Csiky Gergely: Buborékok / Katona József Színház, Kecskemét
2012.09.18.

Mohácsi János rendezése az eredeti szöveg újra-, az ismert szituációk és sematikus alakok ki-, valamint a kiszámítható dramaturgia visszájára fordításával egyszerre igyekszik felújítani a XIX. századi darabot és lerombolni a ma illúzióit. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.

Sorra pukkadnak ki a buborékok, ennek ellenére (azaz éppen ezért) az előadás sértetlen marad. Habár Csiky Gergely nyelve időtálló, a vígjáték felépítése következetes, a jelenetek pedig mozgalmasak, a darab szemléletét átható és a jellemeket meghatározó romantikusság indokolttá teszi a változtatásokat és kézenfekvővé az iróniát. Csiky drámája két, összefonódó konfliktuson alapszik. Az egyik Solmay Ignác és felesége, Szidónia küzdelme, az utóbbi ugyanis minden erejével azon van, hogy fényes partit adva jó partit biztosíthasson gyerekei számára, az előbbi viszont már a darab elején, vádlón figyelmeztet: „mit törődtetek ti egyébbel, mint toalettel, mulatsággal, üres hivalkodással, az élet csillogó buborékjaival, melyek addig tartanak csak, amíg hozzájuk nyúltok!” 

Téby Zita, Csémi Balázs
Téby Zita, Csémiy Balázs
Éppen a gyerekek neveltetéséből következik a másik konfliktus, hiszen az elsőként házasodó Szerafin nem tud lemondani a fényűzésről, ám azzal, hogy pénzt fogad el barátnőjétől, Malvintól, befolyásos férje, Rábay Miklós makulátlanságát is kockára teszi. Rábay ráadásul két tűz közé kerül, hiszen felesége arra kéri, hogy – az ominózus barátnő férjét – Hámort bízza meg a Körös-szabályozással, apósa pedig azt szeretné, hogy a Solmay-család barátjának, Morosán Demeternek a pályázatát fogadja el. A tét persze ekkorra már Rábay becsülete, amit hiába igyekszik Solmay megmenteni: a családfő uzsorakölcsön árán is kifizetné lánya adósságát, de a pénz Szidónia, az ékszerek rendezett számlái pedig Rábay kezébe kerülnek, s minden összeomlani látszik. 

Mindezt azért kell ilyen részletességgel taglalni, mert ehhez képest látszik igazán, hogy Mohácsi János mennyire más mederbe tereli az előadást, és azért lehetséges elmondani, mert a kecskeméti Katona színpadán a szövevényes cselekmény háttérbe szorul és súlytalanná válik, a sulykolt, szájba rágott tanító szándéknak pedig már nyoma sincs. Szerencsére tehát nem kell levonni a kínos tanulságot, miszerint Béla és özvegy Sereczkyné hozományvadászatánál mennyivel többet ér Solmay Gizella és Morosán Tamás őszinte kapcsolata vagy Rábay és Szerafin újbóli egymásra találása, s mi több, itt már a fővárosi életmód kényszerű feladását sem enyhítik a vidéki lét tisztaságának ábrándjai. Persze a hivalkodó, pazarló életvitel ma is könnyedén vesztegetéshez, eladósodáshoz vezet, de a korrupciót úgysem lehet meggátolni, s bár a svájci frank árfolyam-növekedése szabályozható, de nem mérnöki tervekkel és kubikosokkal, vagyis Mohácsi Jánost nem az aktualitások, hanem a Buborékok általános érvényű igazságai foglalkoztatják. 

Sára Bernadette, Márton András
Sára Bernadette, Márton András
A műfaji besorolás – zenés vígjáték – ugyan még becsapós, de az előadás alatt folyamatosan szóló élőzene egyértelművé teszi, hogy Bognár Brigitta, Kovács Márton és Puskás Gyula színészi és hangszeres játéka nem fokozza, hanem ellensúlyozza az előadás felszíni könnyedségét. Ugyanezt a kettősséget fejezi ki Fodor Viola visszafogott díszletének ellentmondása, azaz a tágas teret szabdaló oszlopok tompán tükröződő, rozsdás fémfelületének durvasága és közöttük a fehér térelválasztó leplek eleganciája. Az előadás keringővel indul, s a báli hangulathoz remekül illenek Tihanyi Ildikó alkalmi jelmezei, ugyanakkor a kiegészítők felvonásonként változó színszimbolikája és a ruhák variálhatósága – hacsak nem az volt a cél, hogy a nézőtéri Szidóniák megpukkadjanak – talán túlságosan is a külcsínre tereli a figyelmet. 

A díszlet és a jelmezek érzékeltetette kénytelen összetartozás Solmay és Szidónia kapcsolatában a legszembeötlőbb, Márton András és Sára Bernadette párosa pedig a rendező színészvezetésén túl Mohácsi István dramaturgiai változtatásainak érvényességét is bizonyítja. Noha a Solmay és Szidónia közötti civódás ugyanúgy folyik, ahogyan azt Csiky megírta, a szülők már csak látszólag ellenpólusai egymásnak. 

Ez egyrészt azért lehetséges, mert Solmay korántsem feddhetetlen, tehát az egykor volt erkölcsi példakép, a családját menteni igyekvő férj és apa, illetve a mostani szerencsejáték-függő, házasságszédelgő férfi között jobbára csak cinizmusuk teremt kapcsolatot, ugyanakkor Solmay alakja egészen olyan, mintha a változás az eltelt idő ésszerű következménye volna. Csiky első jelenetében a családfő még csak formálisan beszélget a cselédlánnyal, Bettivel, ezt követően pedig értetlenül hallgatja végig fia, Róbert panaszkodását King Arthurról és a lóversenyen hagyott kisebb vagyonról, az utókor rosszindulatú sejtése – a derék Ignác talán mégsem tudott ellenállni a szemrevaló cseléd csábításának, s meglehet, fia éppen tőle örökölte játékszenvedélyét – azonban megerősítést nyer a színpadon. Solmay ugyanis előbb Betti szoknyája alá nyúl, majd átszellemülten kőr bubit emleget – persze az már végképp csak leírva látszik, hogy a kártyajátékból vett kifejezés egyúttal a saját feje fölött kipukkadó buborék becézése is. 

Sirkó László, Sára Bernadette
Sirkó László, Sára Bernadette
Másrészt Solmay azért lehet ennyire valóságos és emberi, mert már Szidónia sem az a korlátolt, kicsinyes és számító fúria, akinek Csiky elképzelte, hanem egy saját kirakatvilágába feledkezett, határozott nő, aki ugyan szeretné rövid pórázon tartani férjét, és akarata szerint házasítaná gyerekeit, de tettei egyáltalán nem sorsfordítóak, intrikára sincs szüksége, az inassal, Andrással folytatott viszonya mögött pedig valóban szeretetéhség lappang. A férj tehát a szobalánnyal, a feleség pedig az inassal csillapítja szexuális vágyait, de a hangsúlyeltolódás egyiküknél sem csak itt érhető tetten. Ami Solmayt illeti, a Csiky- és a Mohácsi-féle változatban is ódzkodik attól, hogy homlokon csókolja Sereczkynét, de amíg ott fanyalogva engedelmeskedik Szidónia utasításának, addig itt buzgón szájon csókolja fia, Béla választottját, s csak felesége nemtetszése után tér át az özvegy homlokára. Ehhez hasonlóan Chupor szerelmi vallomása is félreértett: a Szerafin után ácsingózó férfi szavait eredetileg Szidónia még kisebbik lányára, Gizellára vonatkoztatja, a kecskeméti színpadon viszont elpirul, s egy pillanatra úgy tűnik, mintha magára venné a bókokat. 

Solmay meggyőződés nélkül próbál változtatni sorsukon, hiszen pókeradóssága már kezelhetetlen mértékűvé vált, éppen ezért Márton András nagyszerű alakítását a cinikus viselkedést és az alapvetően humoros attitűdöt feloldó kiábrándultság teszi élővé. Partnere, Sára Bernadette valósággal lubickol a szerepben: szűk látókörű, de intelligens, elhanyagolt, tehát csak azért is vonzó nőt alakít, aki nem hajlandó tudomásul venni az idő múlását, élvezi, hogy a figyelem középpontjában van, sőt el is várja, hogy körülrajongják. Jóllehet Ignác és Szidónia házassága kiüresedett, legbelül egyikük sem a másikat, hanem saját magát hibáztatja, az idősödő szülők egymásra utaltsága pedig nyomatékot ad úgy az előadás megható záró képének, mint az elcsépelt – legfeljebb Csiky korában találó – metafora lírai kiteljesülésének: belefújtuk buborékjaink a szélbe.

Sirkó László, Márton András
Sirkó László, Márton András
Részletkérdés, hogy ezek a szappanbuborékok maguk a gyerekek, vagy a buborék arra a burokra vonatkozik, amelyben Szerafin, Béla, Róbert, Gizella és Aranka felnőtt. Az eredeti darabban a fiúkra nem sok szerep hárul, de a kecskeméti változatban Keresztény Tamás és Porogi Ádám szinte folyamatosan a színen van: Béla és Róbert második felvonásban kezdett delíriumos ámokfutása egészen a harmadik végéig kitart, miközben a Lánchíd kőoroszlánjainak lefejezése céltalanságukról, a Tamástól kölcsönkért pénz pedig szenvedélybetegségükről árulkodik. A lányok hasonlóan szélsőségesek. Decsi Edit Arankája igyekszik felnőni testvéreihez, de a fiatal lány kosztümös életképben ragadt, akárha megfelelő példakép hiányában megállt volna a fejlődésben. Krajcsi Niki egészen rapszodikusnak mutatja Gizellát, pontosabban Giselle-t, hiszen Szidónia a magyar nevén csak akkor szólítja, ha feddésben részesül, ám közülük kétségkívül Szerafin a leghisztérikusabb. Téby Zita gyakorta toporzékol, vonaglik, artikulálatlan üvöltése pedig Róbertet joggal emlékezteti Simbára – ti. így hívják a kőoroszlánfejet is –, ugyanakkor mentségére legyen mondva, a féltékenységi rohamokkal és látens agresszióval küzdő Rábayt (Csémy Balázs) is el kell viselnie. 

A Solmay-családot Morosán Demeter és fia, Tamás ellentétezi, akik a pankotai élet nyíltsága, őszintesége, tisztasága mellett a vidék ízeit – az univerzális orvosságként, vény nélkül kapható fokhagymát és házi pálinkát – is magukkal hozzák. Mindkettejük alakítása emlékezetes: Orth Péter a tapasztalatlan fiú esetlenségére érez rá, akit sztereotip vonásokkal – a fára mászás emlegetésével vagy a csúzlival meglőtt macska hangjának többszöri utánozásával – még tovább árnyal, Sirkó László színészi alkatához pedig kifejezetten passzol Morosán Demeter habitusa, így a jó kedélyű, de lassú észjárású oligarchát hitelesen formálja meg.

Fotók: Walter Péter. Forrás: PORT.hu
Fotó: Walter Péter (Forrás: PORT.hu)
Az előadás ugyan hellyel-közzel Csiky alapszituációjából indul ki, de fokozatos a hangsúlyeltolódás, miközben minden egyre kisebb téttel bír. Nem érdekes, hogy mit gondol Sereczkyné (Magyar Éva), mert ő sem ad már annyit a látszatra, háttérbe szorul az illem, hisz amíg Chupor (Aradi Imre) arcátlan udvarlása kis híján, addig Hámor (Hegedűs Zoltán) és Morosán vádaskodása valóban erőszakba torkollik, a vígjáték pedig a végéhez közeledve odáig fajul, hogy Csiky két szerelmespárjával szemben itt mindjárt hat bimbózó kapcsolat bontakozik ki, vagyis a fiatalok spontán párválasztása egytől egyig sikerrel jár, s ráadásként – várandóssága miatt, az apa kilététől függetlenül – Bettit is összeboronálják Andrással. Trokán Nóra remeklése már csak azért is meglepetés, mert nem a váratlan terhességre élezi ki Betti aprócska szerepét: megrendítő, mennyire egykedvűen veszi tudomásul a megaláztatásokat és a lányok majomszeretetét, fojtott fájdalommal a hangjában pedig már a harmadik felvonás elején kibontja a cselédlány személyes tragédiáját.  

S hogy a Buborékok végül mennyire más irányt vesz, mint Csiky Gergely drámája alapján sejteni lehetne, azt a közös alkotómunkával létrejött szövegkönyv jelzi, melyben – Mohácsi Jánoshoz mérten – csak úgy hemzsegnek a nyelvi lelemények, ráadásul ezek legtöbbje csak első ránézésre tűnik öncélúnak: az egyik józanodó Solmay-fiú például, a miből lesz a cserebogár helyett, Andrásra mutatva azt találja mondani, mi lesz a cserebogárból. Lehet, hogy kézenfekvő a kifordított szólás humora, ugyanakkor érdemes a nyelvbotlás mélyére nézni: az eredethatározó (miből) -ból/-ből ragja helyet cserél az alany (cserebogár) zérusragjával, megváltozik a szavak mondatban betöltött szerepe, így az előadás egyik szállóigéje (mi lesz a cserebogárból) már a változás eredményére kíváncsi. A szándékos rontás tehát azért érdekes, mert az állandósult kifejezés eredetileg inkább a jól ismert múltra, a felcserélést követően viszont – a Buborékok kidolgozott viszonyrendszerétől, didaktikusságától távolodó előadás szellemiségében – inkább a képlékeny jövőre utal. Bizakodásra legfeljebb az adhat okot, hogy a fiatalok degenerációjára éppen az egykori és jelenlegi kaposvári diákok érett játéka figyelmeztet.
 
A Vidéki Színházak Fesztiváljának fődíját a kecskeméti Buborékok nyerte - A szerk.
 
 
Rendező:  Mohácsi János,  Játsszák:  Márton András, Sára Bernadette, Csémy Balázs, Téby Zita, Keresztény Tamás, Porogi Ádám, Sirkó László, Orth Péter, Magyar Éva, Decsi Edit, Krajcsi Nikolette, Hegedűs Zoltán, Hajdú Melinda, Aradi Imre, Kiss Jenő, Farkas Ádám, Trokán Nóra, Czeglédi Ákos,  Díszlet:  Fodor Viola,  Jelmez:  Tihanyi Ildikó,  Dramaturg:  Mohácsi István,  Zene:  Kovács Márton,  A rendező asszisztense:  Vári Lajos