Beszélgetés Molnár Piroskával / Színikritikusok Díja 2012
2012.09.09.

A Nemzeti Színház előadásában, A tanítónőben nyújtott alakításáért kapott jelölést Molnár Piroska, a Színikritikusok Díja női mellékszereplő kategóriájában. A magyar kritikáról kérdeztük. PROICS LILLA INTERJÚJA.

Molnár Piroska. Fotó: Znamenák István
Molnár Piroska. Fotó: Znamenák István
Revizor: Emlékszel arra, mikor jelent meg először kritika rólad?

Molnár Piroska: Harmadéves koromban a Tháliában játszottam A per című Kafka elbeszélésből Gosztonyi János által rendezett előadásban, amelyről aztán Nagy Péter, aki később színházigazgató lett, írt kritikát. Rólam szólva ráadásul nagyon jót, ami anno szenzációszámba ment, mert akkoriban nem volt szokás főiskolásról írni sem, nemhogy dicsérni.

R: Attól fogva figyelted, mi jelenik meg rólad?

MP: Egy ideig még nem, inkább elém tették barátok, kollégák, ha megjelent valami. Később kezdtem csak el rendszeresen kritikát olvasni. Az ember idővel tudomásul veszi, hogy ez is hozzátartozik a színházhoz, aztán ennek az izgalma is elmúlik a fiatalsággal együtt.

R: Vannak azért emlékezetesebb írások?

MP: A Kozma, a Jelenetek egy kivégzésből, a Csárdáskirálynő után megjelentek olyan kritikák, amelyek alaposabban elemezték a munkámat. Máskor pedig volt olyan odavetett mondat, amelyről pontosan tudom, hogy nem igaz. Amikor végigcsinálok egy munkát, én tudok arról a legtöbbet – hogy egy kritikus mit lát abból, és mit ír meg, az ő dolga, ám aligha tudhatja az igazságot. Egyszer Zsámbéki Gábor kérdezte azt, amikor éppen elkeseredtem egy kritika miatt, hogy ki szerződtet téged jövőre, és kivel játszol majd együtt. Idővel minden színész megtanulja ezt.

R: Valóban életszerű, hogy az ember tudja a saját munkájának a minőségét. De hogyan lehet ezt a képességet karbantartani, netán élesíteni?

MP: Ha a színész belekerül egy társulatba, amelyből nemsokára ki sem lát, akkor időnként érdemes léptéket váltania és ránézni magára kívülről. Érdemes meghallgatni azoknak a véleményét, akik éppen messzebbről tudnak rátekinteni, és akiben személyesen is bízik – nemcsak magára, de a környezetére vonatkozóan is. Ugyanezért fontos a tágabb szakmába is ki-kitekinteni, már amennyire az embert a munkája engedi.

R: Lehet kritikusban is megbízni így, személyesen?

MP: Nem, mert nem látja a folyamatot. Csak belső színházi ember jöhet szóba: partner, rendező, olyasvalaki, akivel már dolgozott. Az már régen rossz, ha egy színész figyelmét egy kritikusnak kell valamire felhívni. Az ugyanis azt jelentené, hogy már letettek róla a társai, hogy nem szóltak neki, vagy netán szóltak, csak nem hitte el.

R: S mi lenne, ha a kritikus praktikusan figyelemmel követné a próbafolyamatot?

MP: Beleesne abba a hibába, amibe a színész is szokott: megszeretné az egészet, akkor pedig nem tudná kívülről nézni, amit lát. Ez a huszonkettes csapdája.

A tanítónőben. Fotó: Horváth Judit
A tanítónőben. Fotó: Horváth Judit
R: A színházcsinálás felől tehát némiképp kétséges a kritika értelme.

MP: Nyilván az olvasóknak fontosabb. Bár nálunk a kritika nem befolyásolja úgy a közönséget, mint Amerikában, Angliában, ahol akár hajnalig is fent maradnak a társulatok, hogy elolvassák az első kritikákat. Attól függ ugyanis, mennyien akarják majd megnézni az előadást. Formailag egyébként nem különböznek ezek a hazai írásoktól. Meglehet, egyszerűen máshogy viszonyul a kultúrafogyasztó társadalom a kritikához. Úgy tűnik, ott valamilyen okból hisznek a kritikusoknak, nálunk ellenben a nézői szájhagyomány az erősebb.

R: Van olyan ismert fordulat a kritikákban, ami felbosszant?

MP: Nem is bosszant, inkább jókedvre derít, amikor azt kezdi magyarázni valaki, ő hogyan csinálta volna – akkor tisztán látszik, hogy fordítva ül a lovon.

R: Mennyire érdekes az, hogyan ír valaki?

MP: Nyilván érdekes. Vannak szerzők, akik olyan karakteresen írnak, hogy mindenki ismeri is őket. Ugyanakkor nem biztos, hogy tartalmi kérdésekben kompetensebbek, sőt még az is előfordul, hogy cserébe az extravaganciáért, igazságtalanok. Az írás felől építkeznek, nem pedig az előadás felől. Nekünk a szaklapok többet mondanak – ha végre eljutok nézőként színházba, akkor nagy érdeklődéssel olvasom a vonatkozó elemzéseket.

R: Rengeteg jó munkában volt és van részed – a kritikák hosszú időre visszamenőleg szinte kizárólag pozitív módon beszélnek a munkádról. Feltételezem, az is előfordul, hogy nincs minden felkérésre időd. Lenne-e olyan munka, vagy rendező, amelyre vagy akire azért feltétlenül ráérnél?

MP: Zsótér Sándorral szívesen dolgoznék együtt.
Molnrá Piroska és Znamenák István a Te meg én című előadában. Fotó: Gordon Eszter (A képek forrása: Nemzeti Színház)
Molnár Piroska és Znamenák István az Én vagyok a Te című előadásban. Fotó: Gordon Eszter (A képek forrása: Nemzeti Színház)
R: Szakmán belül szokás megmondani a meglátásodat annak a munkájáról, akivel együtt játszol?

MP: Egy jó rendezőnél ilyenre nincs szükség. Persze a színészek kérésre akár tanácsot is elfogadhatnak egymástól, azonban az ember magától nem mond ilyet. Mert az úgy tűnhet, mintha jobban tudná azt is, másnak mit kell csinálni, ráadásul a legjobb szándékú tanács is sülhet el rosszul.

R: Én pedig több színésztől is hallottam már, hogy azért szeretnek veled dolgozni, mert segíted, támogatod őket.

MP: Talán azzal, hogy minél jobban próbálom a dolgomat tenni. A színészmesterség tanárunk, Pártos Géza mondta: egy jó partnerre csak oda kell figyelni, aki aztán ingyen és bérmentve megadja, amit kell. Direktben nem is szoktunk beszélni ezekről a dolgokról, mert értjük egymást anélkül is.

R: Hogy tetszik az újféle kritikus díjátadó gála?

MP: Nem különösebben, mert ez nem az én világom. Sok megjátszás van ebben a helyzetben. Ugyanakkor elfogadom, hogy ez a trend, és így nagyobb eseményt lehet keríteni belőle. Szintén meg lehet érteni, hogy a kritikusok is észre akarják vetetni a munkájukat. Idén műsorvezető is leszek, ami már akkor eldőlt, mielőtt kiderült volna, hogy jelölt lettem. (A tanítőnő című előadásról szóló kritikánk itt olvasható - a szerk.) Remélem, más kapja a mi kategóriánk díját, és akkor nem kell kilépnem a szerepemből.
Szerző: Proics Lilla