Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2012
2012.08.28.

Haydn legkorábbi vonósnégyesével kezdődött a Kaposvári Kamarazenei Fesztivál augusztus 18-i délelőtti hangversenye. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA.

Bár bizonyos tekintetben ez is kuriózum – felfedezésnek talán nem nevezhetnénk –, hiszen az op. 1-es és 2-es Haydn-sorozat még az „igazi”, differenciált és áttört szerkesztésű vonósnégyes-műfaj „feltalálása” előtt keletkezett, azért némi csalódással vettem tudomásul, hogy ez a persze a maga divertimento-módján remekül megírt, de mégiscsak meglehetősen súlytalan darab képviseli egymagában a Haydn-vonósnégyesek bércvonulatát a fesztivál egész eddigi történetében. De bízzunk a jövőben!

Kokas Katalin
Kokas Katalin

Az op. 1 no. 1-es B-dúr kvartettet a fesztivál egyik alkalmi vonósnégyes-társulása adta elő, amely Alina Ibragimovából és Kokas Katalinból (hegedű), James Boydból (mélyhegedű) és – a fesztiválon csembalistaként is fellépő – Jonathan Cohenból (gordonka) tevődött össze. Az öttételes, két menüettes kompozíció kristályosan szép hangzással, csiszolt előadásban szólalt meg, bár ízlésem szerint a nyitó és a záró gyors tételt, talán táncszerű egyszerűsége okán, kissé hajszolt tempóban, ugyanakkor a tagolás szempontjából nem teljesen kielégítően adták elő. Karakteresek, izgalmasak voltak a menüettek, és teljes szépségében hangzott fel az egyszerű ünnepélyességében is jelentékeny lassú tétel.

Következett Liszt Szerelmi álmokjának Gaspar Cassado-féle gordonka-zongora átirata az ifjú Devich Gergely és Kocsis Zoltán előadásában. Kocsis érzékeny és tapintatos kíséretével Devich-től technikailag és a zenei karakter tekintetében érett és biztos előadást hallottunk, amely különösen az idővel való szuverén bánásmód tekintetében bizonyult ígéretesnek. A romantikus darab persze még nem szólalt meg teljes értelemben vett érzékenységgel, sőt érzékiséggel, teljes értékű, „felnőtt” csellóhangon, ám az ősztől immár a Zeneakadémián tanuló Devich Gergely eddigi teljesítménye több mint ígéret arra, hogy felnőtt művészként is a maximumot várhatjuk majd tőle.

Megvallom, Webern vonósnégyesre komponált, op. 9-es Hat bagatelljéről, amilyen érdeklődéssel vártam, olyan kevéssé tudok érdemben beszámolni. A darabot ugyanis – amelynek előadója Mihail Ovruckij és Lesták Bedő Eszter (hegedű), James Boyd (mélyhegedű) és Kokas Dóra (gordonka) volt – egy vetítővásznon „ifj. Dráfi Kálmán szilveszteri víziói” kísérték, s véleményem szerint ez a „Gesamtkunstwerk” nemigen volt értékelhető – legalábbis a zenei élmény szempontjából. Személy szerint viszolyogtam a rövidfilm által ábrázolt, groteszkbe oltott durva erőszaktól, ennél azonban sokkal nagyobb bajnak bizonyult az, hogy annyi hatása mindenképpen volt, hogy elvonta a figyelmet a kísérőzeneként azért mégiscsak aligha felfogható Webern-műről, egészen pontosan annak időbeli dimenziójáról, végtelenül finom egyensúlyáról. Lehet, hogy a filmnek valamelyest jót tett a zene mint expresszív hangulati aláfestés – a zenét viszont egyszerűen agyoncsapta a látvány. Pedig nagy kár, mert amennyire képes voltam külön érzékelni az előadás hallható részét, az kifejezetten szép, kidolgozott, expresszív volt.

Devich Gergely
Devich Gergely

A fesztivál „barokk vonala” folytatódott ezután Leclair egyik hegedűduójával, az előző napon hallott Boismortier-gordonkaduóra is rímelve. A hegedűsök Pekka Kuusisto és Kokas Katalin voltak, az előadás pedig – akár historikus szempontból is – példás, briliáns és gondosan tagolt, egymással tökéletesen összhangban levő, sokarcú és díszítő kedvű.

A zárószám Dvořák Szláv táncainak első, op. 46-os sorozata volt az eredeti, zongorára, négy kézre írott változatban. A darabokat Kocsis Zoltán és a fesztiválon egészen kiváló kamarazenészként bemutatkozó finn zongoraművésznő, Anna Laakso játszotta. Különös élmény volt: egy szinte részegítő előadás, önfeledt megmerítkezés a népi táncok változatos, magával ragadó forgatagában, mindez remek összhangban, dinamikai és agogikai szinkronban, egymásra mintaszerűen reagálva. Ugyanakkor Kocsis alapjában erőteljesen kemény (bár persze rendkívül differenciált), illetve Laakso kifejezetten lágy billentése mintegy kettévágta a hangzást, nem beszélve varról, hogy Kocsis dinamikailag is erősen  „takarta” partnerét – szinte úgy éreztem, mintha az alsó szólamot játszó, tehát a közönségtől vagy másfél méterrel távolabb ülő Laakso hangja az elhelyezkedésénél fogva szorulna háttérbe, ami persze képtelenség. Ám a zenei összhang, a tánc eksztázisa mégiscsak teljes mértékben jelen volt. És bizonyára ez a lényeg.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Szívárvány Zeneház, Kaposvár,  Időpont:  2012. augusztus 18.,  Művészeti vezető:  Kokas Katalin