20 forintos operett
2012.09.20.

Kevés olyan tényező lehet a VIII. kerület sűrűjében lakó gyerekek életében, amiért irigyelni lehet őket, ám a 20 forintos operettben való részvételért sok mindent megadtam volna. A projekt által elfoglalt telken tölteni a nyár legszebb napjait vetekszik Tutajos és Bütyök tüskevári kalandjaival. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Mókusünnep
Mókusünnep
Kissé zavarba ejtő arra a kérdésre válaszolni, hogy miről is szól a 20 forintos operett. Puffogtathatjuk a divatos frázisokat: utcaszínház, terek újrahasznosítása, városfantázia, nyitott művészeti műhely, helyi közösségi projekt, újrahasznosított anyagokból készülő többfunkciós mobilszínház. Bár olvasni is teher, felsorolhatjuk az alkotókat tömörítő szervezeteket és partnereket: a fő kezdeményező a Sarah Günther vezette németországi Mobile Albania és a Pneuma Szöv., a partnerek között a német Schering Alapítvány, a MitOst, a FÜGE, a Menhely Alapítvány, a Fedél Nélkül. Vagy megkísérelhetjük egy mondatba foglalni, hogy mi történt a projekt során: (színházi) alkotók elfoglaltak egy üres telket a VIII. kerületben, és az ott lakókkal, a környékbeli menhelyek vonzáskörzetében élő hajléktalanokkal együtt építettek egy mókust, melyet a Mókusünnepen, egy szeptemberi szombat délután eltoltak a Kálvária térig. 

Mindez elég bizarrul és ködösen hangzik, s talán nem is meglepő, hogy a projekt híreiről kommentezők céltalan pénzkidobást, a szobor esetleges fémtartalma miatt sokba kerülő biztonsági őrt, identitászavaros, befüvezett, önmegvalósító hippiket emlegetnek. A kortárs művészetek felöl közelítő kívülállók pedig meglehetősen gyengécskének tarthatják azt a performanszot, melyben egy műanyag palackokból összerakott mókusszoborból bömbölő diszkóslágerekre táncolnak esernyőket nyitogató gyerekek. 

Tény, hogy az alkotó-részvevők nincsenek könnyű helyzetben, amikor kommunikálni akarnak egy efféle projektet: hiába van blogja, Facebook-oldala és -eseménye, ha valaki nem látogat el a helyszínre, nehezen tudja kihámozni az egyébként bőséges anyagból a lényeget. Mert épp a részvétel, a figyelemmel követés a legfontosabb: nem egy többé-kevésbé kész előadásba torkolló próbafolyamatról van szó, és – amit a kívülállóknak talán a legnehezebb elviselni – egyáltalán nem a (hagyományos értelemben vett) nézők kielégítése a cél. 

Fotók: Fekete Hajnal
Fotó: Fekete Hajnal
Hanem a találkozások lehetőségének létrehozása, melyhez először is fizikailag kellett teret biztosítani – vagyis a projektet megálmodók (egészen kétkezi módon) gyomtalanítottak, kitakarítottak egy üres telket a Tolnai utca 23. szám alatt. Majd – a mókus építésének apropóján vagy hozzá kapcsolódóan – alakították ki azokat a szellemi erővonalakat, melyek mentén a találkozások és a kommunikáció létrejöhetett. A nyitott műhelybe bárki betérhetett, és részt vehetett az órarend szerint meghirdetett jógaórán, masszázstanításon, íróműhelyen, táncórán, angolórán, stb., segíthetett a mókusépítmény hozzávalóinak összegyűjtésében és magában az építésben, vagy egyszerűen csak beszélgethetett a jelenlevőkkel. A projekt kezdeményezői tehát – hogy visszautaljak az egyik kommentre – nem a saját, hanem a környékbeli gyerekek, hajléktalanok, a ráérő szomszédok „önmegvalósításához” nyújtanak segítséget, miközben nyilván az ő világlátottságuk, tudások is jócskán gyarapodott a józsefvárosi történetek, a néhány háztömbnyi terület és lakóinak alapos megismerésével. 

Mindezek ellenére az utolsó, illetve legutóbbi fázisnál (a projekt létrehozóinak reménye szerint lesz folytatás), a Mókusünnepnél is megérte csatlakozni: végre nem ugyanazok az emberek csináltak ugyanazoknak az embereknek színházat, végre nem (csak) ugyanazokat az arcokat lehetett látni. S a társadalom peremvidékein élőkről mégoly sokat olvasó értelmiségiek, hacsak nem laknak valahol a közelben, valószínűleg ritkán jutnak el e hús-vér valóságba, mely megdöbbentő képeket produkál. Miközben a vidám, daloló menet a hatalmas mókus-szoborral a Kálvária-tér felé tart, elmegyünk például egy részeg ember mellett, aki saját piszkában, letolt gatyával tántorog. Ekkor válik valóságosan is a béke és a szolidaritás szigetévé a Mókus-menet, mely úgy tör előre a romos utcákon, mint valami felhőtlen, nevető zárvány az ártalomban.
Szerző: Rádai Andrea