Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSEREPEK KÖZÖTT

Márton László: Koestler asszonyai
2012. júl. 31.
Sokszereplős könyv. Nem Koestler asszonyainak hosszú sorára gondolok, hanem sokkal inkább arra, hogy hányan írták a történeteket, azok kulturális-társadalmi-történelmi hátterét, és hányféle döntést kell meghozniuk azoknak, akik részt vesznek ebben az (írói) aktusban. SEBESTYÉN RITA ÍRÁSA.

Márton László könyve naplók, leírások, vallomások és néhol szépirodalmi szövegrészletek szintézise. A válogató nagyon nyitott koncepciója szerint. Az olvasó szerepe is meghaladja a hagyományosan megszokottat: kedve szerint értelmezhet, összeraktat, lebonthat.

koestlerasszonyaiA Noran Libro Kiadó új sorozatot indít: írók, festők, nagy művészek szerelmeit feltérképező köteteket. Gondolom, minden egyes könyv szerzője valamelyes szabadsággal rendelkezik majd az önéletrajzi részletek e kiragadott témáinak bemutatásában. Nyilván, kultúrtörténetünk zsúfolásig tele nagy emberek kis és nagy szerelmi történeteivel – az igazi nagy kihívás a megközelítés és az esetleges feldolgozás mikéntjében rejlik. Márton László – író, diplomata és Koestler életrajzírója, aki maga is emigrált ’56-ban, majd a rendszerváltás után hazaköltözött – kényes egyensúlyt próbál mindvégig megtartani, és ha nem is mindig tűnik maradéktalanul sikerültnek a vállalás, alapvetése irodalom- és művelődéstörténeti szempontból tiszteletre méltó. Munkáját a könyv előszavában a régészéhez hasonlítja, amennyiben a fellelt tárgyak között lazán és sokrétű nyitottsággal próbál némi összhangot találni, és nem kényszeríti sem saját előfeltevését, sem pedig feltételezett olvasója elvárásait a kezébe akadt nyersanyagra. Véleménye, magyarázata itt-ott előbukkan, kötőanyagként a sok apró, néhol egymásra is rakódó cserép között.

A fejezetek női nevekkel jelzik Koestler kapcsolatait, freudi gesztussal mindjárt a migrénes-előkelő-idegen anyával kezdve, aki maga is ismerte Freudot. Meg is van a sommás véleménye a hazájabeli pszichoanalitikusról. Az anya, Adele alakja azután felbukkan időnként a többi nővel folytatott viszonyok kapcsán; szinte kergetik és üldözik egymást a fiával, aki még élete második felében is, angolok közé szocializált tweedzakójában is keresetlenül csak „kibaszott anyám”-ként utal rá. Talán a magány és a kitaszítottság érzése az, amit a két, egyértelműen szélsőséges alakban, anyában és fiában felfedezhetnénk, ha feltétlenül törekednénk az értelmezésre. De Márton László több helyütt is, közvetve is, közvetlenül is óva int az ilyesfajta zárt és egyirányú olvasattól.

Abban feltétlenül izgalmas a mozaik-válogatás és rendezgetés, hogy minden egyes nő a maga személyiségéből és a történelmi helyzetből fakadóan kapcsolódott az író életéhez. Velencében és Triesztben a vékony tizenéves lány, akinek még a nevére sem emlékszik Koestler, és aki szinte gyermekkeresztesként követi kommunista meggyőződését Oroszországba, feltehetően a gyors halálba. Oroszországban az arisztokratikus, szép profilú és hosszúnyakú Nagyezsda, akinek ujjai kihűlnek az író kabátzsebében a búcsúzáskor, és akit ő maga vezet szépen kínzói elébe. Ezzel szemben ott van Daphne, akit valószínűleg megment Koestler azzal, hogy igazoltatáskor ő maga sétál a katonaság karjába, míg a nő egérutat nyerhet. A gyönyörű büszke modell, Mamaine, aki végül valósággal belehal az elhagyatottságba, de addig is örül, hogy az író eddig csak háromszor ütötte meg, és szó nélkül követi minden, az asztmáját egyre súlyosbító helyszínre. Egy nehéz mondat Koestlertől, amelyet viszont tiszta szívvel kiemelhetünk: „Az erőszak valamilyen kezdeti formája nélkül nincs gyönyör.” (136.o.) 

Előfordul, hogy szinte alig villan ki valami a női alakból az összes többi mozzanat mögött – ilyen Éva története -, és van olyan is, amikor maga a kaland számol be részletesen. Simone de Beauvoir (Mandarinok című, ma már kevésbé népszerű, de a maga idejében Goncourt-díjas regényében) Csáth Géza-i leplezetlenséggel beszél a Koestlerrel való szexuális élményéről. Épp úgy, ahogy Csáthnál, vagy a könyvben is emlegetett Faludy Györgynél, itt is komoly része van a reflexiónak, a korabeli értelmiségi lét levegőjének is. Márton László nem megy bele az egzisztencializmus és feminizmus ecsetelgetésének csapdájába – csak épp oda illeszti a szövegrészletet, úgy, ahogyan van. (Mint ahogy Camus, Sartre, Beauvoir, Koestler és aktuális kapcsolatainak swinger-délutánjait sem kell prűd-polgári nyelvre lefordítani.) Intermezzo a prostituáltakról – ők is adatok a végeláthatatlanul hosszú feljegyzésekben, amelyeket Koestler szimultán kapcsolatairól feljegyzett: nevek, címek és minősítések sorozata.

Mindez persze csak néhány villanás a recenzens szubjektív olvasatából. A történelmi, ideológiai, földrajzi és nagyon is hangsúlyosan alkotói ámokfutás néhány kis állomása, most épp az asszonyok prizmáján keresztül. Minthogy magának Koestlernek, továbbá barátjának, Mikes Györgynek és gyakran az epizód-nőknek a feljegyzéseiből rakosgatja, forgatja össze Márton László a mozaik-képet vagy vázát, így kézenfekvő módon a fennmaradt írott anyag adja meg egy-egy asszony súlyát. És még ez a gyűjtemény is esetlegesnek tekinthető, hiszen a válogató szerint éppen a lélekben legmélyebbre futott történetek gyakorta szűkszavúan maradtak meg a feljegyzésekben.

Ami a nagy titkot illeti, hogy miért is vonzotta időben és térben ez a köpcös, félszeg, olykor kifejezetten rosszul öltözött zsarnoki fickó hosszú tömött sorokban a nőket, azt természetesen sosem tudjuk meg. Azt sem, hogy mekkora ellenállhatatlan vonzás és talán beszűkült tudatállapot kellett ahhoz, hogy nála sokkal fiatalabb és egészséges harmadik felesége a gyakorlatilag haldokló íróval együtt kövessen el öngyilkosságot. Az viszont ott bujkál ebben a mindenféle raisonnak ellenálló szerelmi sorjázásban, hogy egy karizmatikus szellem vonzotta önfeladásba, önfeláldozásba a nyelveket beszélő, jó családból való, értelmes asszonyokat. Akik talán hosszabb távon bábáskodtak Koestler anyakomplexusa, vágyai és írói munkássága fölött.

Jó, hogy nincs következtetés, magyarázgatás, lezárás. Mégis, némi szabad reflexió hiányzik a végéről. Épp csak annyi, mint amikor a régész hátralép, és rátekint a cserepekből összeállt képre.

Vö. Várkonyi Tibor: Szép Helénák hajszolója 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek