Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2012
2012.08.27.

A nagyszerű kaposvári kamarazenei fesztivál egyik legvonzóbb oldala a legkevésbé sem megjátszott, felszabadult lazaság, a rögtönzések állandóan jelenlévő, bizsergető lehetősége, a „bármi megtörténhet” izgalma. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA.

Lehet, hogy két szabályszerűen meghirdetett és kinyomtatott műsorszám között pódiumra lép egy népzenei együttes, vagy valaki táncra perdül a közönség soraiból, vagy éppen egy tisztességben megőszült külföldi hegedűművész (Ivry Gitlis) kooperál, ugyancsak műsoron kívül és előre nem sejthetően, egy cigányzenekarral. Esetleg, ha a várt csellista késik egy-két percet, Kelemen Barnabás eljátszik egy Bach-tételt, amúgy unaloműzés gyanánt.

Ivry Gitlis a cigányzenekar szélén. (Lafferton Zsolt fotója.)
Ivry Gitlis a cigányzenekar szélén (Lafferton Zsolt fotója)

Az idei fesztivál derekára eső augusztus 17-i esti hangversenyen az első meghirdetett szám „Beethoven egy vonósnégyesének tétele” volt, s mint ilyen, a műismertetések között is szerepelt. A meghirdetett előadók Mihail Ovruckij, Lesták Bedő Eszter, Rőmer Ádám és Alekszandr Rugyin voltak, s ebben nem is adódott változás – sőt az op. 18-as c-moll vonósnégyes Allegro ma non tanto nyitótétele is megfelelt az előzetes ígéretnek. Más kérdés, hogy ezt az információt semmilyen formában nem kísérelték meg a közönség tudomására hozni – az információk, a műsorfüzet hevenyészettsége az árnyékosabb oldala a kiinduláskor említett lazaságnak.

Mindezt inkább csak azért említsem, hogy némi kontrasztot szolgáltassak ahhoz a nem lankadó zenei igényességhez és valódi alázathoz, amely ezt a fesztivált az első pillanattól jellemezte és áthatja. A két magyar és két orosz művész alkalmi vonósnégyes-formációja, nem találkozván, talán nem tudott előre dönteni az eljátszandó tételről – de nyilván azért is tűztek műsorra egyetlen tételt egy teljes darab helyett, mert össze nem szokott együttes számára egyetlen vonósnégyes-tétel is hatalmas kihívást jelent. Bizonyára éppen ez jelentette számukra az izgalmas kalandot, ami a műsorszámot egyáltalán életre hívta. S a Kaposfest programján nem is egy ilyen választás szemrevételezhető: a műsor összeállításában a rutin, a műsorszerkesztési hagyományok nem sok szerepet játszanak, annál több a vonzó egyedi ötlet, a felfedezés, a különleges feladat.

Beethoven első kvartettsorozatának első moll tételét a négy művész valóban úgy játszotta, hogy hallatán eszünkbe sem juthatott: egyszeri találkozásról van szó. A dramaturgia szuggesztív és fölényes formálása mellett a kifogástalan szinkronitás, és azzal egy időben a primárius feladatát ellátó Ovruckij határozott és mégsem hegemóniára törő vezetése jelentette a fő attrakcióját ennek a remek előadásnak.

Ezt követően Dvořák op. 87-es Esz-dúr zongoranégyese következett Shai Wosner (zongora), Alina Ibragimova (hegedű), James Boyd (mélyhegedű) és Kiril Zlotnyikov (gordonka) előadásában. Shai Wosner számomra a fesztivál egyik legnagyobb felfedezése volt, játéka a fiatalos életerőnek és a megformálás precizitásának és felelősségének párját ritkító ötvözetét valósítja meg. Alina Ibragimova vadmacska-temperamentuma, valamint makulátlan technikája, zenei intelligenciája és sokoldalúsága már-már a tavalyi fesztivál kereteit is szétfeszítette – a Dvořák-darab viharos szenvedélyessége mindenesetre tökéletesen megfelelt az egyéniségének. (Mint ahogy adott esetben Bach vagy Mendelssohn is.) A Dvořáknál nem szokatlan vadromantikus hang ebben az esetben meglehetősen sok eredeti, izgalmas effektussal, meggyőző zenei pillanattal párosul, s az előadók, mind a négyen, nem maradtak adósak sem a meggyőző egyéni felvillanásokkal, sem a remekül és egységesen formált agogikai mutatványokkal, sem pedig megrendítő, szívhez szóló pillanatokkal.

Nicolas Altstaedt
Nicolas Altstaedt

Különleges, ritkán hallott mű és zenei stílus szólalt meg ezt követően: Ottorino Respighinek egyik kedve költője, Shelley szövegére 1914-ben komponált scenája vagy kamarakantátája, az Il tramonto. Tartalmát tekintve egy érett asszony fiatal szerelmének haláláról meg az asszony és halott szerelme romantikus párbeszédéről van szó. A darab kíséretét vonósnégyes (vagy vonószenekar) látja el; az előadók Tokody Ilona és a Kelemen-vonósnégyes voltak. Tokody előadása rendkívül friss és meggyőző, drámai és személyes, a síron túli szerelemnek végső soron meggyőző pozitív kicsengést adó alakítás volt, hangilag üdén és technikailag is igen megbízhatóan. A kései Puccinira emlékeztető, expresszív énekszólamot pedig szép olasz dikcióval szólaltatta meg.

A szünetet követően először Boismortier egy két gordonkára írt, kíséret nélküli duóját szólaltatta meg Nicolas Altstaedt és az ifjú, különleges tehetségű Devich Gergely. Öröm volt hallgatni ennek a gyengéd és figyelmes zenei apa-fiú kapcsolatnak a zenei megtestesülését; még ha a 14 éves művészpalánta a maga (talán) ¾-es csellóján nem versenyezhetett is a nagyszerű Altstaedt hangjával, zenei tekintetben, és különösen a zenei idővel összefüggő megoldások szempontjából, Devich egyenrangú, de legalábbis tudatos és autonóm résztvevő, valóságos partner volt ezekben a darabokban, amint arról az érzelmileg telített, felizzó disszonanciák megszólalása is tanúskodott.

Zucker bleibt zuletzt alapon a hangversenyt azután Brahms op. 36-os G-dúr szextettje zárta, amelyben Pekka Kuusisto első hegedűsként, Nicolas Altstaedt pedig második gordonkásként egészítette ki a Kelemen-vonósnégyest. Mint a hangverseny nyitószámának esetében, az igazi varázslat egy ilyen darab esetében az, hogy az alkalmi összeállítás hogyan működhet úgy, hogy az előadók egymás minden lélegzetvételét ismerik. Ez a varázslat itt a legmagasabb fokon valósult meg, a nyitó ütemek földöntúli hangulatától a tétel intim beszélgetés jellegéig, az egész zenélés mindennapoktól való elemelkedettségétől a párhuzamos menetek tökéletes összhangjáig. Az előadás ilyen fokú harmóniájához mindenekelőtt nagy formátumú művészekre van szükség – ez ebben az esetben adva volt. Ez pedig az összhang megteremtése, a költői tartalom szuggesztív felidézése mellett csodálatos egyéni pillanatokat is magával hozott, mint például Altstaedt mesésen puha megszólalásait a nyitótételben vagy a Kelemen Barnabás–Homoki Gábor brácsaduó gyönyörű pillanatait. Ám mindez csupán ornamentum volt egy hallatlanul gazdag zenei világot, valóságos zenei mikrokozmoszt felépítő, nagy mű nagyszerű előadásában.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Szívárvány Zeneház, Kaposvár,  Időpont:  2012. augusztus 17.,  Művészeti vezető:  Kokas Katalin