Tűzforró szombati reggelen nyílik meg a 2008-as Múzeumok Majálisa a Nemzeti Múzeum kertjében és épületében – nyilván a jó időnek is köszönhetően már reggel tízkor is tekintélyes sokaság gyűlt össze. Olybá tűnik, egy hétvégére átveszi a Múzeumkert a Margit-sziget szerepét: a közönség felét-harmadát a kisgyerekek, másik felét-kétharmadát pedig szüleik teszik ki. Persze nem is véletlenül: az összegyűlt több mint száz múzeum legnagyobb része a legfiatalabb korosztály számára készült programokkal.

A színpad előtt, az esemény megnyitóján jóval magasabb az átlagéletkor, s a pályázatok végeredményének kihirdetése miatt a szakma jó része is jelen van. Deme Péter számol be az Év Múzeuma Pályázat elbírálásáról; szavait, csakúgy, mint az ünnepélyen mindent, szinkrontolmács fordítja siketnéma jelbeszédre. Idén nem túl sokan, nem is túl kevesen pályáztak; a tizenegy múzeum mindegyike kap valamilyen elismerést – oklevelet, különdíjat, ketten pedig az Év Múzeuma 2007-díjat: a „nagy múzeumok” közül a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a kisebbek közül pedig a Jósvafői Tájház.

A Vendégbarát Múzeum-cím új, boldog tulajdonosait is kihirdetik: a kiemelt múzeumok közül a Csodák Palotája, az országos jelentőségűek közül újfent a békéscsabai Munkácsy-múzeum nyeri el az elismerést, a regionálisak mezőnyének erőssége miatt pedig az érdi Magyar Földrajzi Múzeum mellett különdíjat kap a dombóvári Fekete István Múzeum is.

Az eredményhirdetések után Horváth Csaba, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, a rendezvény védnöke bír rá a színpad elől való távozásra: elmondja, jó helyszín a Múzeumkert, hiszen „a legenda szerint 160 éve itt szavalta el Petőfi a Talpra magyart”. Nem venném tán oly sietősre a távozást, ha a legenda valóságtartama és a vers címe közül legalább az egyik stimmelne…

Körülnézek tehát a múzeumok standjai körül, s az összkép határozottan pozitív. Igaz ami igaz, a sátrak nagyjából fele nem készült gyakorlatilag semmilyen „mutatvánnyal”, csak szórólapokkal, tájékoztató füzetekkel az anyaintézménytől, jobb esetben témába vágó mini-antikváriummal. Ám a megjelent intézmények óriási száma miatt ez az ötven százalékos arány is kielégítőnek tűnik.

Slágertéma a fényképezkedés: a látogatók a lyukas-képű tablók révén egy fotó erejéig lehetnek bankjegyek díszítőarcai (a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjánál), egy 300 kilós disznó korhű öltözetű leölői, de akár Gyima, a kis múmia-mamut felfedezői is (a Természettudományi Múzeumnál). Hasonló sláger lehet a papíralabárd-készítés is, hiszen pár óra alatt több gyereket látok testmagasságuk duplája-méretű baltával rohangászni, mint egy fekete-fehér német háborús filmben – hogy hol kínálták e szerszámot a látogatóknak, nem sikerült megtalálnom, mégis a Hadtörténeti Múzeumra tippelnék. No meg – mint minden majálison – rengetegen korongoznak, készítenek agyag-tárgyakat és hasonló kézműves-portékákat; ezek közül a legötletesebbel talán a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum büszkélkedhet: náluk indiai bokaláncok készítésén szorgoskodnak az apróságok.

Ahogy az szinte elvárható, a Csodák Palotája a kézművességet is szokatlanabb oldalán ragadja meg: ottjártamkor épp egy szál szívószálból készült furulyát fújnak veszettül – az ötlet jó, csak a hangja ne lenne oly’ idegtépő; a valahogy kissé morbid (fizikából azonban bizonyára említésre méltó) tűvel átszúrt, de le nem eresztett lufival együtt túl van tűréshatáromon. Csendesebb, de igen szimpatikus a Ludwig Múzeum ötlete: itt szemétből készíthet műalkotást – vagy amit tud – az érdeklődő.

Forrás: majalis.hu

Vannak persze olyan múzeumok is, melyek megpróbálnak ideszállítani valamit az anyaintézményből: az ötlet hétköznapinak tűnik a Postamúzeumnál (bélyegkiállítás), azonban valamivel meghökkentőbb az Alcsúti Arborétum esetében (persze határaikkal ők is tisztában vannak: csak jó néhány fenyőtobozt menekítettek át Pestre). A legötletesebbnek mindazonáltal egy nem titkoltan reklám-stand tűnik: a hazai pályán játszó Magyar Nemzeti Múzeum pár napon belül startoló A szépség óhajtása című kiállítását promotálja rizsporos parókában való fényképezéssel; vidámparki torzító tükrökkel; egy szép sátorral és ismertetővel a legyezők nyelvéről. Tudták például, hogy a jobb kézben fogott legyező szívre helyezése, csakúgy, mint a szem eltakarása a nyitott legyezővel azt jelenti: szeretlek, elnyerted szívemet? Én sem tudtam.