Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ELNÖK ÚR TÉRDIG VÉRBEN

Timur Bekmambetov: Abraham Lincoln, a vámpírvadász
2012. aug. 9.
Talán a történelmi igazságérzetünk miatt, talán egyéb okokból, akárhogy is: azt látni, hogy Abraham Lincoln rabszolgatartó vámpírokat gyilkol egy baltával, nem minden élvezet nélkül való. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

A posztmodern műfajfilmben már régóta nem újdonság, ha a horror valamely szép múltú monstruma illetéktelen és alkatától idegen környezetben lát hozzá rémisztő tevékenységéhez. Láttunk mi már vadnyugaton kavaró Frankenstein-gyermeket (Jesse James Frankenstein lánya ellen), vagy például egy New York szegénynegyedében szőrösödő farkasembert (Wolfen), aztán egy dögös diszkóba tévedt, fekete bőrű Drakulát is (Blacula) – meg nyilván (s kivált a nyolcvanas évek és a műfajkeveredés tartós divatjának kezdete óta) száz és száz más hasonló, helyüket kereső szörnyeket, de arra azért ritkán akadt példa, hogy egy közmegbecsült történelmi figura mozgóképes élettörténetében – legyen szó vallási vezetőről, Nobel-díjas matematikusról, vagy formátumos államférfiről – ad hoc módon előcsoszogjon egy zombi az oltár mögül, vicsorgó farkasember ugorjon az íróasztal fölé hajolva gondolkodó tudós nyakára, vagy vámpír zabálja fel az ország üdvéért aggódó politikus gyermekét és anyját.

E kétségkívül merész közelítésmód persze már egy ideje a levegőben van – elvégre a tárgyalt filmünket íróként jegyző  Seth Grahame-Smith nem is olyan rég arra kapott felkérést a szerkesztőjétől, hogy lejárt szerzői jogú klasszikusokat dúsítson föl némi borzalommal, s alighanem a szerző legutóbbi könyvsikere, a Büszkeség és balítélet meg a zombik-tól talán már nincs is olyan messze az Abraham Lincoln, a vámpírvadász (egyébiránt szintén könyvsiker) épületes ötlete.  

Amely ötlettel kapcsolatban pedig az a leginkább zavarba ejtő, hogy bár a filmvásznon is látványos baromságnak tűnik, mintha mégsem volna teljesen működésképtelen. Merthogy (a vámpírológiában már az Éjszakai őrséggel és a Nappali őrséggel is jártasságot szerzett) Timur Bekmambetov látványdús szutyok-filmje sem nem annyira komikus, sem nem annyira kínos, mint ahogy a címe ígéri, ugyanakkor az USA tizenhatodik elnökének életrajzán alapuló történetében voltaképpen problémátlanul szervesülnek a vérre szomjúhozó élőhalottak. Amiként a gótikus regény egykori vámpírjai a korabeli dolgozó osztályokat kizsákmányoló arisztokráciának tartottak torz tükröt, addig Abraham Lincoln sztorijában –  a polgárháború előtti és alatti viszonylatoknak megfelelően – a rabszolgatartó, déli urakként tűnnek elő a vérszívók, és estefelé rendre jó étvággyal vacsorálnak a fekete bőrű munkásaikból.

Benjamin Walker
Benjamin Walker

„Mindenki valaminek a rabszolgája” – ezzel igyekszik elütni a dolgot Adam (Rufus Sewell), az elegáns vámpírfőnök, ám a tisztaszívű Lincoln (akit a fiatal Liam Neesonra hajazó Benjamin Walker nagy lendülettel és látványos balta-suhintásokkal alakít) nem meggyőzhető – minthogy az anyja vámpír-gyilkosán kivitt bosszúja után (s meglehetősen hirtelen) a feketék emancipációjára, és a politikusi pályára tette föl az életét.

Bekmambetov Lincolnja persze inkább emlékeztet, mondjuk, Batmanre vagy Pengére, mint a történelemkönyvekből ismerős elnökre – makulátlan körszakálla és gyakran gondterhelt ábrázata ellenére is. Igaz, a gyerekkori traumával megvert és heveny bosszúvágytól izzó, képregénybe illően elrajzolt hősünk még alighanem ezen elődeihez képest is sekélyes figura – ugyanakkor hozzájuk hasonlóan (legalábbis a cselekmény javában) kettős életet él, és miután letudta az udvarlásra és a bolti munkára korlátozódó polgári teendőit, egy pótapai mentor (Henry – Dominic Cooper) segíti az éjszakai vámpír-gyilkolásban, amely nélkül aligha juthatna sikerre a vériszamos kalandjait titkoló politikus.

Lehetne azon rugózni, hogy a liberális elvek egyik amerikai megtestesítőjének ezen ábrázolása milyen kritikát fogalmaz meg az erőszakra épülő amerikai kultúráról, vagy hogy mit állít a műegész a bosszú és az igazságosság viszonyáról, netán miért és mennyire támadható a történelemmel való bánásmódja (szemben, mondjuk, a Becstelen brigantikkal) – de Bekmambetov filmje azért aligha érdemel ilyen szigorú figyelmet. Minthogy lényegében egy látványeffektusokra és súlytalan CGI-harcokra felhúzott, hebrencsen és nagyvonalúan összefércelt, és csupán mérsékelten szórakoztató akció-horror – amely ugyan rokonszenves elánnal van elővezetve, s akad benne néhány vonzó attrakció (egy lovakon lépkedve prezentált párbajtól Mary Elizabeth Winstead kacér mosolyáig), az emlékét azonban feltehetően hamar elsodorja majd a következő hasonszőrű darab, mondjuk, II. János Pál és a zombik régóta várt mozgóképes csatája.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek