Ízek palotája
2012.10.24.

A nagyszívű séfasszony felsőházi karriertörténete biztosan meghozza az étvágyat egy bőséges vacsorához, egyéb erényeiről viszont nehéz számot adni. NAGY V. GERGŐ INKORREKT ÍRÁSA.

Úgy a félidő táján járhatunk, mikor Christian Vincent kellemdús mozija roppant drámai csúcsponthoz érkezik. A francia elnök privátkonyhájának elbűvölő séfasszonya ekkor ugyanis hirtelen fogja magát, és fülsértő robajjal lesöpri az edényeket a rezsóról! 

Megfagy a levegő. Az az asszony ad ily éles hangot most a dühének, aki ez idáig minden bajt és problémát pirospozsgás mosolygással és rendületlenül virágos kedéllyel viselt. Az az asszony néz most megrettent asszisztensére ennyire szigorúan, az a tündéri teremtés képtelen uralkodni vulkánerejű, pusztító haragján, akiből egyébként csak úgy árad a falusias báj, az ízes konyhaszag és a végtelen jóérzés! Mivelhogy szörnyű dolog történt az imént: kiderült, hogy az ebéd menüjén a sajtot desszertnek nyilvánították. Megrendülten áll a három ember egymással szemközt, ijedt a segédszakács, halálra rémült, és szólni is képtelen a zakóját szorongató asszisztens, a séf állapotáról pedig talán jobb nem is beszélni. Most mi lesz? Hiszen bekövetezett, amitől rettegtünk: ma a privát-konyhát igazgató asszonyunk helyett a központi konyha készíthet desszertet.

Ilyen drámai intenzitású pillanattal, ehhez fogható súlyú gonddal sem előbb, sem később nem találkozhatunk az Ízek palotája című francia gasztro-film megrázóan érdektelen cselekményében. Nem mintha nagyon forszíroznák az alkotók az ilyesmit, elvégre azért ez mégiscsak egy telivér háziasszony-mozi, amelynek fókuszában leginkább az a tüchtig, konyhai tüsténkedés áll, amelyet Catherine Frot (a történet szerint: Hortense) vezet elő a francia köztársasági elnök rezidenciájának alagsorában. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Ez a kisvárosból érkezett, csupa báj hobbi-szakácsnő azt a megbízást kapja az elnöki hivataltól, hogy a francia vidék egyszerű, nemes ízeit csempéssze az ország első emberének tányérjára – s mosolygós hősünk roppant elhivatottsággal lát hozzá a háziasszonyt próbáló feladathoz, na meg akkora szívvel, mint egy dagasztóteknő. De mennyi gond, mennyi kihívás, mennyi probléma akad még, míg az elnök végre hálát rebegve szorongatja meg legkedvesebb szakácsa kezét! Mert hát hol megváltozik az elnöki program, hol a szomszédból kell hozatni lazacot, ráadásul a központi konyhán csupa hímsovén, elhízott bunkó dolgozik, akik egyrészt gyanúsan méregetik, majd gúnynévvel illetik a vidéki ízekkel támadó hősnőnket, másrészt a féltékenység jegyében permanens háborút és választási kampányt folytatnak ellene – minek nyomán bepillanthatunk a legmagasabb rangú politikusok kegyeiért versengő szakácspolitika kulisszái mögé.  

Ám hogy ezen az úri tájon a legnagyobb sikerek sem mutatkoznak tartósnak, arról a nagyszívű séfasszony felsőházi karrierjével párhuzamban kibontakozó történetszál tudósít, melynek során az egykor makulátlanul elegáns hősnő a néhány évvel későbbi jövőben kibontott hajjal és mélabús tekintettel sétálgat egy antarktiszi kutatóbázis kopár környékén. Ide, a világ végére jött el hát, hogy az elnöki rezidenciában töltött idő feledhetetlen élményeit feldolgozza (most jelezzük: megrettenve lehet arra gondolni, hogy a film romantizáló politikus-képe, szelíd nemzeti öntudata és az állami pompa iránti faszcinációja milyen nevetséges vagy épp felforgató darabot eredményezne, ha a Sándor-palotában forgatnák ugyanezt) és itt, a kutatók szeretetétől övezve tapasztalja meg újfent a szakácsi örömök maximumát, amit egy elnyújtott búcsúbeszédben, illetve egy némileg kínos színházi előadáson a jobb sorsa érdemes színészek közvetlenül is szavakba öntenek. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
De ezen a ponton mi már két kézzel takarjuk a vásznat, s valahol messze járunk, egy olyan távoli, hívogató galaxisban, ahol az ilyen kábeltévés profizmussal levezényelt, minden gondolattól és értékelhető humortól irtózó, megveszekedetten ártalmatlan és örömtelen konzum-filmek nem hat kópiával indulnak a nézők kegyeiért, nem minősülhetnek bizonytalan ítészek révén érzékeny és kellemesen franciás műdarabnak, nem közölnek róluk lapok kritikát, hanem a videótékák legalsóbb polcaira száműzve, ócska, szakadozott, ízléstelen borítóval díszített dobozban várják, hogy gyanús tekintetű, középkorú férfiaknak okozhassanak homályos természetű, bűnös örömöket. Vagy akár asszonyoknak! 

De igazság szerint nincs az a francia konyha iránt megszállottan érdeklődő, meg egyáltalán, a főzésért vagy a talpra esett asszonyhősökért élni-halni képes, és a könnyű, ízléses szórakozás iránt elfogult szakácsnő, akinek ne tudnánk jobb programot elképzelni egy őszi estére.
Cím:  Ízek palotája,  Rendező:  Christian Vincent,  Forgatókönyvíró:  Christian Vincent, Etienne Comar,  Zeneszerző:  Gabriel Yared,  Operatőr:  Laurent Dailland,  Vágó:  Monica Coleman,  Szereplők:  Catherine Frot, Jean d\'Ormesson, Hippolyte Girardot, Arthur Dupont