Shakespeare: Athéni Timon / KoMa Társulat, Jurányi Inkubátorház
2012.10.11.

Próbálom megérteni, hogy a KoMa Társulat mi végre választotta ki Shakespeare drámái közül épp az Athéni Timont. Próbálom, de nem értem. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

A problémát túl egyszerű volna elütni annyival, hogy ez a darab rossz, félresikerült, jellegtelen vagy unalmas. Egyfelől e kijelentések nem is állják meg a helyüket, másfelől pedig, ha így volna, az előadás akkor is lehetne kiváló. Tudjuk, hogy a Hamletet is el lehet rontani, viszont még a telefonkönyvet is színre lehet vinni izgalmasan - a szövegnél fontosabb egy-egy markáns rendezői olvasat, újszerű értelmezés. Egy klasszikus mű esetében mindig az a legizgalmasabb, amikor annak új, eddig számunkra nem ismert jelentésrétegeivel találkozunk: egy Hamlet-előadás is akkor a legjobb, ha meglepődünk rajta, különben minek színház, ki lehet venni a könyvtárból, a neten is fent van.

Mohai Tamás, Jaskó Bálint
Mohai Tamás, Jaskó Bálint
Nem illik ilyet mondani, mégis azt gondolom, hogy az Athéni Timon Shakespeare méltán elfeledett darabja. Egyszerűen azért, mert nem állta ki az idő próbáját: a zsugoriság, gazdagság és nagylelkűség benne megjelenő képei nem kompatibilisek azzal, ahogy manapság e tulajdonságokat értelmezzük, Timon figurája pedig túlságosan elnagyolt és szélsőséges.

Nagy fába vágta hát fejszéjét Zrínyi Gál Vince, amikor úgy döntött, aktualizálja a darabot, s hogy kísérlete nem lett száz százalékig sikeres, annak valószínűleg az az oka, hogy koncepciója és eszközei nem voltak eléggé radikálisak. A KoMa előadása egy olyan Timon-olvasatot állít elénk, amely egy filantróp, önzetlen ember meghurcoltatásán és a társadalmi összefogás teljes hiányán alapul. Ezt támasztja alá az, hogy a Timont körülvevő társaság, a szenátorok, urak, szolgák és kurvák - akiket Jaskó Bálint és Mohai Tamás alakítanak - mind groteszk alakok, s velük szemben Zrínyi Gál Vince Timonja életszerű és mélyen emberi figura.

A felfogás, miszerint Timon a feltétlen jóság megtestesítője, már a darab olvasásakor is paradoxon, hiszen a gazdag mecénás nem azokon segít, akik valóban rászorulnak a segítségére, hanem amúgy is tehetős barátait halmozza el ajándékokkal. Legnagyobb hibája pedig valószínűleg az, hogy a szeretet és a pénz egymástól pregnánsan elváló paradigmáját próbálja meg összemosni, és amikor rájön, hogy módszere hibás volt, nem magát, hanem a világot okolja.

Zrínyi Gál Vince, Horváth Illés
Zrínyi Gál Vince, Horváth Illés
Ez utóbbira egyébként az előadás reflektál, kiemelt szerephez juttatja ugyanis Apemantust. Horváth Illés figurája egyszerre bölcselkedő szkeptikus és lázadó kamasz fiú. Ő is roppant szélsőséges figura, aki képtelen kapcsolatokat teremteni a világgal, ám közel sem annyira végletes, mint Timon. Apemantus folyamatosan figyelmeztet az egyoldalú adakozás tarthatatlan és értelmetlen voltára, ám erről a főszereplő nem vesz tudomást, s később is képtelen vele azonosulni: ahogy optimizmusa, úgy pesszimizmusa is sokkal végletesebb, mint Apemantusé.

Az előadás legaktuálisabb része a kölcsönökért kuncsorgó Flavius jeleneteiben jut érvényre. Ezen a ponton azért eszünkbe jut a svájci frank alapú hitel, a magánnyugdíjpénztár, az IMF és az a pillanat tört része alatt lejátszódó fordulat, amely alatt egy tehetősebb ember földönfutóvá válik. Nem segít ezen semmi, nincsenek se barátok, se szociális háló. A hatalom két megtestesítője, a szenátus tagjai a nézőtér legfelső sorában ülnek, térben és fénnyel is elválasztva a többi szereplőtől, és biztonságos távolból utasítják el a segítségért fohászkodókat. Kis fricskaként pedig azt javasolják Flaviusnak, hogy pályázzon, mert ez az egyetlen útja a pénzszerzésnek. Amikor elhangzik ez a mondat, kicsit megnyílik a fantáziánk, eszünkbe jut rengeteg sikerre vitt pályázat a függetlenek szférájában és néhány híres jelenet a Fesztivál Balett előadásaiból...

A térszervezés egyébként nagyon hasonlít a Krétakör hamlet.ws című előadásának a terére: négyfelé osztott nézőtér veszi körbe a színpadot, a szereplők a közönség soraiban foglalnak helyet, folyamatos kontaktust tartva a körülöttük ülőkkel. Timon például első jelenetében végigmegy az egyik sor előtt, s egyenként kezet fog mindenkivel, bemutatkozik nekik. A többi szereplő hétköznapi viseletét csak az ő ruhája töri meg kissé: inget és kötött mellényt visel, amitől egy árnyalattal elegánsabbnak hat, mint a többiek.

Az előadás ritmusát zenei betétek strukturálják. A nagybőgő egészen jól megfér a szivárványszínű gyerekxilofon mellett, és a zene nemcsak felpörgeti a jeleneteket, hanem egyúttal humorforrásként is szolgál. A legszórakoztatóbb pillanatok egyike az, amikor Timon hitelezői a tékozlásról énekelnek, s körbetáncolják pórul járt adósukat. Egy másik jelenetben Timon lakomáján táncolnak az örömlányok: Jaskó Bálint és Mohai Tamás ágyékuk előtt kis, gömb alakú ritmushangszereket ráznak, s közben önkielégítést imitálva visító fejhangon énekelnek.

Herczeg Tamás. Fotók: Wábner Csapó József
Herczeg Tamás. Fotó: Wágner Csapó József
Miután a mizantróppá változott Timont az erdőben eléri a vég, Alcibiades (Herczeg Tamás) és serege elfoglalják Athént. A KoMa előadásában ugyanúgy, mint Shakespeare drámájában, a szenátus elnyomása alól szabadul fel a város, hogy aztán a hadvezér igazságot szolgáltasson, s Timont illően eltemettesse. A befejezés kortárs horizontból tekintve azonban kifejezetten problematikusnak tűnik, még akkor is, ha az újonnan jött hatalom kompromisszumokra törekszik. A militarista elnyomás, az erőszakos hatalom győzelme ez, amely valószínűleg nem a vágyott demokrácia és társadalmi konvergencia kulcsa, ahogy a szenátus hatalma sem volt az, s nagy kár, hogy az előadás befejezése erre nem mutat rá.

Korrekt előadás az Athéni Timon. De csak korrekt, mert nem vájkál a szöveg mélyrétegeiben. Ezért pedig valószínűleg a drámaszöveg felelős, amely nagyon kevés konkrét referenciával bír a mai társadalmi viszonylatokra nézve. Függetlennek lenni azért rossz, mert kevés a támogatás, és azért jó, mert nem kell egy színház profiljához és műsorpolitikájához alkalmazkodni. Az ember azt visz színre, amit csak szeretne, és úgy, ahogy szeretné. A többi már csak kreativitás és bátorság kérdése.
 
Szerző: Puskás Panni
Rendező:  Zrínyi Gál Vince,  Játsszák:  Zrínyi Gál Vince, Horváth Illés, Herczeg Tamás, Viczei Zsolt, Jaskó Bálint, Mohai Tamás, Mervel Miklós,  Dramaturg:  Fekete Ádám,  A rendező munkatársa:  Anka Kristóf,  Zene:  G. Szabó Hunor,  Produkciós vezető:  Kulcsár Viktória