Georges Feydeau: Bolha a fülbe / Radnóti Színház
2012.04.22.

Jó darab, nagy adag humor, kiváló színészek, felhőtlen szórakozás. Igaz, amolyan Mohácsi-féle duplafenekű változatban: nem is biztos, hogy annyira felhőtlenül. Remek rendezői remake a Radnótiban. KELEMEN ORSOLYA KRITIKÁJA.

Ritka az olyan előadás, ahol a humor hatalmas dózisban, mégis megfelelő arányokban adagoltatik. Mohácsi előadása ilyen. Ilyen volt annak idején Kaposváron is, de talán a remek memóriával rendelkező, kaposvári előadás(oka)t nálamnál jobban felidézni képes néző sem gondolja úgy, hogy a Radnóti Színház előadása kevésbé érdekes amiatt, mert létezett korábban egy vagy kettő, sok szempontból hasonló Mohácsi-produkció. A díszlet sokat változott (például látványosan kopottabb, mint anno), másképp helyezték el a bútorokat, mai ízlésünkhöz igazították a jelmezeket, a szöveget új poénokkal frissítették, ez előadás azonban nemcsak emiatt más, mint az 1996-ban bemutatott produkció, vagy annak majd’ tíz évvel későbbi felújítása. A lényegi kérdés tehát nem az, hogy ez a Bolha a fülbe miben más, mint annak idején, hanem, hogy mitől működik ilyen jól. Ismét, újra, és talán akárhányszor.

Formán Bálint és Szombathy Gyula
Formán Bálint és Szombathy Gyula

Az alapanyag a legjobbak közül való, Feydeau örökzöld darabjában a vígjátéki eszköztárak szinte összes kedvelt motívuma megtalálható: végzetes félreértések, valós és feltételezett megcsalások, rejtett ajtók mögött megbújó, szekrénybe szorult és összetévesztett szereplők, megannyi mulatságos ismétléssel. A Mohácsi-testvérek magukhoz képest csínján bántak az alapanyaggal, komolyabb átdolgozás nem történt, ugyanakkor a szövegben sűrűn előfordulnak rájuk jellemző kreatív szójátékok, nyelvi fordulatok. A középpontban olyan házasságok és házaspárok állnak, ahol az asszonyi és a férfiúi kötelességteljesítés körül nincs minden rendben – ezúttal a társadalmi vígjátékok finomkodása vagy kétértelműségei nélkül, szókimondóan, ráfókuszálva a problémákra. Az egyik férfinak nem megy a szex, a másik éjjel-nappal csak azt akarja, a harmadik férjes asszonyokkal kezd. Az egyik nő kielégítetlen, a másik le van fárasztva, a harmadik nem is nagyon titkolja, hogy szeretőt tart. És van még egy házaspárunk, akiknél szinte minden rendben: igaz, meglehetősen szabatosak, és – ízlések és pofonok – szado-mazo megoldásoktól sem idegenkednek.

A matematikai pontossággal felépített dramaturgia nagyon jól működik. A sűrű poénfolyamban feltűnik egy-egy színházi szituációt karikírozó jelenet is: az egyik szerelmespár ölelkezés közben véletlenül átlép a hotelszoba képzeletbeli falán, majd bakijukat felfedezvén gyorsan visszalépnek eredeti helyükre, hogy aztán a nemlétező falat a másik oldalról kerüljék ki. Feltűnő jelenség az álnéző, aki az őrjöngve lövöldöző féltékeny férj golyójától megsebzetten sopánkodik, hogy ez lett ez lelkes színházlátogatásának jutalma. Remekül szórakozunk, és szinte észre sem vesszük, hogy ha a felszínt megkapargatjuk, komoly dolgokról van szó. A főhős impotenciája egy furcsa paranoia következménye, de van itt beteges féltékenység, ijesztő agresszió és aggasztó idegengyűlölet is. Vicces, amikor már a negyedik ember érkezik a Felhergelt Bakmacska hotel tizenhetes szobájába, aztán vicces az is, amikor derekasan elverik a részeges szállodaportást, Poche-t. Aztán elverik még egyszer, és meg egyszer, csak úgy puffan: ebben a felvonásban sokakat nagyon csúnyán elvernek. Mintha az ütés-rúgás a világ legtermészetesebb módszere lenne a pedagógiai célok megvalósításának, vagy az elvi különbözőségek és kritikai észrevételek kifejezésének.

Petrik Andrea és Szávai Viktória
Petrik Andrea és Szávai Viktória

A hotel külföldi vendége, Rugby ugyan a problémás vendég kategóriájába tartozik, támadó magatartása nagyon ellenszenves, de ez önmagában nem az idegenségből fakad, mint ahogyan azt a hotel tulajdonosai gondolják, rávetítve az összes sztereotípiát, mely az adott ország nyelvét nem beszélő külföldi esetében előkerülhet. Felbőszült, üldözési mániában szenvedő, bosszúra éhes férjek és szeretők, idegrohammal ájuldozó nők: akár egy pszichiátriai osztályon is lehetnénk, ha történetesen nem a Felhergelt Bakmacskában volnánk. A harmadik felvonásra pedig Victor-Emmanuel Chandebise már nemcsak szimplán impotens, de józan eszének elvesztésétől, hasonmás-hallucinációktól is rettegnie kell. Saját nevetésünk az idő előre haladtával egyre groteszkebbül hat. Az első részben a díszlet még csak szimplán ütött-kopott, a második és harmadik részben viszont odalesz a rend, és marad a káosz: még az ajtókat is betörik vagy kiszedik a helyükről.

A színészek kissé eltúlzott, már-már karikatúraszerű, mégis sokoldalú karaktereket játszanak, s a nagyszerű egyéni alakítások mellett csapatként is jól működő társulatot láthatunk a színpadon. Chandebise és Poche – akiket jellemzően ugyanaz a színész játszik – a darab kulcsfigurái. Gazsó György pedig – kiváló alakításának köszönhetően – az előadás kulcsfigurája. Gazsó a kifinomult, modoros, pedáns, mégis kissé középszerű üzletember és az alkoholtól bűzlő, lelkes és szókimondó portás szerepében egyaránt briliáns. Oly meggyőzően váltogatja a karaktereket, hogy még csak nem is furcsa, hogy a többi szereplőnek két felvonást követően sem tűnik fel, hogy az elvonási tüneteket produkáló idült alkoholista nem lehet azonos rokonukkal és barátjukkal, a jónevű biztosító társaság vezetőjével. Camille (Csányi Sándor) fogyatékosnak titulált mintaasszisztens, aki minden ügyefogyottsága ellenére is férfi a talpán, legalábbis ha a komornával való viszonyából indulunk ki. A féltékeny spanyol grandot, Carlost (Schneider Zoltán) nem jellemzi túl sok don juani ellenállhatatlanság, bár beteges bosszúvágya szinte vonzó: egy felbőszült bika is szelíd hozzá képest.

Szombathy Gyula, Gazsó György, Adorjáni Bálint. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Szombathy Gyula, Gazsó György, Adorjáni Bálint. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu

A tisztességesnek csak enyhe túlzással nevezhető hotel tulajdonosa, Feraillon (Szervét Tibor) a másoktól kaszárnyafegyelmet elváró, környezetét katonai vezényszavakkal irányító veterán az előadás másik nagy agresszora. A megértő és udvarias Finache doktor (Szombathy Gyula) a "Marat halála" nevű koktélspecialitás keverésében és pásztorórák szervezésében, mintsem az orvostudományban jeleskedik leginkább. Tournel (Adorjáni Bálint) lehet szívdöglesztő pasas és tehetséges kolléga, mégsem tudja saját javára fordítani a férje impotenciáját megcsalásként értelmező, féltékeny Raymond érzelmi felindulásait. Etienne (Formán Bálint) sem jár jól ebben a történetben: a felszarvazott férj elveszíti korábban kikezdhetetlen jó modorát, és munkaköri kötelességét is egyre inkább csak ad hoc teljesíti. Raymond (Szávai Viktória) és Lucien (Petrik Andrea) amolyan csajos barátnők, kedvesen zsizsegnek, sokat affektálnak, finoman húzzák egymást, szükség esetén pedig sokat hisztiznek. Raymond lassan fogja fel, hogy mi történik pontosan, Lucient pedig a kelleténél jobban megviseli a váratlan, felkavaró események sora. A szálloda-tulajdonosné, a cselédséggel nem épp kesztyűsen bánó Olympe (Kováts Adél) bizonyára nem véletlenül kapta anno a Kígyóbűvölő becenevet, nagyszájú, harsány, ám a férje perverzióit és a kialakult felfordulást kevésbé élvezi.

Az események kezdenek jó irányba fordulni, amikor betoppan a hotelből ismerős amerikai, aki nem más, mint a várva várt vezérigazgató, Chandebise főnöke. Ez a deux ex machina befejezés korántsem megnyugtató, a szereplők arcán a kényszeredett mosoly mellett baljós félelem és bizonytalanság látszik. Vajon milyen következmények, esetleg megtorlások várnak egyébként is megviselt szereplőinkre? Nevetünk, nevetünk - de meddig? 

Vö. Szántó Judit: Moha, a mágus 
Urbán Balázs: Kavalkád 
Zappe László: Sem a bolha, sem a nadrágtartó 

Rendező:  Mohácsi János,  Játsszák:  Gazsó György, Szávai Viktória, Schneider Zoltán, Petrik Andrea, Csányi Sándor, Szombathy Gyula, Adorjáni Bálint, Formán Bálint, Sárközy-Nagy Ilona, Somody Kálmán, Szervét Tibor, Kováts Adél, Klem Viktor, Andrusko Marcella,  Díszlet:  Khell Zsolt,  Jelmez:  Remete Kriszta,  Dramaturg:  Mohácsi István, Hárs Anna,  Világítás:  Baumgartner Sándor,  A rendező munkatársa:  Őri Rózsa