Részletek a kiállításból

De nem csak Örkény írásai, a 100. születésnap alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett emlékező kiállítás is jól olvasódik, élvezetesen, szórakoztatóan és fanyar humorral. Jól eső ez a tökéletes megfelelés, mihez is kezdenénk, ha vigyázzállásban kéne tisztelegni előtte, föltehetően jól kiröhögne bennünket az égi mezőkről. Örkény egyébként is kivételes, úgy „kötelező”, hogy nem kötelező. Vele kapcsolatban még a nem könyvmolyok is képben vannak, ha másképp nem, látták a Fábri-Latinovits-Sinkovits féle filmet, az Isten hozta őrnagy urat, de valószínű, hogy az egyperceseket is többen olvasták az irodalombarát átlagnál.

A kiállítás is erre épít, a legnépszerűbb Örkény-imidzsre: papundekli tábla és dobozok fogadják az érkezőt az előtérben. Előbb azonban az életrajzba lépünk, persze abba is amúgy örkényesen, hisz’ az tökéletes pandanja az életműnek. Íme egy író, aki közli, hogy „hetedikben megbuktam magyarból” (ez a mondat olvasható le elsőként a bejárattal szembeni tablóról), de a vigyor akkor sem múlik, amikor a kronológiába beigazodunk, és elindulunk a családi-determináns nyomvonalon, az apja által elmulatott három patika sztorijával.

Tablónként egy-egy életszakasz jellemző – vagy ha tetszik: sorsmeghatározó – epizódjai jelölik ki a fordulópontokat. Az új fejezet minden esetben egy visszafelé járó (hogyan másképp?) órával kezdődik, fehér számlapján az aktuális periódus tömör adatai olvashatók, melyeket néhány fénykép, levél, dokumentum konkretizál. Semmiből nincs sok, csak amennyi egészségesen megemészthető, ettől a látogató egész egyenrangúnak érzi magát.

Ezt teszi Örkény is az olvasóival, s miként ott sem tart soká, hamarosan itt is nekimegyek saját magamnak, mivel a tükörajtót nem dekódolom idejében. Mielőtt felkenődnék, még épp’ szemembe ötlik a tükörre applikált szöveg (szóval mégsem nyílás), a groteszk Örkény általi (a sok közül az egyik) pontos definíciója. Gyorsan lekopok a környékről, aztán megnyugtat, amikor két értelmesnek látszó kamasz engem kérdez: hogy’ lehet ezt kinyitni? Valahogy megoldják, így én is továbbmehetek a – most már teljes mértékben – dobozokra és az egypercesekre komponált részbe, ahol jó pár novellácskát találunk a dobozokba rejtve, amelyeket stílszerűen beszédes tálalásban lehet újra (vagy először) olvasni. (A számos ötlet mellett Kemény László látványtervezőnek még arra is volt gondja, hogy megidézze az egyperceseket illusztráló Réber László modorát.) Közben megkerüljük a mester írógépét (megkönnyebbülten konstatálom, hogy nincs aláírva, hogy mi az, és kié), a vitrinekben elhelyezett köteteket pedig összevethetjük a birtokunkban lévő kiadásokkal.

A monitorok egyikén Valló Péter ’81-es, Gothár Péter ’93-as és Goda Krisztina egészen friss, 2012-es egyperces adaptációi peregnek – remek G.K. In Our Time-ja. Egy másikon Tordy Géza-Pisti küzd a vérzivatarban 1979-ben, színházi plakátokkal körülvéve, de a csúcs a példásan rekonstruált reterát, amelyben(!) a vetített Fábri-film igazolja az installáció magától értetődő mivoltát.

Az élet persze nem habostorta, s az Örkény-életút sem az. A biográfiai részben belebotlunk az árnyékos oldalba: „éppen holnap lesz három éve, hogy az utolsó lapotokat megkaptam, 42 decemberében” – írja Moszkvából 1945-ben, s a levél alatt ott a Voronyezs piciny kötete, vele átellenben meg a Lágerek népe, ám párat lépve (a kiállításban s az időben) az a kérdés foglalkoztatja, hogy „Miért nem szeretem én Kucsera elvtársat?”. Na, vajon miért?

A szerző fotói

Nézz, olvass és játssz – körülbelül ez a kiállítás menete, s mivel imígyen vezetődünk, mindent meg is teszünk. Belenézünk, beleolvasunk és belenyúlunk – többek között abba a pogácsás dobozba, amellyel Örkény (ott a fényképe)  kínálja azokat, akik elolvasták (vagy nem olvasták el) a szemközti falra ragasztott, A végzet című, mérges rovarirtószerből gyúrt pogácsáról szóló novellát.

Aki túléli, lekopoghatja a nevét a vendégkönyvként funkcionáló írógépen, amit meg (szerintem) az Örkénnyel való jó viszonynak hála, Wolfnétól kért kölcsön a kiállítás szerkesztő-rendezője, Pádár Eszter.

A kiállítás 2013. március 31-ig tekinthető meg.