Korngold: A halott város / Debreceni Csokonai Színház, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2012
2012.03.29.

Amióta az Andrássy úton – látszólag kétségbe vonva a korábbi kurzus összes műfaji vívmányát – teljes esztétikai hátraarcot hajtottak végre, a „szép zene, szép ruha, szép díszlet” látóhatáránál messzebbre pillantó operabarátok kiéhezetten keresik az örömforrásokat. GÖRÖMBEY G. SZILÁRD CIKKE.

S mivel Mohamed nem ment a hegyhez, elunván a várakozást, a hegy jött el Mohamedhez.

A Debreceni Csokonai Színház Vlad Troickij által rendezett Korngold-előadása, ha nem is kap rá az ember, de legalább kellemesen eltelít és elgondolkodtat. Végre valami! Nem mintha a néző igazán közel akarna kerülni a darabhoz, ahhoz Dmitrij Kosztyuminszkij díszlete és színpadképe túl sötét és túlontúl a leépülést, a bomlást sugallja. A síremlékek, a lerombolt településből megmaradt betontömbök, a függönyfoszlány s a vallomásoknak helyet adó, lelki fűzőként is szolgáló vas zsaluzat hátborzongató hatásossággal ellenpontozzák a zeneszerző, Erich Wolfgang Korngold gyakorta az igazán evilági örömöket, némelykor a túlvilági kegyelem ígéretét, s az ehhez elengedhetetlen lelki megengesztelődést középpontba helyező muzsikáját.

Rálik Szilvia és Nyári Zoltán (A kép forrása: mupa.hu)
Rálik Szilvia és Nyári Zoltán (A kép forrása: mupa.hu)

A Monarchia területéről származó, csodagyereknek indult, Strauss által is méltatott komponista hét évesen írta meg első alkotását, s kilenc évesen már Gustav Mahler ajánlotta Zemlinsky figyelmébe. Pályafutása első éveiből elsősorban zongoradarabokat, dalokat, nyitányokat, egy szimfoniettát, egy indulót és egy kórusra és zenekarra írt darabot jegyezhetünk fel. 1916-ban mindjárt két operát is alkot: a Polükratész gyűrűjét valamint a Violantát, melyeket Bruno Walter vezényletével visznek színre. 1929-ben utazott ki első ízben Hollywoodba, Mendelssohn Szentivánéji álom című alkotásának áthangszerelésére, s utóbb a Warner szerződést kínált neki. A kalandfilmek zenéire szakosodhatott, s 1936-ban az Anthony Adverse muzsikájáért megkapta a legjobb filmzenéért járó Oscar-díjat. Az Anschluss után végleg az Egyesült Államokban maradt, s tehetségét a filmeknek szentelte, mely 1938-ban – a Robin Hood kalandjai című alkotás dallamaiért – meghozta élete második Oscar-győzelmét. A világháborút követően rövid ideig ismét Ausztriában élt, 1950-ben a Wilhelm Furtwängler dirigálta Bécsi Filharmonikusok mutatták be B-dúr szimfonikus szerenádját, nagy sikerrel. Mivel további szakmai lehetőségei nem mutatkoztak, visszatért Hollywoodba, s 1957-ben, második szimfóniája és hatodik operája komponálása közben, egy szélütés végzett vele.

Az 1920-ban, első ízben mindjárt két helyszínen – Hamburgban és Kölnben, utóbbi esetében Klemperer vezényletével – is bemutatott opera, A halott város librettóját a zeneszerző – magára álnevet öltő – zenekritikus apja írta egy novella alapján. A cselekmény röviden összefoglalható: Paul halott feleségét, Marie-t gyászolja, nem tud az emlékektől elszakadni, mígnem feltűnik egy táncosnő, Marietta, aki kísértetiesen hasonlít a halott nőre. Hatására Paul belső utazást tesz, melynek végén úgy dönt, elhagyja a halott várost, s vele együtt múltját, annak minden relikviájával együtt. Vlad Troickij alkotása koncepciózus, a halált és az újjászületés reménységét egy – csak elsőre paradox, a középkor világában azonban bevett módon mindkét fogalmat önmagába olvasztó jelentéstartalommal bíró – fő jelképben, a koporsóban leli meg. A színpadon elhelyezett, Bruges város lakosait megszemélyesítő zenekar, az énekesek színészekkel-táncosokkal történő megkettőzése, az ebből fakadó folytonos mozgás és örvénylés, a mindig és mindenütt jelenlévő szimbólumok, ha nem is éppen újdonatújak, mindenképpen érvényesek, bár sokszor a valódi kiforrottság és letisztultság ellen hatnak. Az önmagát érvényesíteni kívánó idea azonban érezhetően jelen van, miközben az alkotó talán egy apró taslit is kioszt: a sírkövekre fújt graffiti arcképek egyike-másika, mintha saját, temetetlen, lelkeket mérgező, gondolkodásmódot béklyóba kötő s a kéznyújtást kizáró nemzeti veszteségeinkre emlékeztetne.

Erich Wolfgang Korngold
Erich Wolfgang Korngold

Egyenjogú társként szállt be a játékba Kocsár Balázs dirigens és a zenekar is. Az igazi nehézséget talán nem is az énekesekkel szemben támasztott kíméletlen követelmények minduntalan érvényesítése vagy épp a számukra biztonságot kínáló zenei univerzum mozaikokból történő, folytonos újraépítése jelentette. Merthogy az opera zenéje egyszer áttetsző tapétából, máskor sövényből rakott, látszólag egynemű, fejmagasságnál magasabb, a csillogó fénynek azonban időnként utat engedő labirintusnak tetszik, melyben a révedezésre hajlamos hallgató könnyen eltéved, utat és kedvet veszít. Kocsár fő érdeme, hogy célratörően kalauzol végig a kifelé vezető úton, miközben egy percre sem engedi el énekesei kezét sem.

Főként a két főszereplőt, a Mariettát/Marie-t alakító Rálik Szilviát és a Paulnak testét és hangját kölcsönző Nyári Zoltánt kell vezetnie. Mindkettejük szerepének igazi nehézsége a zenei megvalósításban rejlik, s úgy tetszett, Nyáriba az éneklés során most több erő és akarat s kevesebb lágyság, engedékenység szorult. Ez azonban csak pillanatnyi megingásokat okozott, a gyászmunkát emberként és művészként is maximálisan elvégző énekes valós értékelésének e döccenőket nagyvonalúan kell kezelnie. A kihívások látszólag Ráliknak okoztak kevesebb fejtörést, a zenekarral, a kettős szereppel és a magasságokkal a szoprán énekesnő ellentmondást és megingást nem mutatva birkózott meg. Az egyéb főbb szerepekben Bódi Marianna a karaktere által engedett lehetőségeket maradéktalanul kitöltő türelmes odaadással, Massányi Viktor visszafojtott, ámde imponáló eréllyel, míg Cselóczki Tamás hol kellő harsánysággal, hol pedig markáns mértéktartással mutatkozott be.

Vö. Nyulassy Attila: Az egyetemesség meséje 
Gebri Enikő: A vizualitás rengetege 
Kővári Gyöngyi Krisztina: Éledező halott város? 

Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2012. március 21.,  Rendező:  Vlad Troickij,  Díszlettervező:  Dmitrij Kosztyuminszkij,  Jelmeztervező:  Bánki Róza,  Karmester:  Kocsár Balázs,  Szereplők:  Nyári Zoltán,  Rálik Szilvia,  Massányi Viktor,  Bódi Marianna,  Rendes Ágnes,  Cselóczki Tamás,  Böjte Sándor,  Közreműködik:  Kodály Filharmonikusok Debrecen,  Koda Csokonai Színház Énekkara,  a Bányai Júlia Általános Iskola gyermekkara