Aj Vej-Vej: New York 1983-1993 / Ernst Múzeum
2012.08.26.

Aj Vej-Vej a kínai képzőművészet egyik legismertebb alakja, amit többek között annak köszönhet, hogy ha nemet kell mondani, akkor ő azt egészen biztosan megteszi. Az Ernst Múzeum falán kígyózó, New Yorkban készült fotónapló a rebellis művészet zsengéit dokumentálja. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Outside Tompkins Square Park, 1986 ? Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio
Outside Tompkins Square Park, 1986 ? Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio

A kortárs képzőművészet térképén jelenleg az egyik legjelentősebb pont (vagy inkább igencsak kiterjedt folt) Kína. A Pekingi Biennálé a velenceivel vetekszik, a kortárs kínai képzőművészek a világ legnevesebb múzeumaiban állítanak ki, 2008-ban még az újonnan megnyílt londoni Saatchi Galéria is kortárs kínai képzőművészeti válogatással csalogatta a látogatókat. A kínai képzőművészet trendi lett, nem véletlen, hisz létezik-e izgalmasabb talaj az önkifejezésre és a társadalmi visszásságok megfogalmazására, mint egy folyamatosan puhuló, ám még rendületlenül kitartó diktatórikus és elnyomó állam. Jelenleg Budapesten két kínai témájú kiállítás is fut, nem kisebb intézményekben, mint a Szépművészetiben és az Ernst Múzeumban. Ráadásul az Ernst a kínai képzőművészet legrebellisebb fenegyerekét, az ellenállás nemzetközileg elismert kedvencét, Aj Vej-Vejt hozta el a hazai közönségnek.

Egy szókimondó kínainak igencsak gyakran akad nemetmondani-valója, így Aj Vej-Vejnek is szép számmal akadnak a hatalommal szemben protestáló projektjei. A kínai művész hangot ad nézeteinek fotókon, épületek és térinstallációk formájában, blogon, twitteren és számtalan más megnyilvánulási módon. A szecsuáni földrengésben életüket vesztett gyerekek emlékére iskolatáskákból készített feliratot, hogy felhívja a figyelmet a kormány felelősségére és a rozoga iskolaépületekre. Németországban felelőtlenül lerombolt, régi kínai épületek ablakaiból és ajtóiból emelt tornyot. Mindeközben néha bebörtönzik, földig rombolják műtermét, esetleg megverik a kínai rend őrei. Aj Vej-Vej pedig nem hallgat, úgy a kínai, mint mindenféle hatalommal nyíltan szembeszegül és fotóin félelem nélkül komponálja középső ujját akár a tiltott város, akár a Fehér Ház elé.

Mirror, 1987 ? Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio
Mirror, 1987 ? Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio

Munkáit még az is ismeri, aki azt gondolja, hogy nem - elég, ha a pekingi olimpia központi helyszínére, a Madárfészek Stadionra gondolunk, amelynek megtervezésében a művész is részt vett (amíg morális okokra hivatkozva el nem hagyta a porondot). Az Ernst Múzeumban azonban nem friss alkotásaival találkozunk, hanem egy meglehetősen régi anyaggal, az 1983 és ’93 között, New Yorkban készült fotónaplóval.

Aj Vej-Vej már gyerekkorában szembesült a kínai hatalom erejével, amikor apja, a költő Aj Csing munkái miatt bántalmazták a családot. Később a javuló nyugati kapcsolatoknak köszönhetően Aj Vej-Vej a nyolcvanas években tíz évet töltött New Yorkban, ahol tanulással, az ott élő kínai és nemzetközi művészélet bohém sodródásával és mindennek képi dokumentálásával volt elfoglalva. A több mint tízezer fotóból válogatott sorozat járt már Pekingben, New Yorkban, Berlinben és Moszkvában, most pedig az Ernst Múzeum falán kígyózik folyamban.

A fotók kronológiai rendben követik egymást, afféle mindenre kiterjedő, részletes naplóként bemutatva a nyolcvanas évek New Yorkjának bohém művészéletét. A sorrend követését még számok is segítik, ugyanakkor semmi sem történik, ha a képeket nem az előre meghatározott sorrend szerint nézzük. Különösen igaz ez a kiállítás első harmadát alkotó képanyagra, ahol hétköznapi, esetenként banális jelenetek sorjáznak. Aj Vej-Vej (önarcképe) pici lakásában, az ágyon, a vécén ülve, barátok, művészek társaságában – persze sosem fellépés közben, hanem kuporogva, próbálva, macskával, heverészve, alvás közben. A személyek nem hétköznapiak, vannak itt kínai művészek, lépten-nyomon felbukkan Ginsberg, na meg rengeteg utalás olyan művészekre, akik hatást gyakoroltak az ifjú Aj Vej-Vejre. Az egyik visszatérő motívum egy fém vállfából hajtogatott Duchamp-profil, amely hol önállóan, hol a parányi szobában idejüket múlató művészek mögött, dekorációként meghúzódva, hol a tükörben önarcképét fürkésző Aj Vej-Vej arcát keretező alteregóként tér vissza.

Self-Portrait. East 3rd Street Apartment, 1986 ? Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio
Self-Portrait. East 3rd Street Apartment, 1986 ? Aj Vej-vej (Ai Weiwei); courtesy of Ai Weiwei Studio (A képek forrása: mucsarnok.hu)

A tömérdek, hétköznapi, készen talált kép szinte beteges precizitással dokumentálja a fiatal művész szárnypróbálgatásait. Afféle naprakész Facebook-üzenőfalként követhetjük nyomon, hogyan alakul Aj Vej-Vej ízlése, világlátása, arra késztetve a befogadót, hogy folyamatosan azt fürkéssze, hol bukkannak elő a kiforrott, világhírű kínai művész jellegzetességei. Így például a Duchamp-vállfa egy ízben napraforgó magokkal jelenik meg, amelyben, ha akarjuk, felismerhetjük Aj Vej-Vej 2011-ben a Tate Modernben kiállított munkájának, a porcelán napraforgómagból készült óriási szőnyegnek a gondolatát (írásunk a kiállításról itt olvasható - a szerk.).

A kiállítás második tematikai etapjának főszereplői a társadalom perifériájának tagjai. Transzvesztiták, vérző fejű tüntetők, rendőri brutalitás áll a képek középpontjában. Habár a téma megváltozott az első termek anyagához képest, a váltás szinte alig észrevehető. Az időfolyam fut tovább, a forma, a méret, a képek érintetlen nyersessége változatlan. A képkockákat keretező fekete filmszélek a vágások hiányát mutatják, a fel-felvillanó számok pedig arra is felhívják a figyelmet, hogy a sorozatból egyetlen képkocka sem maradt ki. A cenzúra hiánya, mint az anyag egyik központi témája ebben, a második blokkban válik egyre hangsúlyosabbá, köszönhetően a téma érzékenységének. A harmadik részben szereplő, New Yorkban élő emigráns kínai művészeket bemutató képek esetében a hatalommal, az információ állandó manipulációjával való szembeszegülés még explicitebbé válik.

Mindeközben Aj Vej-Vej óriásira nagyított arcképe figyel minket, amelyen élénken látszik a kínai rendőrség brutális kéznyoma. Ez a fotó nem a New York-i anyag része, néhány éve készült. A művész egy barátja tárgyalására igyekezett tanúskodni, amikor a rendőrök elfogták és megütötték. A súlyos fejsérülést a portré dokumentálja, amelyről vádlón néz ránk Aj Vej-Vej. A hatalommal szembeszegülő, világhírű művész tekintete az egész kiállításra rányomja bélyegét. A New York-i éveket a kiforrott művész perspektívájából látjuk, és folyamatosan a jelen nyomait keressük bennük. Nem annyira a fotók, mint inkább a személy, a jól csengő Aj Vej-Vej brand a kiállítás tárgya. A nemet mondást maga a művész személye testesíti meg, akinek neve mára összeforrott a diktatúra tagadásával.

A kiállítás 2012. október 21-ig látogatható.
Lásd még: Radnóti Sándor: Itt még nem tartunk

Szerző: Fürth Eszter
Kiállítás:  Aj Vej-Vej: New York 1983-1993,  Helyszín:  Ernst Múzeum,  Időpont:  2012. augusztus 16 - október 21.