ISTEN ÉLTESSE A SZÁZÉVESEKET!

Századik születésnapjukat ünneplő épületek várták tárt kapukkal a budapestieket. A KÉK másodszorra rendezte meg a Budapest100 programot, és a sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több ház is csalásra vetemedett: korosodó hölgyek példáját követve vett részt a rendezvényen. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

A Corvin Áruházban

Száz év nagy idő. Relatíve. Mert például mi ez a száz ahhoz a több millióhoz képest, ami a Big Bang óta elsüvített a fejünk felett? És mi ahhoz a félórához képest, amit a fogorvos székében töltünk. Inkább közelítsünk a matematika felől: száz év egy kerek évszázad, és mint ilyen, feltétlenül ünneplésre méltó. Történelmi idő. Emberi mércével mérve legtöbbünk számára megérhetetlen, egy ház életében azonban nagyjából tisztes férfikor.

A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésének ürügyén szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ. Önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával ölt formát, résztvevői a lehető legkülönbözőbb állagú, funkciójú és minőségű épületek, amelyek változatos programokkal csábítják a látogatókat. Nem eredménytelenül, hiszen meglepően nagy számban indultak útnak a város lakói e tavaszi hétvégén – ki unalomból, ki tudatosan, ki pedig nejlonszatyorral a kézben, a sarki közértbe tartva, hogy az ebédhez kenyeret prezentáljon. Csakhogy közben lufikkal feldíszített kapualj hívogatta ott, ahol amúgy nap, mint nap közömbösen baktatott végig. Így eshetett meg, hogy felesége hiába várta a beígért kenyeret, mert emberünk épp egy hatodik emeleti erkélyről gyönyörködött a Moszkva tér panorámájában.

A szóba jöhető épületeket a már említett önkéntesek archívumok átkutatásával derítették fel, majd hívták meg a programba. Idén hatvan épület várta a látogatókat, középületek és lakóházak vegyesen. Látogatóként izgalmas kalandokba bonyolódhatott az egyszeri városlakó, résztvevőként pedig komoly tanulságokkal gazdagodhatott. Idén úgy esett, hogy e sorok írója mindkét szerepkörben jeleskedhetett. Megdöbbentő és minden várakozást felülmúló érdeklődés honorálta a fáradozásunkat. A mi házunk, a Margit körút 64. szám alatt igazán nem nevezhető építészeti drágakőnek, habár a maga korában nívós épületként hozták tető alá, Bárczy István fővárosi építési programjának keretében, olyan versenytársak mellett, mint a Marczibányi téri vagy az Áldás utcai iskola. Tervezője sem akárki: Nagy Virgil, akinek - bár ezt mi, helyben lakók sem tudtuk eddig – a Szabadság híd és a háború előtti Erzsébet híd küllemét, esztétikai megformálását köszönhetjük. E lakóépülete a népi szecesszió díszítőmotívumait viselte – míg a háborúban rommá nem lőtték. Megmaradtak azonban az építés korából származó műteremlakások, és egyikük lakója, Váli Dezső személye jelentette az általunk kínált program egyik vonzerejét. A másik pillér a szintén a házunkban élt Bárdos Lajos emlékének megidézése volt.

A Margit körút 64. szám alatti 100 éves ház

Az udvaron megszólaló gyerekkórus indította a szombat délelőtti házi ünnepséget. A lakók zenére ébredtek, egy kedves lakótárs a műtermek egykori lakóira, többek közt Rákosi elvtárs udvari festőire emlékezett. A kórusművek estére átadták helyüket a progresszívebb műfajoknak. Akárcsak a hajdani május elsejéket, közös borozgatás és tánc zárta a napot, a prímet az ukrán szomszéd vitte, akinek történetesen épp születésnapja volt, és a bulit hirtelen ötlettől hajtva áttelepítette az udvarba. A kisgyerekkel érkezőket vasárnap délelőtt zsonglőr szórakoztatta – volt, aki csak ezért jött, kinézvén magának a legközelebbi címet, ahol néhány órára fellélegezhet, míg gyermekei elmélyülten pörgetik a tányérokat a pálcika hegyén. A változatos indítékkal felkerekedő látogatókat fogadva egyértelműen beigazolódott: közösség és kultúra, pláne ingen - verhetetlen ajánlat.

Nem a hazai pálya elbizakodottsága mondatja velem: a Budapest100-nak a civil megmozdulások adják az igazi ízét. Közintézmények zárt falai mögé kukkantani máskor is adódik alkalom, bár az Ernst múzeum, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Markó utcai Legfőbb Ügyészség, a Duna parti Palatinus házak és a vezetett séták mind izgalmas kalandot ígértek. És kétségtelen: a Külügyminisztérium protokollfőnökének, Würtz Csillának Donizetti áriája elhomályosította az előtte megszólaló profi művészek megszólalását, de még az államtitkárok négykezesét is. A Corvin áruházban pedig az erotikus pózokban tekergő próbababákkal farkasszemet nézve egy vadonatúj és a belvárosban hiánypótló közösségi kezdeményezésről értesülhettünk. A MÜSZI (Művelődési Szint) névre hallgató Kulturális alkotóközpont és befogadó-tér létrehozásáról, amely a jelenleg magántulajdonban lévő áruház harmadik szintjén épül, bontott helyi deszkákból, és szeptemberben nyitja meg kapuit.

Váli Dezső műteremlakása (A szerző fotói)

Ám az igazi tanulságot az OSA-ban megtartott záró lakógyűlésen vált egyértelművé: az általános lelkesedés elsősorban a lakóházak saját programjainak szólt. Ha csak egy lakó teregette is ki apróságait az udvarba állított asztalon, rögtön csatlakozott valaki a felsőbb emeletekről. Nem tévedés, több százan, olykor ezren felül voltak kíváncsiak a rejtett udvarok titkaira, válogattak a lakók kidobásra szánt kacatjai között, ették az afgán kulimászt és macesztortát felváltva, mazsoláztak az égiek közé távozott szomszéd könyvtárában. Az esetleges bevételt a házak csinosításukra fordítják, és nem mi voltunk az egyetlenek, ahol erre a hétvégére átfestették a kaput. Kedves lakótársunk még a szecessziós díszítménysort is újrafaragta - kézzel. Azt mondta: szeretni kell a szépet.

A záró lakógyűlés tanúsága szerint az idén ünneplő házak már törik a fejüket, milyen ürüggyel csatlakozhatnának jövőre is, és sorban állnak a 120, 130, 150 évesek is. Budapest múlt századi építészeti hagyatéka szerencsére jelentős, a körfolyosós bérház típusa pedig kifejezetten fővárosunkra jellemző. Ezek az udvarok szinte kínálják magukat, hogy a hajdani kéregető zenészek nyomdokain haladva olykor élettel töltsék meg őket egy kis időre. A KÉK sikeres kezdeményezésében a civil szerveződés támogatása jelenti az igazi perspektívát. Isten éltesse a jövőre száz éves házakat!

Vö. Fintha Mátyás: Budapest100 a képzőművészet tükrében