Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HALOTTLÁTÁS ORRVÉRZÉSIG

Titokzatos társulat
2012. szept. 11.
Ha három éven át zaklatsz valakit az üzeneteiddel, úgy ne lepődj meg azon, hogy más komoly mentális problémádra is fény derül. Röviden talán csak ennyi Ferzan Özpetek legújabb filmjének tanulsága. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Lakásszemle és hurcolkodás Róma Monteverde nevű kies negyedének egyik ódon házában – így indul a Titokzatos társulat című alkotás, félreismerhetetlenül a szolidan temperált olasz tévéfilmek modorában. Ha déliesebben tűzne a nap és előbukkanna egy holttest, akkor ez lehetne akár a Montalbano felügyelő is, míg ha egy zajos família sürögne-forogna a nyitópercekben, bízvást hihetnénk, hogy valamelyik Berlusconi-tévécsatorna 3-5 részes családi mulatságának nyitóepizódját látjuk.

Csakhogy ez itt az új Ferzan Özpetek-film, annak összes ismertetőjegyével, s mi nézők meg, korántsem mellesleg, nem a tévékészülék előtt, hanem egy vetítőteremben ülünk, szóval felettébb indokolt, hogy egy-két perc elteltével kiszakadjunk az olasz filmes-tévés hangulatvilág oly megnyugtató egyneműségének jóérzéséből és ráhangolódjunk a legjobb pillanataiban már-már kultuszfilmesnek látszott rendező faltól-falig univerzumára.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Nos, Pietro, az éjszakai croissant-sütő, reménybeli színművész és halk szavú meleg épp most költözött Rómába, hogy legalább térben közel kerüljön színészi álmainak megvalósulásához és ahhoz a boldogtalan férfiúhoz, akit egy évekkel korábbi röpke viszony óta nem szűnő érdeklődésével bombáz. Dióhéjban ennyi lenne a történet, ha kisvártatva nem bolondítaná meg a történetet egy többszemélyes szellemjárás, amely allúzióival A canterville-i kísértettől Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című remekén át egészen a Júlia és a kísértetekig seregnyi külső áthallást kínálhat számunkra, jótékonyan feldúsítva az amúgy leginkább csak korábbi Özpetek-filmekre emlékeztető szüzsét.

A lakást akkurátusan megszállva tartó társaság egy szerény létszámú, ám kompakt színésztársulat, amelynek tagjait valamikor a második világháború sűrűjében érte utol a rejtélyes végzet. Hamar közös hangot találnak Pietróval, aki utóbb belenyugodva a ténybe, hogy az estélyi ruhába és színpadi sminkbe öltözött seregletet csupáncsak ő észleli, kisvártatva már a hobbiját is megosztja velük: együtt ragasztgatják albumokba a Híres olaszok kártyasorozat darabjait, a semmit sem érő Verditől a csakis a legnagyobb szerencsével megkaparintható Garibaldiig. S boldogan élnek, amíg meg nem halnak – mondhatnánk, csakhogy ugye ők már meghaltak, s éppenséggel el is távoznának egykori szálláshelyükről, ha valaki végre megmondaná nekik, mi lett valahai sztárjukkal, a szépséges Livia Morosinivel. És a jó Pietro hajlandó is nyomozásba kezdeni, fáradozása pedig a transzvesztita maffia segítségével már-már eredményre is vezetne, ha a nyomozómunka közepette egyszer csak el nem eredne a fiatalember orra vére, hogy aztán rögvest ájultan hulljon egy római metrókocsi padlatára. Merthogy láss csodát, ő valójában csupáncsak képzelte mindezt az egészet… Illetve dehogy is… Vagy talán mégis? … Ha csak úgy nem.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu

A fenti, szemérmetlenül bő lére eresztett történetmesélés alighanem körvonalazta valamelyest, hogy ritka blőd sztorival ülünk szemközt a vetítőteremben, amelyet érdemben csak két dolog menthet: Özpetek elvitathatatlan tehetsége a kellemes-érzelmes pillanatok megteremtéséhez, valamint a szerencsés színészválasztás. S ezek részben valóban mentik a filmet, mert a főszerepet alakító Elio Germano például egészen remek színész: elkerekedett szemeivel és épp csak hajszálnyit effeminált gesztikulációjával ő maga az enyhén hóbortos talján báj. Sablonosságában is életteli a vérmes unokanővér figurája, s persze mindenestől jó a halott színésztrupp, a nagybajszos mókamester töröktől a kövér kisfiúig. S mintegy kései jutalomjáték gyanánt brillírozhat Özpetek filmjében egy idős olasz színésznő, a majd’ kilencvenéves Anna Proclemer, aki éppen hetven esztendővel színpadi és filmes debütálása után itt most eljátszhatja a kegyetlenségig érzéketlen színészi önzés agg, ám eleven emlékművét.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek