Crulic, a túlvilágra vezető út
2012.11.28.

A lengyel börtönben jogtalanul fogva tartott, éhségsztrájkba belehalt román Claudiu Crulicról szóló dokumentarista animációs film a ’van-e élet a halál előtt?’ kérdésre könnyedén kínálkozó igen feleletet cáfolja. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Valós események adják az alapját Anca Damian animációs filmjének: 2007-ben Lengyelországban a helyi hatóságok tartóztatták le a harminchárom éves román állampolgárt, Claudiu Crulicot lopásért. És bár bizonyítani tudta, hogy még csak az országban sem tartózkodott a rablás időpontjában, mégis börtönbe került. A legkülönbözőbb fórumokat célozta meg panaszos leveleivel, ám hiába – válaszul csak a cinikus, süket csöndet kapta mind a román, mind a lengyel szervektől. Crulic a börtönben éhségsztrájkba fogott, és a negyedik hónap végére annyira legyengült a szervezete, hogy az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. 2008 január elején meghalt, az ügy pedig azonnal jelentős médiavisszhangot kapott: a román külügyminiszter lemondott, a lengyelországi román nagykövetet menesztették. 

Ez utóbbi tényekről a hetven perces animációs film utolsó képkockáiból is értesülhetünk: egy rajzolt tévékészülék képernyőjére vágva látjuk a négy évvel ezelőtti lengyel és román hírműsorok vonatkozó beszámolóit. Anca Damian különös hibridműfajt választott mozijának – ami nem mellesleg két évtizede az első román egészestés animációs film! –, hiszen a rendelkezésére bocsátott tényanyagot egy dokumentumfilmes körültekintésével rendszerezi és tárja elénk.

És mindeközben filmje mégsem ragad meg a kereskedelmi tévék hétköznap esti rémhíradóinak színvonalán, hiszen a rendező többet, mást akar ennél. Egyértelműsíti, hogy Crulic dermesztő kálváriájáért javarészt a bürokrácia és az adminisztráció kiszámíthatatlan útvesztői a felelősek, no meg az a közönyből és burkolt vagy nyílt idegengyűlöletből összegyúrt mentalitás, ami végérvényesen bűnösnek tekint mindenkit, aki így vagy úgy, de egyszer csak bekerült az igazságszolgáltatás szabad szemmel áttekinthetetlen nagy mechanizmusába. A dokumentarista alapvetésből is következően a film nem ítélkezik és nem vádaskodik: már-már elviselhetetlen az a szenvtelenség, amivel témáját és főhősét kezeli.

Ettől, meg a természetesen adódó fehér-fekete-szürke látványvilágtól lesz rendkívül nyomasztó a film hangulata, ám a szellemes és eredeti képi megoldások – mint amilyenek az olykor a számítógépes játékok primitív vizualitását idéző bejátszások, vagy például a paradicsomi lengyel börtönviszonyokhoz kedvet csináló gúnyos propagandafilm-betét –, a metszően pontos, lényegre törő, két hangon és két nyelven (románul és angolul szóló) szövegalámondások mindvégig fenntartják a figyelmet. Még úgy is, hogy az első jelenet Crulic letakart hullája mellett, anyja és nővére társaságában zajlik, vagyis nincs meglepetés, nincs happy end, rögtön tudjuk, hogy ugyanide fogunk visszaérkezni egy bő óra múlva. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Crulic figurája egyes szám első személyben beszéli el életét az első évektől az utolsó pillanatokig, közben tudatosítva a nézőben, hogy álljanak bár rendelkezésünkre vaskos akták, hosszas leírások magunk vagy embertársaink napjairól, a történet végén, a patológián úgyis csak legfeljebb egy közepes méretű bőröndbe belegyömöszölhető mennyiségű tárgy marad utánunk. És még vagy száz fotó: a teljesen átlagos szegény román családban eltöltött gyermek- és ifjúkor ezekről az archív felvételekről elevenedik meg – a fotókról kivágott arcokhoz gyakran animált testkontúrok tartoznak, s még az úttörők obligát csoportképét is sikerül emlékezetessé tenni a szélben bólogatva libbenő vörös nyakkendők szürreális látványával.

A szülőkkel töltött nem túl boldog évek, a megélhetés miatt korán abbahagyott iskola, a romániai forradalmat követő évek feketekereskedelmében való aktív szerepvállalás tökéletesen tipikus életútállomásoknak tűnnek: az 1975-ben született Crulic generációjából jó néhányan végigjárhatták ezeket a stációkat. Hosszabban időzünk a főhős majdnem halálos kimenetelű autóbaleseténél – mintha a film ezzel is azt sugallná, hogy Crulic jobban járt volna, ha élete akkor, 2000-ben lezárul. 

A film kétharmada aztán a börtönben eltöltött utolsó hónapokról szól, s az addig sem éppen a hurráoptimizmustól ragyogó képsorok itt jól érzékelhetően tovább sötétednek. Feltűnően megfogyatkoznak a fotódokumentumok is, hiszen a kíváncsi kamerák elől tiltott területre lépünk, helyettük idővel egyre kuszább, remegő kézírással készült naplórészleteket, a láthatatlan hivatalnokoknak címzett és iktatott leveleket, majd az azokra megkésve érkezett gépelt válaszokat látjuk. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A film következetesen ábrázolja a felnőttek, a Crulic élete fölött hatalommal rendelkezők világát – a tragikusan fiatalon meghalt férfi egy keveset tapasztalt ember naiv rácsodálkozásával szemléli az őt körülvevő világot. Gyerekkorában az elvált szülei helyett őt felnevelő nagynénik csupa szempilla, csupa comb körvonalai jelentették számára a biztonságot, s jellemző, hogy az intézményesült erőszak különböző képviselőit is csupán részleteiben, minden esetben arc nélkül mutatja meg a film. A Crulicot elfogó rendőrök vicsorgó-röhögő fogsorok, börtönbeli őreinek folyton csak a hátát látjuk, egyiküknek meg csupán a hatalmas, az egész vásznat betöltő pupilláját, ahogyan rendszeresen lesi a cellájában fekvő rabot.

Crulic testi állapotának leromlásával párhuzamosan egyre inkább elszakadni látszunk a hideg tényektől. Cellájának sarkában egykori énjének kontúrjai tűnnek fel, az éhezés okozta hallucinációk mindennapossá válnak. A börtönlét érzékletes bemutatását látva alighanem a háttérben láthatatlanul és mindvégig jelenlévő Kafka is megnyalná a tíz ujját. Az alapvetés mellett a befejezés is őt idézi: Claudiu Crulic halálától nem állt meg a világ, sőt valójában észre se vette azt senki. Egyszerűen elszivárgott a földi létből, mintha sosem járt volna köztünk.
Cím:  Crulic, a túlvilágra vezető út,  Rendező, forgatókönyvíró:  Anca Damian,  Zeneszerző:  Piotr Dziubek,  Vágó:  Catalin Cristutu,  Szereplő:  Vlad Ivanov