A Ránki család zongorahangversenye / 5. Esztergomi Liszt Hét
2012.09.03.

A Ránki család adott koncertet az ismét jelentős és kevéssé ismert műveket egyaránt felsorakoztató Esztergomi Liszt Hét utolsó előtti napján. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.

A Bazilika avatójára írt miséje okán is a városban nagy tiszteletnek örvendő zeneszerzőt, Liszt Ferencet ötödik alkalommal ünnepelte fesztivál. A nagyszabású művek helyett a kamarakoncertet elsősorban a családfő, Ránki Dezső miatt választotta a jelen sorok szerzője, tehát akár csalódásként is megélhette volna a pazarul felújított – az egyházi székhelyhez végre méltóvá tett –, a Hitfőiskolához tartozó Szent Adalbert központban felvezetett Liszt-művek előadását. Ugyanis az est nem annyira a papának, hanem inkább kisebbik fiának, az 1995-ben született Ránki Fülöpnek adott alkalmat arra, hogy Liszt segedelmével megmutassa képességeit. 

Klukon Edit és Ránki Dezső
Klukon Edit és Ránki Dezső
Ez az est, jobbára, Ránki Fülöp estje lett, az ő eddigi legfontosabb koncertjévé vált. És nem hogy csalódás nem érhette a jelenlevőket, de nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy lényeges esemény tanúi voltak a szerény akusztikájú Konferencia teremben helyet foglaló hallgatók. Ránkiék gyermeke – minden kisebb bizonytalanság ellenére is állítjuk – jelentős koncertet adott. 

Akinek van otthon zongorája, tudhatja, hogy a gyermekek előszeretettel veszik azt kezelésbe már tíz hónapos korukban. Amint fel tudják húzni magukat billentyűmagasságba, játszani kezdenek a hangszerrel. Tehát nem sok értelme van leírni azt, hogy kit mikor kezdett el érdekelni a hangszer: egy olyan családban, ahol ketten is kiváló zongoristák, a gyermekek el sem tudják kerülni a hangot adó eszközöket. Ránki Fülöp hivatalos életrajzából tulajdonképpen felesleges idemásolni, hogy már három évesen elkezdett hallás után játszani, ám az mindenképpen fontosnak tetszik, hogy első tanára Becht Erika volt, és a zeneiskolák szolfézs versenyeit is megnyerte. 

Az elsőként megszólaltatott Liszt-műhöz nem is elsősorban manuális készségek szükségeltettek, hanem inkább érettség, komolyság: e művet, Liszt Resignazione című elmélkedését, úgy kell megszólaltatni, hogy abban minden hang átgondolt legyen. És csak akkor szabad leütni ezeket a lassan, mintegy másodpercenként egymást követő hangokat, ha a játszó azokat megfontolta, és úgy üti le őket, mintha az a következő hang lenne a mű egyetlen lehetséges - hangbéli - folytatása. Ez a zenei meditáció – hasonlóval csak a XX. században találkozni, ilyen John Cage In a Landscape-je – annak ellenére, hogy (látszólag) nem követel sokat az előadótól, a legkevésbé sem való tizenhét éveseknek. Ránki Fülöp érzékenyen játszott, a mű kívánalmainak megfelelően, olyan magabiztosan lépve be Liszt legbelsőbb világba, ahogy még nála jóval érettebb előadók sem. Határozottan, ugyanakkor körültekintően ütötte le a hangokat. A mű olyan lett, mintha egy hosszú és elmélyült gondolkodás közben született volna meg - előttünk. 

Az ezt követő J. S. Bach gisz-moll fúga kissé éretlenebb volt, különösen a kezdés tűnt homályosnak, ám ebből sem hiányzott a virtuozitás és a komolyság. A csöndes kezdés után fokozott várakozást kelthetett – azokban legalábbis, akik tudták, hol tart a koncert, mert az ifjú előadó nem tartott a művek közt szünetet, mindent egy lélegzetre játszott, mintha nem is több darabról, de egyazon mű tételeiről lenne szó – a Mosonyi Mihály halálának alkalmából írt zenei emlékezés. Hiszen ez a mű a Resignazione ellenpólusa: komor, zaklatott, nagyszabású, helyenként kifejezetten durva, indulatos halálballada, hatalmas hangorkánokkal, robosztus hangokkal. E mű és az azt követő Dante szonáta előadását is az jellemezte, ami az édesapa interpretációit: koncentráltság és fegyelmezettség. 

Ránki Fülöp
Ránki Fülöp
Nem volt sem nagyszabású vagy dörgedelmes, sem pedig szélsőséges ez az előadás, mégis megrendítő lett, kemény, magával ragadó. A felzúgó hangok mögött a tremolók sikerültebbek, dinamikailag árnyaltabbak, változatosabbak is lehettek volna, de még így is sikerült a halál kiváltotta düh mellett érzékeltetni, hogy Lisztnél a zongorát nem egyszer úgy kell megszólaltatni, mintha nem egy hangszer, hanem egy egész zenekar bömbölne, hadakozna a sorssal. 

A jóval korábban, mintegy harminc évvel előbb született Dante szonáta (Après une lecture du Dante, fantasia quasi sonata, a Vándorévek egyik legismertebb darabja) legalább olyan szélsőséges, mint a Mosonyi hommage. A csöndes ereszkedő, Andante maestoso kezdés után a sokáig tiltott moduláció, a bővített kvart következik, mintegy megnyitva a Pokol kapuit. 

Bár e műnek számos elképesztő, dermesztő interpretációja ismert (többet lehetett hallani, mint a csak 1965-ben előkerült Mosonyit), és Ránki Fülöp nem érhetett föl azokhoz (például Lazar Bermanhoz), akik e művet sok évtized emberi és előadói tapasztalata után játszhatták, a kromatikus menetekben olyan elkeseredettséget tudott érzékeltetni, az Andante epizód pedig oly lírai lett, hogy a recenzens hitetlenkedve nézte, hogy nem egy érett, sokat látott ember ült le a fiatal Ránki helyére. Úgy a tizenegyedik perc tájékán, az egész zongorát befutó meneteknél, azt éreztem, mintha az előadó kissé fáradna, a finálé mégis fényben ragyogott fel. 

Szünet beiktatatása nélkül cseréltek helyet a szülők, Ránki Dezső és Klukon Edit a gyermekükkel, hogy eljátsszák a tizenkét kellemdús frázisból álló Karácsonyfa – melyet Liszt unokájának, Danielának, Cosima és a jeles karmester Hans von Bülow lányának komponált - négykezes átiratát. 

Ezt a művet Ránkiék előadásában azon a koncerten volt szerencséje hallani recenzensnek, melyen először az ifjabb Ránkit. Most nem volt ugyan oly könnyed néhány részlet, mint a karácsonyi eseményen - többek közt a karácsonyéjeket elővarázsoló O heilige Nacht! vagy a Die Hirten an der Krippe -, de a jeles mű egyéb részleteit a házaspár nemes egyszerűséggel, bensőséges hangulatot teremtve adta elő. Különösen tetszetős volt a három királyok bevonulását elénk idéző Adeste fideles telítettsége, a Schlummerlied csöndes áhítatossága, az Abendglocken csengése-bongása, tündöklése és a Wittgenstein hercegné portréját megfestő lengyel epizód. 

De ez a koncert most nem a secondot adó Klukon Editről, az édesanyáról, és nem is a jeles primót játszó apáról, Ránki Dezsőről szólt, hanem a gyermekükről, Ránki Fülöpről, aki mintha most érett volna meg arra, hogy szüleiről leválva, egyedül uralja a pódiumot.
Esemény:  5. Esztergomi Liszt Hét,  Időpont:  2012. augusztus 20 - 26-ig