A Kelemen-kvartett koncertje
2012.04.26.

Trónörökösök a színen – ez a címe a Starlet zenei ügynökség koncertsorozatának a Tudományos Akadémia dísztermében. A Kelemen-kvartett esetében azonban felmerül annak alapos gyanúja, hogy a trónörökösi besorolás immár idejét múlta: ők nem a jövő ígérete, hanem a jelen valósága. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Azt a bizonyos trónt elfoglalták már, még ha a zene köztársaságában természetesen nem is az övék az egyetlen trónus.

A Kelemen BarnabásHomoki GáborKokas KatalinKokas Dóra összeállítású formáció, úgy tapasztalom, nem hivatalos versenyben áll a Keller-kvartettel a tekintetben, hogy sorozat-hangversenyeik műsorait a lehető legnagyobb igényességgel állítják össze. A program gyakran dermesztően nehéz az ő számukra, s a hallgatótól is jelentős erőfeszítést igényel, ám számukra (is) annál kiadósabb élménnyel szolgál. Ebben az esetben a műsor Mozart, Bartók, Kurtág és Csajkovszkij műveit tartalmazta, csupa hatalmas tágasságú, „csúcsra járatott” kompozíciót.

Kelemen-kvartett
Kelemen-kvartett

Legalábbis az ő interpretációjukban az ilyenek közé tartozik – szerényebb terjedelme ellenére – Mozart kultikus c-moll adagio és fúgája is. A közelmúltban hallott, jól neveltebb változatokhoz képest az ő előadásuk az első pillanattól rendkívüli súlyú; a disszonanciák szinte szétszaggatják a zene szövetét; az élek sehol sincsenek lekerekítve, s a zenei események sűrű, vad kavargása szinte az egzaltáltság határát ostromolja. Ostromolja, de el nem éri, mert mindez a legszigorúbb kontroll alatt marad, és az együttes játék maximális összhangjával társul.

A Mozart-darab retorikai telítettsége töretlen vonalban folytatódott a program bizonyára legtökéletesebb remekművének, Bartók 5. vonósnégyesének előadásában. Az ő értelmezésükben ez a mű át van itatva eksztatikus és diabolikus elemekkel, s – különösen az Allegro tételek száguldó szakaszai – ellenállhatatlan erővel és intenzitással ragadják magukkal a hallgatót. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a két lassú tétel éjszaka-zenéi, „a semmi ágán ül szívem” érzését közvetítő, magányos pillanatai ne volnának szívszorítóak, ne tudnának diagonálisan szemben álló karaktereket megjeleníteni. Éppen ellenkezőleg: Kelemenék legragyogóbb adottsága, hogy számukra a zenélés soha, egy pillanatra sem jelenti a kotta diplomatikus reprodukcióját: zenei fantáziájuk a Bartók-műhöz hasonló nagy zenék esetében is lépést tart a szerzőével, minden egyes tétel vagy karakter az ő személyes művészi hozzájárulásuktól átfűtve, sajátjukként szólal meg az előadásukban. Ebben az esetben a fő karaktercsoportok közül a drámai–küzdelmeshez és a magányoshoz járuló harmadikat, a tengely-tétel szilaj–groteszk világát is teljes meggyőző erővel idézték fel.

Kelemen Barnabás
Kelemen Barnabás

A darabot az együttes a tavalyi kaposvári kamarazenei fesztiválon is előadta. Engem akkor is nagyon megfogott, egyik idősebb és bölcs kollégám viszont, a kvartett elsőrendű kvalitásainak elismerése mellett, további hosszú érési–leszűrődési időszakot jósolt (vagy tartott volna kívánatosnak) számukra. Én viszont, immár másodszor hallva tőlük a darabot, arra hajlok, hogy ők egyszerűen – ilyenek, illetve számukra ilyen Bartók, és ez jól van így. Jól van, mert amíg az „ő” Bartókjukat ilyen meggyőző erővel, minden ízében összefogottan és ilyen technikai tökéllyel tudják megmutatni, addig azzal mi, a hallgatók éppen Bartókról tudunk meg új dolgokat.

Talán különösnek mondhatjuk, hogy Kurtág op. 44-es vonósnégyesét, a 6 moments musicaux vonósnégyesre címűt, ha lehet, minden expresszivitásuk és a mű kozmikus gesztusai ellenére mennyire fegyelmezett összhatással adták elő – vagy inkább úgy mondhatjuk, hogy előadásuknak ez az eddig is meglevő eleme most még jobban nyilvánvalóvá vált, bizonyára a Kurtág-zene végletes tömörségének köszönhetően. A vad és expresszív képek, az éjszaka zenéjének helyére lépő űrzenei pillanatok, a szomorúság és a végső átszellemültség hangjai megrázóan szép és teljes zenei élménnyé álltak össze előadásukban.

A befejező számban, Csajkovszkij utolsó, esz-moll vonósnégyesében a Kelemen-kvartett azáltal tudta mindvégig izgalmassá tenni előadását, hogy miközben idézőjelek nélkül, teljes átéléssel azonosult a csajkovszkiji későromantikus pátosszal, következetesen és rendkívül világosan emelte ki a Csajkovszkijnál oly sokszor, bár egyenetlen eloszlásban megtalálható eredeti, izgalmas, merész választásokat harmóniában, hangszerelésben, ritmikai vagy éppen retorikai megoldások tekintetében. Egy olyan tétellel például, mint a Csajkovszkij-vonósnégyes gyászindulója, rendkívül jól harmonizál az együttes alapvető szenvedélyessége; ám az olyan meglepőbb effektusokat, mint a Scherzóban rejlő meglepő hajlékonyság vagy a zárótétel igen modernül ható, szinte eszelős ismételgetései, ugyancsak tévedhetetlenül „megtalálta” a partitúrában, és „átnyújtotta” a közönségnek a Kelemen-kvartett. Amely nem is volt hálátlan, és lelkes ünnepléssel követelte ki a Scherzo megismétlését.

Szerző: Malina János
Helyszín:  MTA Díszterme,  Időpont:  2012. április 22.