, Rézorrú (itt Susara), de dramaturgiai funkciója nincs, s az első epizódok után már nem is jelenik meg. A bábok szerelmi szála erőtlen, zavaros (lásd: Artemon, Malvin emberszabású hű ebének reménytelen vonzalma gazdijához), s mivel a Pinokkió kalandjait magába foglaló fő cselekménnyel alig van kapcsolata, betétnek hat, holott feltehetően épp a kíméletlen világgal szembeni groteszk ellenpontnak kéne lennie (a kegyetlen valósággal szemben csak a bábok között születhet igazi érzelem).
Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Elek Ferenc
Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Elek Ferenc

Mindezt azonban nagyrészt elfedi a sok színváltozásos, pörgő, pontosan kidolgozott színpadi produkció. Khell Zsolt két oldalt, térbeli leporelló-szerűen kihajtható díszletelemekkel pillanatok alatt teremt új meg új helyszíneket. Nagy Fruzsina nagyszerű jelmezei kijelölik a karakterek lényegét: Pinok Karcsit (Haumann Péter) nagykockás, kék flaneling, a Rókát (Fekete Ernő) téglavörös zakó, vörös muszlin sál, feltornyozott haj, barkó és pofaszakáll, a Macskát (Elek Ferenc) fekete bőrzakó, kék sál, sötét szemüveg, a Tücsköt (Kovács Lehel) kinőtt, kopott frakkszerűség, rövid, kékmintás nyakkendő, illetve a címszereplőt (Keresztes Tamás) térd alatt végződő piros-fehér csíkos nadrág, letűrt fehér zokni, piros manósapka, matt-zöld zakó, nyakában kék-fehér csíkos nyakkendő-féle – meztelen felsőtestén néhány vonal jelzi a bábú fatexturáját, a faragás nyomát – jellemzi. Selmeczi György (a szöveghez hasonlóan) idézetekkel teli zenéjét négytagú zenekar játssza a háttérben.

Bár a színlapon az áll, hogy a Pinokkió „zenés gyerekbábthriller”, Ascher Tamás nem a történet thriller vonalát erősíti, a rémségek halmozása helyett játékosan stilizált színpadi világot teremt. A felszínes utalásokon kívül is felfedezhetünk ugyan mai valóságunkra vonatkozó reflexiót, de fontosabbnak tűnik egy örök gyermeki attitűd, a világot felfedező kíváncsiság, a bajokból való kievickélés, a magunkban és másokban való hit bemutatása. Nem a hurráoptimizmus vagy a didaktikus tanulságok jegyében, hanem a történet meseiségének finom túlzásaival és enyhe karikírozásával.
Rajkai Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt, PORT.hu
Rajkai Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt, PORT.hu

A társulat tökéletesen beszéli ezt a nyelvet, a színészek pontosan kidolgozott és találó karaktereket teremtenek, és estéről estére remek ensemble-teljesítmény születik. Az alakítások közül ezúttal csak egyet emelek ki, Keresztes Tamásét. Ascher egy interjúban úgy fogalmazott: „Pinokkiót akkor rendez az ember, ha van a társulatban valaki a címszerepre.” Itt van. Keresztes maga Pinokkió. Bravúros, egyszerre fölényesen akrobatikus és bábszerűen szögletes mozgása, csodálkozó, kutató tekintete, hol méltatlankodó, hol rácsodálkozó hanghordozása, az élmények habzsolását is kifejező felfokozott beszédtempója jellemzi a figuráját. Keresztes fabábújának alaptulajdonsága a kíváncsiság, ez mozgatja tetteit, ezért indul el, hogy felfedezze a világot, ez sodorja különböző veszélyekbe és kalandokba, amelyekből azonban mindig kivágja magát. Igazi hős. Gyerekhős. Pimasz és önbizalommal teli, ugyanakkor naiv és elesett. Alakításának egyik legszebb pillanata az, amikor az előadás végén hazamegy, s ott találja a letargiában lévő Gepettót. Keresztes úgy tudja kimondani az „Édesapám” szót, hogy abban az alak teljessége fénylik fel. A jelenet az érzelmesség és a groteszk határán egyensúlyoz, s hogy egy pillanatra sem billen el egyik vagy másik irányba, az egyaránt köszönhető Haumann Péternek, Keresztesnek, s természetesen Aschernek.   

A Katona József Színház produkciója végül is nem gyerekelőadás. De nem is felnőtteknek szóló. A közönségreakciókat figyelve, kitűnik: a felnőttek általában a szövegpoénokon nevetgélnek, a gyerekek a cselekményes fordulatokat követik figyelemmel. S ez tulajdonképpen így van rendjén egy olyan típusú előadásnál, mint ez, amelyet családi színháznak titulálnak. Nem vonom kétségbe az életkorilag homogén közönségnek szóló előadások létjogosultságát, de a 8-10 évesek számára már azt tartom ideálisnak, ha családtagokkal együtt kezdenek színházba járni. Különleges élmény az esti előadás, a későig fennmaradás, meg az, hogy a gyerekek felnőttekkel közösen nézik az előadást, és felmérhetetlen előnyökkel is jár, ha a látottakat a szünetben, hazafelé menet vagy később meg tudják beszélni kísérőikkel. A Katona Pinokkiója mindenekelőtt e szempontból fontos és hatásos vállalkozás.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek