Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÁLLNI A TEHERHAJÓ ELŐTT

Beszélgetés Kerekes Évával / Színikritikusok Díja 2012
2012. aug. 29.
Kerekes Éva két kategóriában is a Színikritikusok Díjának jelöltje: Elfriede Jelinek Zsótér Sándor rendezte Nóra-átiratában főszereplőként, Ascher Tamás Peer Gynt-előadásának Asejaként mint mellékszereplő. RICK ZSÓFI INTERJÚJA.
Revizor: Elég sok díjat kaptál az utóbbi időben. Megszoktad már a jelöléseket, vagy az lepne meg, ha nem jelölnének?
Kerekes Éva: Azért annyit nem kaptam, hogy lett volna időm megszokni. Ha úgy érzem, hogy megdolgoztam érte, akkor jó érzés a visszaigazolás.

Kerekes Éva az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című elaődásban
Kerekes Éva az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadásban
R: Most egyszerre két kategóriában is jelöltek.

: Így még jobb, mert ez a két szerepem volt az évadban, és mind a kettőt úgy értékelték, hogy díjra érdemes. Ha igazi lehetőséget kapok, ami rendesen megdolgoztat, akkor általában sikerül kihámozni belőle valamit. Most mind a kettő ilyen volt.
R: Voltál már közönségdíjas is. Másnak érzed a szakmai díjat, mint a közönség visszaigazolását?
KÉ: Az ember bármilyen díjnak örül.

R: Olvasod a rólad szóló kritikákat évad közben?
KÉ: A színházban minden bemutató után kiteszik a faliújságra a napilapokban és az interneten megjelent írásokat, ott el szoktam olvasni. Jár a színházba a Criticai Lapok, a Színház, az Ellenfény, ezek minden hónapban ott vannak a társalgóban, elolvasom, mert persze kíváncsi vagyok. De én magam nem megyek utána, nem keresgélem. Nem internetezem, nem facebook-ozok, nem kutatok véleményt. De ha valaki odajön, és azt mondja, kapott tőlem valamit, az jólesik. A visszaigazolás és a megerősítés mindenkinek fontos. Ha tényleg azt érzem, hogy érdemleges, amit csináltam, akkor érdekel, hogy mit szólnak hozzá.
R: Volt olyan, hogy a kritika a mennybe vitt, de te egyáltalán nem érezted magad jónak?
KÉ: Ennyire sarkos eset nem volt. Olyan viszont előfordult, hogy nem voltam elégedett magammal, vagy nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mégis jót írtak. Kicsit meg is ijedtem, hogy akkor most kivel van a baj. De mindig az a lényeg, hogy tudjam, mit  akarok. Ha nem annak akarok megfelelni, hogy kinek mi fog tetszeni, és sikerül egy szerepen belül minden lehetőséget kiaknázni, akkor olyan nagyot nem szoktam hibázni. De azt azért tegyük hozzá, hogy kaptam én már rossz kritikát is, nem is keveset.
R: Mikor? Nemigen emlékszem ilyenre az utóbbi évekből.
KÉ: Ezek régebben voltak, még „kiskoromban”. Anyukám nemrég Budapestre költözött Kaposvárról, és fölkerült az összes megjelent cikk, amelyeket elrakott. Pályakezdő koromban elég sokszor írták le, hogy menjek vissza a főiskolára. Amikor Arielt játszottam a Nemzetiben A viharban, akkor éreztem, hogy kitisztult valami, és kezdenek elfogadni.

Szandtner Anna, Kerekes Éva és Polgár Csaba a Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét avagy a társaságok támaszai című előadásban
Szandtner Anna, Kerekes Éva és Polgár Csaba a Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét avagy a társaságok támaszai című előadásban
R: Emlékeztél ezekre az írásokra?

KÉ: Ott voltak a tudatom mélyén, és most felfrissítődtek.
R: Számít, hogy ki írja a kritikát? Van, akinek jobban adsz a véleményére?
KÉ: Nem nagyon ismerem a kritikusokat. A legtöbbjük nevét nem tudom személyhez kötni, mert ők előadás után sosem jönnek föl a büfébe. Ők nekem nem egy furcsa, különálló csoport, akiktől félni kellene. Nem az ellenfeleim, nem az ellenségeim: nekik az a foglalkozásuk, hogy legyen véleményük, és ezt meg is írják. És nem is úgy készülődik, alkot az ember, hogy vajon kinek mi lesz a véleménye, és melyik kritikusnak szeretne megfelelni. Beépül az ember tudatába, hogy ha bemutató van, akkor jönnek a kritikusok, és ha sikerült eljutnom odáig, hogy már szívesen mutatom meg az előadást, akkor tulajdonképpen mindegy, hogy ki van ott. Én azért hívok mindenkit a bemutatóra, mert így egy körrel letudom az egészet. Nem szeretem tudni, hogy ki van ott, mert ha ismerem, akkor tudom, hogy hogyan gondolkozik, hogyan látja a világot, hogyan lát engem… Ha nem vagyok biztos a dolgomban, akkor ez tudja befolyásolni a kedvemet, a hangulatomat, a hangoltságomat.
R: A kollégáktól elfogadod a kritikát?
KÉ: Nem nagyon mondanak semmi rosszat. Pedig elég nyílt kapcsolat van közöttünk. Épp a múltkor beszélgettünk arról, hogy lassan megunom magam. Ha rám hagyják, mert úgyis tudják, hogy majd meg fogom csinálni a szerepet, és megtalálom a helyem az előadásban, akkor nem nagyon hagyom magam eltéríteni. Jó volna, ha valaki azt mondaná, hogy nézzük meg egész másképp. Persze lehet, hogy annak is ugyanez volna a végeredménye.
R: Amikor az Arturo Ui kapcsán beszélgettünk (az előadásról szóló kritiánkat l. itta szerk.), akkor azt mondtad, hogy Zsótér Sándor egészen másképp kért mindent, mint addig bárki más. És az nem volt olyan régen.
KÉ: Jó, de az ahhoz képest volt egészen másképp, ami az előtt volt. Most már ezt is ismerem, és újra valami másra vágyom. Ehhez képest nincs egy szerepem sem ebben az évadban.

Kerekes Éva a Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét avagy a társaságok támaszai című előadásban. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
A Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét… előadásban. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu
R: Az hogy lehet?

KÉ: Nem tudom, nem kérdeztem. Biztos pihenni küldenek. Majd Tatabányán játszom az Édes Annában, meg úgy volt, hogy Pintér Béláéknál leszek vendég, de visszamondtam. Fáradt voltam már évad végén ahhoz, hogy újra próbálni kezdjek.
R: Még egy kicsit visszatérek az Arturóhoz. Az is Zsótér-rendezés volt, mint most a Nóra (az előadásról szóló kritikánkat lásd itta szerk.), és abban is erőteljesen jelen voltak a gazdasági ügyek, a spekulációk. Akkor azt mondtad, elég hosszú idő volt ezeket a bonyolult ügyleteket átlátnod. Most könnyebben ment?
KÉ: Ezt most a fiúk intézték! Az Arturóban én szerveztem ezeket, a Nórában viszont én vagyok az áldozat. Persze megértettem, csak mivel a gazdasági dolgok engem személyesen nem érintenek meg, mert nemigen foglalkozom ilyesmivel, így nincs különösebb viszonyom ezekkel a mondatokkal.
 
R: Nóra figurája azért nem csak áldozat. Belemegy egy csomó mindenbe, és egy idő után már nem tehet másként. Szeretted őt mint embert?
KÉ: Persze. Nekem a szabadságvesztés volt ebben a figurában a leginkább izgalmas. Meg az, hogy milyen érzés otthagyni mindent. Különleges állapot. Főleg azért, mert nem az történik, hogy egy nap arra ébredt, milyen rossz neki, hanem egészen a kilépés pillanatáig elfogadta, belesimult ebbe az életbe, és mégis ki tudott lépni belőle. Három gyerek mellől.
R: Vágytál valaha ilyenre?
KÉ: Nagyon sokszor. És volt, hogy meg is csináltam. Nem ennyire regényesen, de mégis. Amikor az ismeretlent választja az ember, akkor sok mindent kockára tesz. Mégis minden pillanatban ki akarok lépni abból, ami már megtörtént. Nem nyugszik bennem valami. Minden pillanatban újat keresek, máshogyan, máshonnan szeretném látni a dolgokat. Minél több minden történik meg velem, annál inkább azt érzem, hogy ezt már ismerem, ezzel már találkoztam. Tudom, hogy nem lehet mindig lélegzetvisszafojtva állni egy teherhajó előtt, de valami hajtóerő állandóan lökdös.
R: Holnap például két hétre Japánba mentek a Jógyerekek képeskönyvével (az előadásról szóló kritikánkat l. itta szerk.). Az, mondjuk, eléggé más lesz.
KÉ: Remélem, nem csak a felhőkarcolókat fogjuk látni, nem lesz túl sok szabadnapunk… Más világ lesz, az biztos. De fogalmam sincs, hogy mire leszek belőle kíváncsi, hiszen még előtte vagyok. Kaptunk ugyan mindenféle eligazítást a japán kultúrával, szokásokkal kapcsolatban, de amíg itt vagyok Magyarországon, addig nem tudom, hogy mi lesz érdekes ott. Ha leszáll a repülő, és megérintek valamit Tokióban, akkor majd megértem, hogy milyen is az a Japán.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek