Bölcsődal, avagy mint erdőben a vadnyom / Kaposvári Egyetem, Zsámbéki Színházi Bázis
2012.10.02.

Szappannal szájat mosatnak velünk, ha szóvá tesszük, hogyan jelenik meg a „család” elvont ideája a valóságban – finoman szólva – a maga tökéletlenségében. Ma nem a gyerekbántalmazás illetlen, hanem ha valaki beszélni akar róla. HERCZOG NOÉMI KRITIKÁJA.

„És akik a rossz művészetben nyugodtan eltűrik a szörnyű kegyetlenséget, tiltakoznak, ha netán az egészséges érzékiség helyet kapna a jó művészetben. Ez kultúránk egyik legfőbb erkölcsi ellentmondása. [...] Ha ugyanis a művészet nem foglalkozna az erőszakkal, akkor nem áshatna le a dolgok mélyére. Erőszak nélkül a világban kizárólag jóság létezne, márpedig az irodalom elsődlegesen nem a jóságról, hanem a gonoszságról szól.” 

Czakó Julianna és György Zoltán Dávid
Czakó Julianna és György Zoltán Dávid
Eric Bentley sorait a művészetellenes puritánokról nem csak azért érdemes a gyermekbántalmazást tematizáló Bölcsődal... fölé emelni, mert a Kaposvári Egyetem vizsgaelőadását „minősíthetetlen tartalmi elemei miatt” az önkormányzat eltanácsolta eredeti bemutató-helyszínéről. Hanem mert eleve bátornak számít az előadás témaválasztása, hiszen mostanra sok szempontból hangadókká váltak az erőszak látványától viszolygó (suttyomban talán „tyúktolvaj”) finom mimózalelkek. A hatalom képviselőitől a bemutató óta még az is elhangzott, hogy helytelen együtt emlegetni „család” és „erőszak” gondolatkörét. Szappannal szájat mosatnak velünk, ha szóvá tesszük, hogyan jelenik meg a „család” elvont ideája a valóságban – finoman szólva – a maga tökéletlenségében. Ma nem a gyerekbántalmazás illetlen, hanem ha valaki beszélni akar róla. A Kaposvári Egyetem előadásai nem először tapintanak rá a legidőszerűbb kérdésekre. Tavaly a Mohácsi-osztály Vízkeresztje (az előadásról szóló kritikánkat l. itt a szerk.) sem óvatoskodott a Shakespeare-dráma nem-cseréjéből adódó asszociációkkal, idén Rusznyák Gábor végzősei csinálták meg az Új Színház-projektet, most pedig a Bölcsődalt, melynek hosszú címe (Bölcsődal, avagy mint erdőben a vadnyom) talán elődjére, a Vízkeresztre válaszol (Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó…), és egyenetlenségei ellenére is igen fontos előadás.

Nem is olyan régen, a kiváló Jógyerekek képeskönyve kapcsán fogalmazta meg Tompa Andrea, milyen gyakran visszatér a drámairodalomban a kitett, megtagadott gyermek oidipuszi témája, a megölt-felfalt gyermek Médeia és Atreusz történetéből ismert motívuma. Szintén ő idézte Georges Banu A gyermek halálától - a gyermek megöléséig című vonatkozó esszéjét és a gyerekbántalmazás bohózatírói hagyományát is, „amikor például Chaplin a talált kölyköt nézegeti negédesen, majd egy csatornafedél felé kacsintva azon tűnődik, talán mégis inkább megszabadulhatna tőle.” A gyerekkel szembeni erőszak témája megjelenik a magyar drámairodalomban is, Pintér Béla, Tasnádi István, Háy János darabjaiban, és a sort hosszan lehetne folytatni. 

Vlasits Barbara és Lakatos Máté
Vlasits Barbara és Lakatos Máté
A kaposvári vizsgaelőadás tónusa a véres témát nem annyira mitizálva, mint inkább hírszínházian és fekete humorral közelíti meg. Gyerekdalocskákat épp olyan nehéz ártatlannak tekinteni, mint Freud után magát a gyereket. Idegen nyelvű példát véve a „Ring-a-Ring o’ Roses” kezdetű kedves mondókáról például úgy tartják, a döghalál pusztította XIX. századból maradt ránk („We all fall down” – „mind elhullunk”), tehát öntudatlanul is haláltáncot dúdolnak gyerekeiknek a szerető édesanyák. Ehhez hasonló kettősségre épít az előadás: a betétdalok, bölcsődalok, még inkább a giccses, szüleiknek hálálkodó Bródy- vagy Koncz Zsuzsa-slágerek az előadás legerősebb pillanatai - olyan jelenetek között hangoznak el, amelyek tökéletesen rácáfolnak a dalok ártatlanságára. 

Kegyetlenség-etűdöket látunk, jól működő varieté szerkezetben felvonultatva. Hiába indult ki az osztály egy drámaszövegből, A tavasz ébredéséből, végül olyan, egymástól különálló etűdök születtek, amelyeket nézve ez a kiindulópont többé nem érdekes. Sokkal több joggal merülhet fel a nézőben a Feketeország németes szikársággal elmondott, minden fajta naturalizmust nélkülöző erőszak-ábrázolása, amely előadás szintén hírekből indult ki, mint minden valószínűség szerint a Bölcsődal is. A Feketeország „Hasítom a levegőt” kezdetű jelenetének beszédhagyományát vitte tovább Rusznyák Gábor: a bántalmazás történetét rezzenéstelen arccal mondják el a színészek, például a szelíden tárgyilagos, nagyszerű Gergely Rozi, akit a jelenetben vagy egy tucatnyian erőszakolnak meg. 

Olykor kevésbé szerencsések, kicsit könnyen adódóak a megjelenítésre tett kísérletek, a kempingsajt mint sperma még elmenne, de ennél több naturalista próbálkozás is akad, sodrófával szimulált aktus, stb. Kétségtelenül egyféle kontraszt, a szikárabb etűdök és az őket megszakító betétdalok ellentéte alkotja a szerkezetet. De a változatos hírek így is elég izgalmassá tudják tenni az előadást, a gyerekbántalmazás szokása kultúrákon is átível: látunk arab és magyar erőszakot, babát, kisgyermeket és tinédzsert bántalmazó szülőt, testvért, osztálytársat, papot. A hírlapszínházi hagyományhoz híven friss, pergő, különféle variációk követik egymást, reggeli fogmosás közben megerőszakolt tinédzserekről, mélyhűtőbe rejtett bébihullákról. Mosolygó arccal, bűbájos mosollyal és tárgyilagos hangon beszélnek a kegyetlenségről Rusznyák színészei. 

Régóta szeretném leírni, mennyire nagyszerű Rainer-Micsinyei Nóra, nem is csak ebben az előadásban. És szintén kiemelkedőek Sipos György, György Zoltán Dávid, Gergely Rozi és Lakatos Máté. (Az előadást Zsámbékon láttam, amikor az osztályból ketten hiányoztak.) Folytatódik a tendencia, hogy a legfontosabb bemutatók között vizsgaelőadások szerepelnek. Családon kívüli bántalmazás, ha ezeknek a színészeknek nem jut méltó hely, feladat. 
 
Cím:  Bölcsődal, avagy mint erdőben a vadnyom,  Rendező:  Rusznyák Gábor,  Osztályvezető tanár:  Rusznyák Gábor,  Szereplők:  Czakó Julianna, Deák Péter, György Zoltán Dávid, Krajcsi Nikolett, Lakatos Máté, Mohácsi Norbert, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos György, Tolnai Hella, Varga Norbert, Vlasits Barbara