Goldoni: Chioggiai csetepaté / Kőszegi Várszínház
2012.08.05.

Pedig az lett volna, ha nem tör ki a vihar. Már az előző esti előadást is félbeszakította az égi tűzoltózenekar, bár hivatalos esőnappal vigasztalva: az első felvonás alatt. Mi azonban hoppon maradtunk, mert „csak” az utolsó húsz–huszonöt percet mosta el az eső. PROICS LILLA ÍRÁSA.

Miután megnéztem, hozzávetőlegesen mit láthattam volna, morgok – és kimaradt Pogány Judit Zerkovitz dala is, Az egyiknek sikerül, a másiknak nem –, meg kellett volna oldani, hogy lássuk a végét is. Azt nem tudom, miként, nem értek én az esőhöz.

Jelenetkép
Jelenetkép
A színpad szerves folytatása volt Kőszeg belvárosának, a díszlet három oldalán olyan kétszintes spalettás kisházak voltak, mint amilyenek közt az eget kémlelve beimbolyogtunk a szabadtéri színház nézőterére. Hátul egy garázs ajtaja nyílt és csukódott, benne egy görög vendégmunkás (Némedi Árpád, aki a zenét is szerkesztette) kioszkja, kiszenekarnak berendezett ficakkal. (A Most kéne abbahagyni együttes tagjai: Barabás Edit, Bárány Tamás és Sebesi Tamás – aki nem először kapott színészi feladatot is).

Goldoni EU–periférikus olvasata úgy ölelt át magányt (Formán Bálint), fiatalságellenes és szociális vonatkozású csipkeverést (Bánfalvi Eszter, Parti Nóra, Szilágyi Csenge), eljátszott nagyothallást (Nagy Mari), feleségre (Pogány Judit) fogott szigonypuskát (Gazsó György), pazar hadarást (Kovács Zsolt), vágóhorgot (Takács Géza), kézifegyvernek használt pizza-vágót (Kocsis Pál) és Mohácsi–Kovács zenés színjátszást nyomban megszerető közönséget, ahogy a hetvenes évek olasz, magyar dalai: gyöngéden.

Gazsó György és Kocsis Pál
Gazsó György és Kocsis Pál
A dal, amelyet Nino Rota annak idején a Keresztapa című filmhez írt, viszonyítási pontot adott a civódós-szerelmeses mediterrán játéknak, így az előadás hagyott terecskét azon is mélázni, hogy a görög vendégmunkás, aki a még éppen működő tagországban kényszervállalkozik, milyen indikációval köszön így: demokrácia! Ez a dal mellékesen egy régóta lappangó tévképzetemet oszlatta el: mindig meghökkentem, amikor hallottam a magyar változatban, hogy ló szagú szél fújja haját az illető énekesnek és az ő szerelmesének – hát most egy szakember végre érthetően kimondta, ékes bizonyítékául annak, hogy egy színész bármire képes, ha van rá mód. 

Znamenák István rendezésében például úgy alakítanak figurákat, szituációkat, amiért a kifejezetten nyári színházi bonyodalmakra épülő Chioggiai csetepatét érdemes elővenni. A játékuk azonban nemcsak komikus, hanem szellemes is volt: a leheletnyit mába áthallásos alakok – amelyeket majdnem mindannyian meg tudtak mutatni néhány gesztussal –, arról tanúskodtak, hogy a könnyedség leple alatt igen komolyan vették ezt a nagy vidámságot. A túlzásokkal (határterhelés, ahányszor bejött feleslegesen Hollósi Frigyes), arányeltolásokkal és a többi színházi eszközre lebontható hatáskeltéssel ugyanis az életünk bensőséges megismerésére tehetünk szert, mert hangozzék ez bármilyen röhejesen is, de egy minden elemében jól sikerült komédiának fontos egyéni és társadalmi vonatkozásai vannak. 

Bánfalvi Eszter és Formán Bálint. A képek forrása: Kőszegi Várszínház
Bánfalvi Eszter és Formán Bálint (A képek forrása: Kőszegi Várszínház)
A humor ugyanis képes kikényszeríteni, hogy néhány pillanatra valami módon érzéketlenné váljunk egyébként képtelennek tűnő dolgokra is, azaz kívül kerüljünk egy minket érintő problémán. Ez egy huncut mechanizmus, mert az ember szívesen bele is megy – ezáltal (ön)reflektív viszonyba kerülünk az adott dilemmával: nincsen érzelmi befolyásoltságunk, komédiát nézve tehát kizárólag az értelmünk működik. A közös nevetés pedig tökéletesen feloldja ennek a kívülálló reflektív helyzetnek a magányát.

A sztori persze nem túl bonyolult, egymást követik a jelenetek arról, hogyan lehet mondvacsinált problémából egyre vadabban a másik ellen menni, aztán megrettenni a valójában csak külsőségek általi tekintélytől, majd belátni, csak jobb ennél a békesség és szeretet. A jelenetváltásokban pedig nem volt üresjárat, mert akkor szóltak szívhez dalok; illetve segített az átkötésekben a sülttök-árus (Béli Ádám) köztes figurája is, aki gyakran kijött a játék teréből, velünk figyelve a színpadi történetet, és szerepelve is abban. Éneklés közben a többi színész ugyanígy kitekintett a szerepéből. Elmegyek, énekli a dal közben (könnyűzene-történeti relációban) franciáról olaszra, majd magyarra váltva Epres Attila úgy, hogy kiderült, Máté Péter szerzeményének igenis vannak árnyalatai, nem pedig egy végtelen nyálfolyam, ahogy eddig ismertük.

Ennyire pofátlan vicceket pedig, mint amilyeneket megengedett a rendező, tényleg csak ilyen színészeknek szabad megengedni – egyet említek a több tucatból: Luthert torzítanak magas színvonalon kicsinyes üzletet bonyolítva (Hevér Gábor), egy kikötő melletti kis teraszon poharazva: itt ülök, másképp nem tehetek.
 
Szerző: Proics Lilla
Szerző:  Carlo Goldoni,  Cím:  Chioggiai csetepaté,  Rendező:  Znamenák István,  Fordító:  Török Tamara,  Dramaturg:  Lőkös Ildikó,  Díszlet:  Znamenák István,  Jelmez:  Cselényi Nóra,  Szereplők:  Gazsó György,  Pogány Judit,  Bánfalvi Eszter,  Takács Géza,  Kocsis Pál,  Kovács Zsolt,  Nagy Mari,  Parti Nóra,  Szilágyi Csenge,  Hevér Gábor,  Formán Bálint,  Epres Attila,  Hollósi Frigyes,  Béli Ádám,  Némedi Árpád,  Bárány Tamás,  Sebesi Tamás