Anne-Sophie Mutter és a Kammerorchester Wien-Berlin / MÜPA
2012.06.10.

Akár másnapi bécsi, Musikvereinsaal-beli fellépésük főpróbájának is felfoghatta Anne-Sophie Mutter és a Kammerorchester Wien–Berlin a Müpában május 29-én adott hangversenyüket. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Anne-Sophie Mutter
Anne-Sophie Mutter

Ugyanazzal a műsorral léptek ugyanis pódiumra mindkét helyen, míg kilenc nappal korábban, Milánóban például csak az Anne-Sophie Mutter által játszott két Mozart-hegedűverseny volt azonos, az itteni K 137-es B-dúr divertimento és a Wolfgang Rihm-darab helyett ott egy valódi drágakő, a K 201-es A-dúr szimfónia hangzott fel. Bár magam mindhárom korai divertimentóért és ráadásképpen tíz Rihm-műért sem cserélném el a K 201-et, az kétségtelen, hogy Mutter a mi kedvünkért – no meg a bécsiekéért – tett ki jobban magáért, hiszen Rihm Lichtes Spiel című kompozíciója tulajdonképpen afféle hegedű-kamarakoncert. (Milánóban jótékony hangversenyen léptek fel az Olasz Vöröskereszt női szekciójának javára, az talán nem érdemelt ugyanannyi erőkifejtést.)

Májusban hatvan éves születésnapi dömping volt, hiszen Kocsis Zoltán és a vele egy napon született Nógrádi Péter zeneszerző mellett Wolfgang Rihm német komponista is most lépett át életének hetedik évtizedébe. Mármint ő még márciusban – mindenesetre a saját felkérésére írt darabját erre hivatkozva tűzte ismét műsorra a művésznő. Mivel a felkérés kifejezetten Mozart-programba beilleszthető mű megírására irányult, ez kíváncsiságot is keltett a kompozíció iránt – ám kezdjük az elején, Mozartnál.

A koncert a K 216-os G-dúr hegedűverseny megszólaltatásával kezdődött, s nem hozott éppenséggel olyan rendkívüli teljesítményt, amilyet az előadók neve, illetve a zsúfolásig telt terem alapján kézenfekvőnek tarthattunk volna. A bécsi és a berlini filharmonikusok megannyi szólamvezetőjéből és szólójátékosából – a legenda szerint eredetileg Sir Simon (Rattle) kívánságára – összecementezett, majd turnézási célból együtt maradt kamarazenekar csiszolt és ízléses játékával mindenképpen igazolta rangját, bár robbanékonyságban, temperamentumban aligha versenyezhetne akár a mai vagy az egykori Liszt Ferenc Kamarazenekarral, akár a mai I musici di Romával. A szólista belépése viszont egy másik világot idézett fel. Semmiképp sem a legutóbb nálunk hallott Kavakosz vagy Isabelle Faust kifinomultságát és mérhetetlen érzékenységét, hanem valaminő vadabb, romantikus, extrovertált hegedülést – női hegedűsben Tatyjana Gringyenko jut eszembe erről a típusról. A Brahmson és Paganinin edzett cadenza pedig azt idézte az eszembe, hogy a historizmus fertőjének betörése előtt minden művész a saját kora tárgyának tekintette az előadott darabot, következésképp a maga nyelvén játszott hozzá cadenzát is. Ebben az esetben azonban kísért a gondolat, hogy maga a saját nyelv avíttas már kissé. Hasonlóképp: a lassú tételben alkalmazott méretes vibrato is múzeumi tárggyá lényegül lassan, persze meglehet: két nemzedék múlva ismét rajonganak majd érte. S talán a tétel előadásának enyhén cukros illatáért is.

Kammerorchester Wien-Berlin
Kammerorchester Wien-Berlin

Rihm Lichtes Spiel – Ein Sommerstück című kompozíciója szolid, helyenként finom és érzékeny hangú, eklektikus alkotás: egy pici Mahler, egy pici Berg, némi természetpoézis, mindig ízléssel adagolva, jól egybeformázva. Jutalomjáték a hegedűs dívának. A B-dúr divertimento azután megint a zenekar játékának kulturáltságáról és kifogástalan jólneveltségéről tanúskodott. A gyors tételekből hiányzó viharosságért fürgeség és hamisítatlan bécsi Gemütlichkeit kárpótolt.

A záródarabban, a K 219-es A-dúr hegedűversenyben azután Anne-Sophie Mutter magára talált, és hírnevéhez méltó, addig háttérbe szoruló kvalitásokat csillantott meg. Maradt a vibrato, a kelleténél tapadósabb és vaskosabb hangképzés, ám Mutter pianói megszépültek, élni kezdtek, az egész zenélés áttetszőbbé, tisztábbá vált (nem az intonáció szempontjából, hisz az mindvégig rendben volt). Az első cadenza ezúttal, zavarba ejtő módon, Liszt és Ysaÿe szellemét idézte meg, a lassú tétel viszont beszédes és érzékeny volt, a szólista szép pillanataival, sőt itt a cadenza is egyszerűsödött, visszatalált a mozarti idiómába. A zárótétel rondótémáját éppenséggel olvadékonyan szólaltatta meg, s hirtelen a zenekar is talált magában expresszív tartalékokat, például a „török epizód” ismételt, erőteljes és komikus hatású crescendóival. Színes és szépen megmunkált képpel ért tehát véget a hangverseny, amelynek végén a fellelkesült közönség egy Mozart- és két Bach-ráadást is kikövetelt az előadóktól.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2012. május 29.