Találkozási pont - ellenpont
2012.07.23.

Hiánypótló elektroakusztikus kortárszenei válogatáslemezt jelentetett meg a Moiré Kulturális Egyesület Dióbél Kiadója idén áprilisban. Hasonló tematikájú kiadvány legutoljára az 1980-as években jelent meg. SZABÓ BÁLINT CIKKE.

Itthon kevés lemezkiadó említhető (talán egy vagy kettő), melynek céljai között szerepelne, hogy a kortárs zenét publikálja és a közönséggel megismertesse. Ennek elsősorban anyagai okai vannak, hiszen a műfaj sajátja, hogy ráfizetéses és kellő állami támogatás nélkül nem is életképes. Persze ezen volna és lehetne mit javítani, például a kötelező zeneoktatásban nagyobb hangsúllyal kellene szerepeljen az elmúlt száz év zenéje, de a hazai koncerttermekben, fesztiválokon is javítani lehetne bemutatásuk arányán. Volt nekünk Liszt-évünk, lesz Wagner-évünk is, de például nincs Cage-évünk, pedig idén született száz éve, és egy-két koncertet leszámítva a 4’33”-at idéző csend honol személye körül. És akkor persze ne is beszéljünk a még ma élő és alkotó zeneszerzőkről, akikről még nehezebb lenne ilyen évet elnevezni, ugyanis azt csak halottakról szokás. 

Ünnepi alkalom tehát, hogy kezünkben foghatunk egy kétszáz példányban megjelent, az NKA által százszázalékosan támogatott lemezt, amelyen a zenével kapcsolatban megalkuvást nem ismerő, az újszerűséget és a modern megszólalást szem előtt tartó fiatal zeneszerzők névsora és művei szerepelnek. Ráadásul a kiadó feltett szándéka, hogy a Találkozási pont - ellenpont egy sorozatnak csupán indító albuma legyen. A Dióbél összesen négy lemezből álló katalógusában egyébként találhatunk hasonló kísérletet, egy tavalyi kiadványt, melyen a rendszerváltás utáni honi elektronikus zenékből válogattak. Ezen a lemezen viszont a kompozíciók többsége teljesen friss, vagy alig pár éves (kivételt képez ez alól Keresteš Szabolcs 1999-ben készített darabja, melyet külön a megjelentetés apropóján kevertek újra és mastereltek).

Példamutató az a hozzáállás, hogy a szelektálás folyamán nem volt szempont, hogy az adott szerzőnek akadémikus háttere legyen. A jelenlegi technikai adottságok mellett erre a megkülönböztetésre ugyanis már nem feltétlen van szükség, nem beszélve arról, hogy az autodidakta létnek is számtalan előnye említhető: elszántság, fanatizmus, kontrollálatlan elme és a tanulmányok folytatása során kialakuló reflexek és berögződések hiánya. A szerzők közül többen is a Pécsi Egyetem Művészeti Karán tanultak vagy tanítanak, de vannak köztük Periszkóp Rádiós vagy Tilos Rádiós műsorvezetők is. 

Most pedig ejtsünk néhány szót a darabokról. A nyitó mű a polihisztori érdeklődéssel és képességekkel megáldott Nagy Ákosé, akit kiemelten foglalkoztat a Bach előtti és Wagner utáni klasszikus zene, az erdélyi és kelet-ázsiai népzene, valamint Magyarországon talán egyedüliként foglalkozik komolyabban a mikrohangolással és az egyenletes temperálástól eltérő alternatív hangolási rendszerek kutatásával. A lemeznyitó Parallel Braids című darabja több száz rétegből épül fel, a gyönyörűen megszólaló gongok és az egyre szaporább lélegzetvétel-hang egy képzeletbeli Kuroszava-film rituális öngyilkosságot elkövető szamuráját láttatja. Ezzel a környezettel némileg kontrasztban hallható az extatikus jazzszólót plasztikusan imitáló klarinét és a trombiták-harsonák baljóslatú szólamai. Mintha a szamuráj élete peregne le a szemünk előtt, de a pergés itt nem is a legjobb szó, mert egy elég statikus Ligeti-szerű szövetet hallhatunk; végül elemelkedve a szélfútta éterbe repülünk és várjuk a következő megszületésünket. Másik kompozíciója a Glowing Sky Bent Branches hasonlóan sok réteget rejt magában: egy kódexmásoló szerzetes aprólékos munkájával megszőtt, nagyon lassan változó úszós-ambient, amely egy eldugott nihon teien-be (japánkertbe) vezet: gongokkal, éneklőedényekkel, lebegő szintetizátorhangokkal, madárcsicsergéssel és mikrotonális hangokkal.

A válogatáslemezen egyetlen szerzőtől szerepel még két mű: Pongrácz Kálmán aka Rovar 17-től, aki hazánkban a zajzene egyik fő propagátora, művelője és „népszerűsítője”. Alkotási módszerére jellemző, hogy általában egyetlen hangból építkezik. Az első mű címe (Berimbau) arra utal, hogy egy brazil egyhúros hangszer széteffektezett-széttorzított hangjait hallhatjuk egymásra pakolva. Ostorcsapásszerűen egyre vastagodik-sűrűsödik a hangtömeg, bele-belecsúszva a zajba pillanatokra, de mindig ízlésesen. A Mind a Négy Kelet című opus inkább már az elektronikus zene határain mozog, a szerző saját hangját rögzítette, és abból egy dekonstruált, szétszabdalt és széttorzított többrétegű loopot kreált, amit aztán minden oldaláról megmutat (kivéve a napos oldalt).

Pongrácz Kálmán aka Rovar 17
Pongrácz Kálmán aka Rovar 17

Bolcsó Bálint az elektronikus zene mellett vokális és hangszeres darabokat is írt, filmekhez, táncelőadásokhoz és színházi darabokhoz szerzett zenét, és az improvizációnak is elkötelezett híve. A lemezen szereplő Bloomy Girl az eddigiekhez képest könnyebben emészthető, nevezhetnénk akár kísérleti filmzenének, amit mintha visszafelé játszva hallanánk, szétdarabolt női beszédhanggal, elektronikával, szinuszhangokkal és csellóval megtűzdelve. Egyébiránt Joëlle Léandre egyik korai felvételét (Cri) juttatta eszembe. A DRUMS 2010 meglehetősen szokatlan darab, a szerzők közül legfiatalabb Garamszegi Zsolt tizenöt különböző ütőhangszeren (kisdobokon, marimbán, timpanin) játszotta fel, műfajilag a rudimentálnak nevezett doboláshoz sorolható, amely a katonai parádé és a törzsi dobolás sajátságos keveréke. Meg kell mondanom, nem igazán kötött le, és nem is nagyon illik bele a lemezen szereplő többi kompozíció sorába.

A Periszkóp Rádió-alapító és a pécsi művészeti karon oktató Kovács Balázs Fault Race című kompozíciója gyakorlatilag két zenei hangból áll, és egy a mély regiszterben röfögő motorzajból, melynek a darab vége felé megjelenik a magas frekvenciájú, fülsértő párja is. A sötét tónusú, drámai, scifi-szerű hangzás a zene és a sound design határain mozog, így inkább érzeteket kelt, minthogy elgondolkodtatna vagy gyönyörködtetne.

A művész-polihisztor Kecskés Péter Israk című szerzeményét a René Guénon nevével fémjelzett tradicionalista iskola metafizikai bázisa inspirálta, az Israk egyébként egy perzsa-síita beavatási iskola rövid elnevezése. A művet hallgatva Alex Ross zenetörténész-kritikus könyvének címe jut eszembe: The Rest is Noise (A többi néma zaj). Kontrollálatlan nem-periodikus rezgések kissé öncélú és unalmas áradata, és jól mutatja a többi lemezen szereplő kompozíció is, hogy korunkban azért nem a zaj az egyetlen alternatíva. 

A Pécsi Egyetem Művészeti Karának doktorandusza és oktatója, valamint a Mainkg New Waves fesztivál egyik szervezője Keresteš Szabolcs. CLV elnevezésű művében egy négy másodperc hosszú, a celldömölki Ság-hegy egyik katlanjában rögzített klarinét nem tisztán intonált G hangját dekonstruálta, majd rakta össze újabb és újabb, rendkívül érdekes és ötletes formákba, hogy a végén szép lassan visszavezessen minket – egy folytonosan emelkedő hangmagasságú sűrűn szőtt zajosságon keresztül – az eredetileg rögzített G hanghoz.

Novák Márk autodidakta zeneszerző, a Periszkóp Rádió műsorvezetője, aki a lemez létrehozásában aktív szerepet vállalt. Aleatórikus-atonális zenéjében egy minta véletlenszerűen és mutálva ismétlődik a sajnos meglehetősen műanyag hangzású virtuális vonós hangszereken és zongorán, míg végül egy tágas, szakrális térbe emelkedünk egy mennyei mellotron-kórus által. Ettől a ponttól kezdve a darab kifejezetten élvezetes, a mintázat még vissza-visszatér, de végül teljesen feloldódik a harmóniában.

Több szempontból is kakukktojásnak számít Sőrés Zsolt és Pándi Balázs anyaga: egyrészt az egyetlen élő felvétel a lemezen, másrészt az egyetlen nem megírt mű, hanem totális improvizáció. Ennek megfelelően eléggé kilóg a sorból, ráadásul felveti azt a kérdést is, hogy van-e egyáltalán értelme rögzíteni a pillanat szülte rögtönzést, amely igazán csak a helyszínen hallva érthető és átérezhető, a körülmények ismeretében.

Záró mondatként pedig Tóth Pál én igencsak lecsupaszított címet viselő op. 120131 című opusa került, amelyet a leadási határidő napján készített, erre utal a címe, az alcím (napi robot) pedig a kortárs zeneszerző – legyen profi vagy autodidakta – mindennapjainak tömör és ironikus megfogalmazása. Igen, zeneszerzésből itthon lehetetlen megélni, pláne hogyha az újszerűség is cél. A 120131 többrétegű zene, melyben a különféle hangok egymás fölé csúsznak, de olyan lassan, hogy hatásukat tekintve közel statikus érzetet keltenek. A lassan, de egyre emelkedő hangmagasság viszont eksztatikus erővel előlegezi meg a teljes megszűnés pillanatát, amikor az utolsó TV-műsornak is vége, és ráébredünk, hogy egyedül maradtunk a sistergő fehérzajjal. 

Kiadó:  Dióbél Kiadó,  Kiadás éve:  2012